Karácsonyi ajándékadó?

Adócsökkentés fogcsikorgatva – Ideje átgondolni az évet, írta a VILÁGGAZDASÁG

Vállalatvezetőként, cégtulajdonosként az év utolsó hónapjában nem sok időnk van a karácsonyi előkészületekre, mivel egészen más kérdések töltik ki a napjainkat. Vajon mennyi lesz a cégem – legyen bár ötfős mikrotársaság vagy ötezer fős konszern – társasági adója?

– Mennyire kell feltöltenem december 20-ig ennek az adónak az alapját?

– Vajon figyelembe vettem-e minden lehetséges korrekciós tényezőt?

– Kihasználtam-e az összes törvényes lehetőséget annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb terhelést kelljen csak elviselnie az elmúlt év csapásaitól egyébként is minden eresztékében recsegő-ropogó vállalatomnak?

Béroptimalizálás

– Hogyan tudom teljesíteni a kulcsembereim jogosnak tartott fizetésemelési igényeit úgy, hogy ne kelljen lemondanom a profitomról – és ne kerüljön sokkal többe a leves, mint a hús?

– Számításba vettem-e, hogy jövőre nekem mint munkáltatónak a cafeteria katasztrofálisan megdrágul – miközben az embereim jobban számítanak ezekre a juttatásokra, mint valaha?

– Eszembe jutott-e, hogy jövőre az idén még lehetséges módok jó részével már nem lesz lehetőségem csökkenteni a társasági adó alapját – megszűnik például a helyi iparűzési adó leírásának lehetősége, amivel eddig, ha fogcsikorgatva is, legalább a társasági adóm mértékét csökkenthettem?

– Tudatosult-e bennem, hogy jövőre az osztalékként kivett vállalkozói jövedelmem egyáltalán nem biztos, hogy e minőségében adózik – ha a személyes közreműködői díjam (vagy az egyéni vállalkozói kivétem) nem éri el a cégem fő tevékenységére jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás mértékét, akkor azt az osztalékom terhére kell majd kiegészítenem erre az igencsak megfoghatatlan összegre?

(Egyáltalán: elemeztem-e már, hogyan számolom ki jövőre a lehetséges háromféle módszer alkalmazásával ezt a mértéket) Vagyis tudom-e, hogy az osztalékom is munkabérként adózhat, ha a megszokott alacsony (vagy nulla) összegben állapítom meg a személyes közreműködésem díját?

– Átgondoltam-e, hogy ha ösztönözném valamelyik kollégámat – vagyis előléptetni, fizetésemelésben részesíteni, jutalmazni szeretném a kiemelkedő teljesítményéért, hogy ezzel az egész csapatomat is motiváljam a hatékonyabb és eredményesebb munkára –, akkor ez mennyibe kerül majd nekem mint munkáltatónak?

– Eljutott-e hozzám az a megrázó információ, hogy az ilyen ösztönzések – a jövedelemnövekedés összege – után az úgynevezett marginális adóék, vagyis az a közteherelvonás, amely csökkenti az általam mint munkáltató által a legjobb embereim jövedelemnövelésére fordított összeget, nem kevesebb mint 71 százalék? (Nem tévednek: a nekem 100 százalékba kerülő növekményből 29 százalék marad nettó jövedelemként az ösztönözni kívánt dolgozó zsebében!)

– És azt tudják-e az alkalmazottaim, ha esetleg rajtam keresztül jutottak eddig a borravaló, a felszolgálói díj vagy a hálapénz rájuk eső részéhez, hogy jövőre mindezek után összevonandó bérjövedelemként kell adózniuk?

Öngondoskodás

* S ha eleget merengtem is a cégem adóján és a dolgozóim jólétén, vajon gondoltam-e arra, hogy személy szerint nekem mit hozhat a jövő?

* Hogyan lesz értelmes összegű nyugdíjam, ha a magyar vállalkozók több mint 90 százalékához hasonlóan én is csak a mindenkori megengedett minimális járulékokat fizetem be?

* Hogyan lesz a páromnak nyugdíja, ha ő is hasonló cipőben jár?

* Miből fizetjük ki húsz év múlva a rezsinket, ha most addig optimalizáljuk a járulékfizetést, amíg csak lehet?

Vállalati pénzügyek – magánszemélyként

– És a legkevésbé karácsonyi gondolatként felötlött-e bennem, mi történik a cégemmel, ha meghalok?

