Vállalati biztosítás

Risk & Capital Management

Mindig van valami olyan aktualitás, amelyről érdemes időben értesülnie.

Nyugdíjszámítás – nagyon kemény

Nyugdíjtervezés
Nyugdíjtervezés

Fontos-e a nyugdíjtervezés? Gimiben matematika tagozatra jártam. Akkor a kedvenc tantárgyam volt, és bár nem vagyok a számok rabja, a mai napig imádok számolni.

Kolléganőm előadásra készül, ahol szó lesz a nyugdíjról is. Kért némi segítséget és útmutatást, főleg a számok birodalmában. Úgy gondoltam, az én fejemben sem árt egy kis „programfrissítés”.

Ám amit tapasztaltam, attól finoman szólva is padlót fogtam. Az adozona.hu oldalon van néhány kalkulátor, ezek közül a nyugdíjkalkulátort rendszeresen használom és használtatom az Ügyfeleimmel is. Nos, most is ezt vettem elő. Amikor az Ügyfeleimnek ajánlottam, mindig felhívtam a figyelmüket arra, hogy a kalkulátor csak az aktuális jogszabályokat veszi figyelembe, a jövőbeni változásokat nem tudja kezelni. Vagyis a bevitt adatok alapján az a valószínűsíthető nyugdíjösszeg lesz az eredmény, amit akkor kapnánk, ha ma nyugdíjba mennénk.

Aztán visszhangzott a fülemben a sok-sok embertől hallott mondat: „Ugyan már! Az állam nem tesz ilyet -tudniillik nem csökkenti a nyugdíjak színvonalát.” Így aztán jött egy sugallat, hogy ezzel a bizonyos programmal azonos adatok alapján végezzem el ezt a számítást. És megtettem:

Az összehasonlíthatóság érdekében a számítás alapja minden esetben ugyanaz:

Évi 2.500.000 forint bruttó jövedelem és 20 év munkaviszony. És soha egyetlen nap hiányzás.

És most kapaszkodjon mindenki!

A nyugdíj összege a következőképpen alakulna:

2007-ben       178.609,-

2008-ban       175.453,-

2009-ben       156.998,-

2010-ben       120.574,-

Látja Ön is, amit én látok? Négy év alatt pontosan ugyanannyi munkában töltött év és pontosan ugyanannyi jövedelem esetén a nyugdíj szintje a 2/3-ára csökkent! – Anno cikk írásának pillanatában. Ez a mérték mára kevesebb, mit 50%!

Frissítve:  2020-ban 87.492,-
2021-ben 92.936,-

Figyelem! Ébresztő! Amíg nem késő!

Üljünk le, tervezzük és teremtsük meg az Ön nyugdíját is! Jelentkezzen személyre szabott nyugdíjtervezésre, ahol számos megoldás közül választhatja ki az Önnek legszimpatikusabbat.

A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    A kalkulációkat pedig -ha van kedve- itt nézheti meg:

    TB nyugdíj számítása 2007

    TB nyugdíj számítása 2008

    TB nyugdíj számítása 2009

    TB nyugdíj számítása 2010

    Az huszadrangú, hogy mibe, de tegyünk félre rendszeresen!

    megtakarítás

    Időben kell elkezdenünk takarékoskodni, mert csak saját magunkra számíthatunk a jövőben.

    Aki ma nem tesz félre, később meg fogja bánni.

    Számos különböző konstrukciói létezik mind a hosszú távra befektetők, mind a megtakarítók számára. Ezek közül ki-ki étvágya, kockázattűrő képessége és pénzügyi ismeretei függvényében választhat.

    Annak is érdemes szemügyre venni az ajánlatokat, aki szerényebb tőkével rendelkezik, vagy csak viszonylag kis összeget tud rendszeresen megtakarítani.

    A befektető célja, hogy a felhalmozott tőkéje után minél magasabb hozamot kapjon, míg a megtakarító azt szeretné, ha egy távolabbi időpontig sikerüljön a céljaihoz mérten elegendő pénzt felhalmoznia.

    Milyen lehetőségek közül választhatnak azok, akiknek nincs felhalmozott tőkéjük, de szeretnének rendszeresen félretenni?

