Semmi sem tart örökké, különösen nem egy vállalkozás, és erre a nem-létre célszerű idejében gondolni és felkészülni! Aggodalomra nincs ok, mert az előrelátó tulajdonos már a cég legmeredekebb felfutó szakasza után elkezdi szépen félrerakni ezt a „lelépési pénzt”.
Szóval azt a pénzt, amivel elindíthatja majd következő vállalkozását, vagy csak egyszerűen hátradőlhet, és a pénz hozamaiból úriasan megélhet. Esetleg a kettő kombinációja.
Most már csak két kérdést kell megválaszolnunk: mennyit és mibe fektessünk abból a pénzből, amit a vállalkozásunkból félrerakunk.
Mennyit?
A biztosítók azt szokták mondani, hogy az emberek nulla biztosítási díjat szeretnének fizetni, de minden kárukat gyorsan és teljesen – sőt egy kicsit még jobban – térítse meg a biztosító. (Ha találna valaki ilyen céget, akkor, kérem, azonnal értesítsen!)
Az emberek lehetőleg semmit sem áldoznak a biztonságukra. Ez üzleti értelemben is igaz. A vállalkozók egy része úgy von ki a cégéből tartalékba pénzeket, mintha a fogát húznák. Ez ismét csak azzal függ össze, hogy sokan gyermeküknek tekintik a vállalkozásukat, és mint egy jó apa (jó anya) lelkiismeret- furdalást éreznek, ha a kicsitől megvonnak valamit. Pedig ez még gyereknevelési elvnek is rossz.
Az egészben az a humoros, hogy a tartalékként kivont pénz ugyancsak a tulajdonosé – sőt bizonyos értelemben sokkal inkább az övé. A cég ugyanis önálló jogi személy, önálló „élőlény”, még ha 100%-ban mi vagyunk is a tulajdonosai, míg a kivont pénz a mi magántulajdonunk, és korlátlanul rendelkezhetünk vele.
A tartalékképzés nagyságára nézve nincs egyetemes tanács. Két szempontot érdemes azért figyelembe venni. Egyik a cél: mikorra, mekkora összegnek kell rendelkezésre állnia. Ebből vissza lehet számolni, hogy milyen ütemben lehet ezt a tőkét felépíteni. Különösen fontos ezt jól végiggondolni, ha csakugyan végleg ki akarunk szállni: ilyenkor ugyanis meg kell állapítani, mennyi pénzre lesz szükségünk havonta, hogy eléldegéljünk, majd ebből kell kikalkulálni a felépítendő tőke nagyságát, és aztán ehhez kell igazítani a pénzek kivonását a vállalkozásból.
A másik szabály egyszerű és mindenkire vonatkozik: 10%. Ennyi. Minden jövedelem, akár céges, akár magánjövedelem, 10%-át célszerű, sőt manapság kötelező hosszú távú tartalékként felhalmozni. Ez egy általános nemzetközi ajánlás, és nem véletlenül. Legfőbb oka, hogy a 10% viszonylag nagy, ugyanakkor még nem fáj – egy normális pénzügyi helyzetben 10% fel sem tűnik. Csak legyen ez egy általános és rendszeres gyakorlat.
Hova?
Nos tegyük fel, hogy a cégünk hajójához elkezdünk pénzügyi mentőcsónakot ácsolni. Mibe rakjuk ezt a pénzt? Először is a legfontosabb: a pénzt a cégből ki kell venni, és attól teljesen függetlenül kell befektetni. Ez nyilvánvalónak látszik, de sokan – adózási okokból – mégsem így járnak el. Ezzel oda jutunk, ahova a Titanic: néhány mentőcsónak azért nem volt használható, mert szilárdan hozzáépítették a hajóhoz. El is süllyedtek, vele együtt.
Nézzünk néhány alternatívát a pénzügyi mentőcsónakokra! Azt a magától értetődő megoldást átugrom, hogy a tulajdonos bankba rakja a pénzét. Látva a kamatok infláció körüli teljesítményét, egyetlen jó érzésű vállalkozó sem hagyná a pénzét a bankban elfogyni. De akkor milyen megoldások vannak a tartalék pénzeinkre?
Másik cégbe?