– Ha a legveszélyeztetettebb, úgy 45 és 60 közötti korosztályba tartozom, s különösen, ha ilyen korú férfi vagyok, jobb, ha számot vetek azzal is, mi lesz, ha már nem én töprengek ezeken a kérdéseken jövőre – hanem a párom vagy a gyerekem, akik öröklik a cégemet.

– Eszembe jut-e, hogy jövőre már a kft. üzletrész után is kell minimum 11 százalékos öröklési illetéket fizetnie az örökösnek – készpénzben?

– Honnan veszi majd a lányom, a fiam vagy az özvegyem ezt az esetleg horribilis összeget?

– Eladja a cégemet – az életem alkotását?

– Vagy csődöt jelent?

 

Mire idáig érnék a gondolkodásban, s a kétségbeesés szakadékába zuhannék a karácsonyfa alól, őszintén remélem, hogy felhív egy barátom, és azt kérdezi tőlem: beszéltem-e vállalatvezetői vagy cégtulajdonosi minőségemben független szakértővel, aki enyhet hozhat e dermesztő kérdések karácsonytagadó hangulatába? Ő ugyanis törvényes megoldást kínálhat a fenti problémákra.

Olyat, amely a Pénzügyminisztérium feltételes adómegállapítási határozataival is megerősítve csökkentheti a társasági adó alapját, minden más legális lehetőségnél kedvezőbb – és mindenekelőtt: halasztott – közteherviselési kötelezettségek mellett.

Ezzel együt ösztönözheti a tulajdonost, a cégvezetőt, a kulcsembert és az egyszerű alkalmazottat egyaránt, emellett teret nyit az értelmes összegű privát nyugdíjak megteremtéséhez olyan céges forrásokból, amelyek egyébként nem állhatnának a vezetők és a dolgozók rendelkezésére.

Még van idő, hogy vállalatvezetőként elbeszélgessek ezekről a kérdésekről egy képzett szakértővel is.

A Jézuska hozhat olyan ajándékot az ő révén, amely nekem eszembe sem jutott volna – s mégis engem dicsér majd mindenki, aki a céges karácsonyfa alatt ezt az ajándékot bontogatja…

Szerző: Dr. Farkas András

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    Örökké visszatér…

    A vállalkozások, cégvezetők ebben az időszakban határozzák meg az év végi bónuszok, valamint a jövő évi biztosítások, munkáltatói juttatások, béren kívüli juttatások keretösszegét.

    Ebben a folyamatban az én feladatom az, hogy megfelelő időben, pontosan és az Ön érdekeit messzemenően szem előtt tartva koordináljam az Ön jövő évi (biztosítási) szerződéseinek létrehozását, optimalizálását.

    Mint ismeretes, a cafeteria-rendszereket a vállalkozások, vállalatok igyekeznek az adójogszabályok változásait követve módosítani, és lehetőség szerint adómentes  juttatásokkal kiegészíteni.

    Cafeteria tevékenységünk során nagy hangsúlyt fektetünk a már meglévő cafeteria rendszerek hatékonyságának növelésére. Ehhez áttekintjük a munkáltatónál biztosított béren kívüli, vagy cafeteria rendszerben adott juttatásokat, valamint a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat. Jó tervezéssel elérhető, hogy a jelenlegi költségkeret további csökkentése mellett a munkavállalói elégedettség növekedjen.

    Ebbe az elváráskörbe nagyon jól illeszkednek mind a menedzsment, a felső- és középvezetői rétegeknek, illetve az őket követő pozícióban lévő munkavállalók számára adómentesen adható juttatások, legyen szó akár egy egyszeri, egyösszegű év végi jutalomról, vagy akár egy évente, havonta vagy időszakosan rendszeresen nyújtott pénzösszegről.

    A következő szolgáltatásokat nyújtjuk:

    • felmérjük a lehetőségeket, megvizsgáljuk korábbi bérügyi megoldásait
    • felmérjük a dolgozói elégedettséget
    • javaslatot teszünk a jövő évi cafeteriai elemekre
    • segítünk szakszerűen bevezetni a cafeteria-rendszert, amely az állam által támogatott pénzügyi megoldásokra épül
    • az eredményekből javaslatot teszünk és összeállítunk egy optimális választéklistát a munkavállalói számára, amely a céget és a munkavállalót egyaránt adóelőnyhöz juttatja.