    Elsősorban a megtakarítás célja határozza meg, hogy melyik megoldást válasszuk. Az vagyoni érték vagy pénzérték legyen? Dönthetünk az államilag támogatott konstrukciók mellett, amelyek hosszabb távra, legalább három-öt évre szólnak. Ám fektethetünk vagyoni értéket képviselő megoldásokba.

    A magyar társadalom rendkívül „alulbiztosított”, nincs felkészülve a nyugdíjas évekre. Pedig számtalan jele van annak, hogy az állami rendszer nem tudja majd kielégíteni az igényt, és abban is tévhitben vagyunk, hogy hány évet töltünk nyugdíjban.

    Azok a nők, akik elérték a hatvanöt éves kort, a statisztikák szerint huszonöt, a férfiak pedig tizennyolc évet élnek, ráadásul nyugdíjas éveik alatt jelentős időt töltenek betegségben. Egy harmincöt éves embernek még nagyon távolinak tűnik a nyugdíj, de ha tíz éven belül nem kezd el félretenni ilyen céllal, esetleg késő lesz.

     

    Milyen összeget érdemes megtakarítani?

    A legfontosabb, hogy mindenképpen gondoljunk a jövőre, tegyünk félre pénzt, ki-ki a saját lehetőségei szerint. Minél korábban kezdünk félretenni, annál kevesebbről kell lemondanunk havonta, és annál nagyobb lesz a tőke, amely majd nyugdíj-kiegészítésként szolgálhat.

    2014 januártól az állam bevezette a nyugdíjcélú biztosítások támogatását. A minimum futamidő tíz év, és erre az időre a maximális támogatás 1,3 millió forint, amihez évente 650 ezer forintot kell félretenni. Ez az optimális befektetési összeg, de természetesen ennél kisebb összeggel is érdemes kihasználni az adójóváírást, és még inkább érdemes megkezdeni a nyugdíjcélú takarékoskodást.

    Ám érdemes más lehetőségeket is megvizsgálni, figyelembe venni.

    Minden forint fontos, minden pici félretett összeg nagy segítséget jelent a nyugdíjas évek alatt biztosan felmerülő szükségletek fedezésénél.

    Egy konzultáción feltérképezzük az Ön pénzügyeit, meghatározzuk a céljait és lehetőségeit, valamint kialakítjuk a stratégiáját, ahol minden pénzügyi konstrukciót számításba veszünk.

    Egy kötelezettségmentes konzultáció érdekében lépjen velem kapcsolatba itt:

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Lakcím (település)

      Kérdés, üzenet

      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

      A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

      Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan örülni fognak, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek!

      időben a jövőért

      Balesetbiztosítás: védelem a váratlan helyzetekre

      A balesetek sajnos nem válogatnak. Egy rossz lépés a lépcsőn, egy figyelmetlen pillanat vezetés közben, vagy akár egy sportolás közbeni sérülés – és máris borulhat a megszokott életmenet. Ilyenkor derül ki igazán, mennyire jó döntés volt (vagy épp nem volt az) a balesetbiztosítás megkötése.

      Ebben a cikkben közérthetően végigvesszük:

      • mi az a balesetbiztosítás,
      • milyen helyzetekben nyújt valódi segítséget,
      • kinek érdemes megkötni,
      • és mire figyelj, mielőtt döntesz.

      Mi az a balesetbiztosítás?

      A balesetbiztosítás olyan biztosítási forma, amely balesetből eredő sérülésekre, egészségkárosodásra vagy halálra nyújt anyagi védelmet. Fontos különbség, hogy nem betegségekre, hanem kizárólag külső, hirtelen, váratlan eseményekre vonatkozik.

      Tipikusan az alábbi balesetből eredő esetekre fizethet:

      • csonttörés,
      • műtéti beavatkozás,
      • maradandó egészségkárosodás,
      • baleseti rokkantság,
      • baleseti halál.

      A kifizetés lehet fix összeg vagy sérülésenként meghatározott térítés, attól függően, milyen konstrukciót, milyen összetételű csomagot választasz.

      Miben más, mint az élet- vagy egészségbiztosítás?