Az első, hogy más vállalkozást indítunk belőle. Ez logikusan hangzik, de rengeteg a buktatója. Jól hangzik, ha az ember már nemcsak egy vállalkozás tulajdonosa, hanem egy egész cégbirodalom ura! Nagyon gyakori, hogy például egy gépgyártó vállalkozás tulajdonosa valami homlokegyenest ellenkező tevékenységbe vág bele: mondjuk kastélyszállót vagy lovardát vesz. Esetleg egy másik, hasonló profilú céget. Bármelyik megoldást választja is, ez a mentőcsónak inkább csak lélekvesztő.
Ennek egyik oka, hogy ezek a cégbirodalmacskák bizony összefüggenek. Az esetek nagy részében, ha valamelyik – és ez általában a zászlóshajó szokott lenni – felborul, akkor bizony vele süllyed el az egész.
A másik ok, hogy a magyar rögvalóságban nagyon nehéz olyan jól működő, nyereséget termelő vállalkozásokat találni, amelyek nem igényelnek sem szaktudást, sem tulajdonosi törődést. Magyarul: az új tulajdonos hamar rájön, hogy a gépgyártó cége mellé vásárolt kastélyszálló bizony egész másként működik, mint amit eddig megszokott. Másrészt ha tulajdonosként nem figyel oda, akkor a személyzet még a beépített bútorokat is ellopja, nem hogy nyereséget termelne. Ha pedig nekiáll, és ezt a cégét is teljes energiával kitanulja, rendbe szedi, akkor nem a jól megérdemelt nyugalomhoz és anyagi biztonsághoz jut közelebb, hanem a következő szívinfarktushoz.
Ingatlanba?
Fektessünk ingatlanba? Mert sokan mind a mai napig meg vannak győződve arról, hogy csak az az érték, ami megfogható falakban van.
Ha lakásokat, házakat vásárolunk, akkor az esetek döntő részében ma már nagyon kis nyereséghez juthatunk: adó- és egyéb költségeik magasak, ugyanakkor nehezen adhatók ki, és csak alacsony áron, ráadásul az utóbbi években az értékük is nagyon gyengén emelkedik.
Egy kicsit jobb a helyzet, ha ipari ingatlanokat, üzlethelyiségeket adunk bérbe. Itt valamivel jobb a profitkilátás, de csúcsokat azért nem döntöget. Ráadásul a problémák egy része itt is ugyanaz. Ki vagyunk szolgáltatva a bérbe vevőknek. Ha kiesik egy bérlőnk, akkor – például egy üzlethelyiség esetén – komoly feladat következőt találni. Csak menjenek végig Pesten a Nagykörúton! Tízesével tátonganak – gyakran már hónapok óta – a kiadó üzlethelyiségek. Micsoda kár ez a tulajdonosoknak!
Mindkét esetben váratlan költségek is felmerülhetnek, elég kemény adót is kell fizetnünk. Ráadásul mindenfajta ingatlanbefektetés rákfenéje, hogy csak egyben és nagyon lassan lehet az ingatlant értékesíteni. Ha sürgősen szükségünk van egy kis pénzre, nem adhatjuk el csak az előszobát, és pláne nem egy-két nap alatt.
Nem állítom, hogy nem lehet jól ingatlanokba befektetni. De tudni kell, hogy ez is szakma, amit meg kell tanulni. Ráadásul jó sok pénz kell hozzá, és ha eredményesen akarjuk űzni, akkor igenis dolgozni kell vele, mégpedig nem is keveset. Ez azért nem ugyanaz, mint három hónapig vitorlázni a tengeren, miközben a távollétemben szépen csordogál a profit.
Papírba?
Utoljára hagytam az értékpapír-alapú befektetéseket. Ez összetett téma – még vissza fogok térni rá. Most legyen elég annyi, hogy szerintem az értékpapír-alapú befektetések közt lehet megtalálni azokat a formákat, amelyek luxus kategóriájú pénzügyi mentőcsónakként szolgálhatnak minden vállalkozónak. Nincs munka velük, biztonságosak, magas a hozamuk, és jól megkonstruálva rengeteg kellemes adózási és jogbiztonsági előnnyel szolgálnak. Természetesen itt is vannak veszélyek – de hát ki hiszi el, hogy nagy a fele királyság, és szép a királylány, ha nincs sárkány, akit le kell győzni?
Aranyba? Ezüstbe?
Igen! Aranyba, ezüstbe és leginkább kisebb értékű érmékbe.
Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.