    KIEMELT AJÁNLATUNK A MUNKÁLTATÓI LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS VIZSGÁLATÁNAK SZOLGÁLTATÁSA

    A vissza nem térítendő munkáltatói lakás célú támogatás, mind a munkavállalói mind pedig a munkáltatói szempontból kiváló választás. A munkáltató oldalról optimális, mert adómentesen adható juttatás, alkalmazható a havi törlesztő részletek folyamatos fizetésére, illetve elő- vagy végtörlesztésre is.
    A munkavállalói oldalról rendkívül kedvező: a havi törlesztő részlet egy részét vagy a teljes összegét, béren kívüli juttatás formájában adómentesen tudja igénybe venni.

    A TÁMOGATÁS ÖSSZEGÉNEK A MEGHATÁROZÁSA:

    • vásárlás esetén az ingatlan vételárának a 30%-a, de maximum                         5 000 000 Ft
    • építés, bővítés, korszerűsítés esetén a hivatalos költségvetés 30%-a, de maximum 5 000 000 Ft

    SZOLGÁLTATÁSUNK:

    • megvizsgáljuk, hogy Önnél milyen formában alkalmazható ez a juttatási elem,
    • a dolgozói információk begyűjtése után előzetes felmérést végzünk, hogy jogosult-e a támogatásra,
    • elvégezzük a jogosultság megállapítását és elkészítjük az összes törvény által előírt nyilatkozatot,
    • a teljes biztonság érdekében, egész évben elvégzünk minden olyan feladatot, amit a jogszabályok előírnak.

    A vizsgálat azért is fontos, mert a munkáltatónak – és a munkavállalónak is – az alapesetben adó- és járulékmentes juttatásból komoly adófizetési kötelezettsége is keletkezhet, ha rossz következtetéseket von le a vizsgálatból. Célszerű az ellenőrzést és az adminisztrációt szakértőre bízni. Garanciát vállalunk az elvégzett vizsgálatra, így segítségünkkel elkerülhetőek a hibákból adódó extra költségek.

    Ezzel a támogatással számos plusz feladatot vállal át cégünk, rengeteg időt és energiát spórolva a munkáltatók és munkavállalók számára. Cafeteria szakértőnk több éves szakmai tapasztalata a garancia a sikeres jogosultság megállapításához.

    EGYÉNI KULCSKÉRDÉSEK

    A családok, illetve a kis- és középvállalkozások, ahol a család, illetve a vállalkozás mögött általában egy vagy két fő kereső áll, akik könnyen kerülhetnek egy olyan ördögi körbe, ahol a stresszes életből betegség generálódik. Tapasztalatok szerint  a gyors munkába állás kényszere nem hagyja még betegség esetén sem megpihenni a családfenntartót, és így megnő az esélye egy tartós és akár végleges munkaképesség-csökkenés kialakulásának, mely jelentős és akár tartós jövedelem-kiesést okozhat.

    Ezért is fontos, hogy Ön gondoljon saját magára, szeretteire, gyermekeire, azokra az emberekre és családokra, akikért felelős, gondolja végig az Önre leselkedő veszélyeket, mérlegelje a kockázatokat.

    Ebben a gondolkodásban szívesen leszek a partnere.

    Biztos vagyok benne, hogy exkluzív és innovatív konstrukcióink között megtaláljuk azokat, amelyek teljes körű védelmet adnak Önnek, az Ön egészségének, az Ön életének, az Ön családja biztonságának és nem utolsósorban a zsebében lévő pénznek.

    Innovatív megoldásaink kompromisszumok nélkül használják ki és alkalmazzák a törvény adta juttatási lehetőségeket, melyek

    • megoldást jelentenek az általános bérrendezési kényszerre,

    • jelentős bérköltség megtakarítást eredményeznek – 40%-kal olcsóbb, mint a bér,

    • segítik a munkaerő megszerzést és megtartást,

    • növelik a lojalitást, kötődést, ezáltal csökkentik a fluktuációt,

    • alkalmazásukkal úgy tudnak többet adni a dolgozóknak, hogy közben a cégnek kevesebbe kerül.

    Bízom a közös gondolkodás és a hatékony együttműködés sikerében!

    Lépjen velem kapcsolatba itt!

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Lakcím (település)

      Kérdés, üzenet

      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

      Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

       

      Verified by MonsterInsights