      Sokan összekeverik ezeket, pedig fontos különbségek vannak:

      • Életbiztosítás: elsősorban halálesetre, illetve bármilyen eredetű károsodásokra, eseményekre fizet.
      • Egészségbiztosítás: szolgáltatásokat finanszíroz, betegségekre, diagnosztikára, magánellátásra fókuszál.
      • Balesetbiztosítás: gyors, célzott segítséget ad baleset esetén.

      A balesetbiztosítás olcsóbb, mint más biztosítások, viszont kiegészítő védelemként működik igazán jól.

      Kinek éri meg balesetbiztosítást kötni?

      Röviden: szinte mindenkinek – de különösen az alábbi csoportoknak.

      Aktív életet élőknek

      Ha sportolsz, sokat utazol, vagy fizikailag aktív munkát végzel, nagyobb a baleset kockázata. Egy egyszerű bokatörés is hetekre kiesést jelenthet a munkából.

      Gyermekes családoknak

      A gyerekek mozgékonyak, kíváncsiak – és sajnos sérülékenyek. Egy jól megválasztott balesetbiztosítás iskolán kívül és belül is védelmet nyújthat.

      Vállalkozóknak, szabadúszóknak

      Ha nincs betegszabadságod, egy baleset azonnali bevételkiesést okozhat. A biztosítás ilyenkor konkrét pénzügyi támasz.

      Idősebbeknek

      Egy esés következménye idősebb korban súlyosabb lehet, és a felépülés is hosszabb ideig tarthat.

      Mire figyelj balesetbiztosítás választásakor?

      Nem minden balesetbiztosítás egyforma. Ezekre mindenképp érdemes odafigyelni:

      1. Mit tekint a biztosító balesetnek?

      Olvasd el az apróbetűs részt: sportbaleset, közlekedési baleset, otthoni sérülés – nem mindenhol alapértelmezett. Alaposan vizsgáld meg a fedezetbe vont kockázatokat.

      2. Mekkora az összeg és mikor fizet?

      Fontos, hogy már kisebb sérülésnél is legyen kifizetés, ne csak súlyos esetekben.

      3. Egyszeri vagy folyamatos térítés?

      Egyes biztosítások csak egyszer fizetnek, mások rehabilitáció idején is nyújthatnak támogatást.

      4. Életkor, kizárások és mentesülések

      Vannak életkori korlátok és kizárt tevékenységek – ezekről jobb előre tudni.

      Gyakori tévhitek a balesetbiztosításról

      „Velem úgysem történik semmi.”
      A statisztikák mást mutatnak – a legtöbb baleset a mindennapi élet során történik.

      „Van már TB-m, az elég.”
      A TB az ellátást fedezi, nem pótolja a kieső jövedelmet és nem fizet extra költségekre.

      „Túl drága.”
      Sok balesetbiztosítás havi pár ezer forintból kijön, miközben komoly segítséget adhat.

      Nem minden balesetbiztosítás egyforma – és nem mindenkinek ugyanaz a jó választás.

      A balesetbiztosítás nem luxus, hanem előrelátó döntés. Nem old meg mindent, de egy váratlan helyzetben gyors és kézzelfogható anyagi segítséget adhat – pont akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.

      Az élethelyzeted, a munkád, a családi körülményeid mind számítanak. Ami az egyik embernek felesleges, a másiknak komoly segítség lehet egy váratlan helyzetben.

      Ha szeretnéd tudni, neked milyen balesetbiztosítás adna valódi védelmet, szívesen segítek eligazodni a lehetőségek között.
      Egy rövid, kötelezettségmentes online konzultáció során átnézzük az igényeidet, és megmutatom, mire érdemes figyelni – felesleges költségek nélkül.

        Név (kötelező)

        Email cím (kötelező)

        Telefonszám (kötelező)

        Lakcím (település)

        Kérdés, üzenet

        Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

        Hálás vagyok…

         

        Szeretném megköszönni Önnek mint  megbecsült olvasómnak a kedves támogatást, hogy velem volt. Idei utolsó írásomban megosztom Önnel személyes köszönetemet és hálámat, továbbá gondolataimat arról, hogy mit is jelent nekem igazán a hála.

        Hálás vagyok……

        Nos, holnap itt a Szilveszter, holnap után az Újév. Véget ér 2016. Tegye hát emlékezetessé, jelentőssé ezt a napot. Mit szólna  egy meditációhoz, egy imához, a céljaiért, a belső békéért, szeretetért, szerelemért, bőségért? Amint az óra átlibben 2017-re engedje el, bocsássa szabadon az összes öreg, lelassult, elnehezült energiát, melyek félelemben tartanak, aggódást hoznak, de tartsa vissza, őrizze meg azokat, melyek segítenek a fejlődésben, az előrejutásban.

        Határozza el, hogy a rezgéseit magasabb szintre emeli és törekszik Magában a harmóniára, az összhangra, hogy megtalálhassa önmagát, azt a minőséget, aki-ami igazán ÖN, – telve kristálytiszta, önzetlen szeretettel és bőséggel. Mert harag nem old fel haragot, csak a szeretet az, ami mindent felold.

        Ez a klip, mely bemutatja gyönyörű bolygónkat, segít a rezgésszintemelésben. Míg átéli, egyre inkább feltöltődik energiával, majd elkezdi ezt a pozitivitást kisugározni, mely átöleli az egész Földet, míg végül megsokszorozva visszatér Önhöz.

         

        Végezetül, legyen  Ön előtt a gondolat, hogy a fényét, ragyogását, kisugárzását ossza meg másokkal.

        Gyertyák ezrei képesek lángra gyúlni mindössze egyetlen apró lángocskától, anélkül, hogy a gyertya élete megrövidülne. A boldogság sem apad soha, ha megosztjuk valakivel. (Buddha)

        Boldog Új Évet Kívánok!

        Szeretetet és Fényt Mindenkinek!

        Dusik Andrea

        Biztonságban a vállalkozása – miért fontos a biztosítás egy kisvállalkozásnak?

        Egy kisvállalkozás vezetőjeként nap mint nap felelős döntéseket hoz. Ügyfeleket szolgál ki, munkatársakat irányít, pénzügyeket kezel – és közben mindent megtesz azért, hogy a vállalkozás sikeres és stabil maradjon. De mi történik akkor, ha váratlan esemény történik? Egy betörés, tűzeset, baleset vagy akár egy ügyfélpanasz súlyos anyagi terhet róhat még a legfelkészültebb cégre is.

        Itt lép be a képbe a kisvállalkozás-biztosítás. Ez nem csupán egy „papírmunka” vagy kötelező kiadás, hanem a vállalkozás jövőjének védelme.

         

        Mire vágyik a legtöbb kisvállalkozó?

        A legtöbben biztonságra és kiszámíthatóságra vágynak. Szeretnék tudni, hogy ha bármi történik, nem omlik össze az, amit évek alatt felépítettek. Emellett fontos számukra az is, hogy a biztosítás átlátható, érthető és megfizethető legyen.

        Sokan azt mondják: „Nem akarok feleslegesen fizetni, csak azért, hogy legyen valami.” És igazuk van.
        Egy jó tanácsadó feladata éppen az, hogy ne feleslegesen költsön, hanem tudatosan fektessen be a védelembe – csak abba, amire valóban szüksége van.

        Milyen problémákkal szembesülnek a kisvállalkozások?

        Egy kávézó tulajdonosának például más kockázatokkal kell számolnia, mint egy webáruháznak vagy egy szolgáltatást nyújtó cégnek.
        Gyakori problémák:

        • Nehéz eligazodni a különböző biztosítási típusok között (felelősségbiztosítás, vagyonbiztosítás, munkavállalói biztosítás stb.).

        • Időhiány miatt nincs lehetőség részletesen utánajárni az ajánlatoknak.

        • Félelem attól, hogy egy rossz döntés miatt kimarad valami fontos fedezet.

        A biztosítás nem az irodai papírmunkáról szól – hanem arról, hogy vállalkozása biztonságban maradjon még a legnehezebb helyzetekben is.

         

        Hogyan segíthetek Önnek?

        Az én célom az, hogy egyszerűvé, érthetővé és személyre szabottá tegyem a biztosítási döntést.
        Az első lépés mindig egy konzultáció, ahol közösen áttekintjük, milyen kockázatok érhetik az Ön vállalkozását. Ezután ajánlok több átlátható, vállalkozására szabott biztosítási megoldást, amely nem csak papíron működik, hanem a gyakorlatban is védelmet nyújt.

        Ezzel:

        • Időt takarít meg, mert nem kell órákat töltenie a különböző ajánlatok böngészésével.

        • Biztos lehet abban, hogy a legmegfelelőbb védelemre fizet.

        • Nyugodtabban koncentrálhat a vállalkozása növekedésére – hiszen a háttérben minden védve van.

        Összegzés

        A kisvállalkozói biztosítás nem luxus, hanem a tudatos vállalkozásvezetés alapja.
        Egy váratlan esemény nem kell, hogy tönkretegye mindazt, amit évek alatt felépített.
        A megfelelő védelemmel a vállalkozása stabil maradhat, Ön pedig nyugodtabban dolgozhat – mert tudja, hogy minden eshetőségre felkészült.

        Szeretné tudni, milyen védelem illik legjobban az Ön vállalkozásához?
        👉 Kérjen személyre szabott konzultációt, és segítek megtalálni a legjobb megoldást.

         

        Kockázati életbiztosítás egyszerűen: előnyök, tudnivalók, döntési szempontok

        Miért fontos a kockázati életbiztosítás? – Útmutató a tudatos döntéshez

        Az élet kiszámíthatatlan. Egy váratlan betegség, baleset vagy tragikus esemény nemcsak érzelmi, hanem komoly anyagi terhet is róhat a családra. A kockázati életbiztosítás célja, hogy ezekben a legnehezebb pillanatokban védelmet nyújtson szeretteinek.
        De pontosan mit jelent a kockázati életbiztosítás, hogyan működik, és kinek érdemes megfontolnia a megkötését?

        Mi az a kockázati életbiztosítás?

        A kockázati életbiztosítás egy olyan biztosítási forma, amely előre meghatározott összegű anyagi segítséget nyújt a kedvezményezetteknek abban az esetben, ha a biztosított a szerződés hatálya alatt elhalálozik.
        Más biztosítástípusokkal ellentétben itt nincs megtakarítási elem, kizárólag a kockázat fedezése a cél.

        Milyen helyzetekben nyújt segítséget?

        A kockázati életbiztosítás fő célja a család anyagi biztonságának megőrzése. Olyan élethelyzetekben lehet különösen hasznos, amikor:

        • Családfenntartóként felelősséget érez szerettei anyagi biztonságáért.

        • Lakáshitellel vagy más kötelezettséggel rendelkezik, amely haláleset esetén a családjára maradna.

        • Kisgyermekes szülőként gondoskodni szeretne arról, hogy gyermekei akkor is megfelelő anyagi hátteret kapjanak, ha Ön már nem tudná támogatni őket.

        Milyen előnyei vannak?

        • Megfizethető díjak: a kockázati életbiztosítás a legkedvezőbb árú biztosítási formák közé tartozik.

        • Rugalmasság: a biztosítási összeg és a futamidő szabadon választható.

        • Anyagi biztonság: haláleset esetén a biztosító azonnali segítséget nyújt a családnak.

        Mire figyeljen a választásnál?

        Érdemes több biztosító ajánlatát összehasonlítani, mert a díjak és a feltételek jelentősen eltérhetnek. Fontos szempont lehet:

        • a biztosítási összeg nagysága,

        • a szerződés időtartama,

        • a kizárások és korlátozások,

        • illetve a biztosító megbízhatósága.

        Egy független tanácsadó segíthet abban, hogy az Ön élethelyzetéhez legjobban illeszkedő megoldást válassza.

        Kinek érdemes?

        Bár a legtöbben fiatal családosként gondolkodnak a kockázati életbiztosításon, valójában mindenki számára hasznos lehet, aki szeretné szeretteit biztonságban tudni. Minél fiatalabb és egészségesebb valaki, annál kedvezőbb feltételekkel kötheti meg a biztosítást.

        A kockázati életbiztosítás nem luxus, hanem tudatos gondoskodás szerettei jövőjéről. Megfizethető, rugalmas és biztonságot adó megoldás, amely segíthet abban, hogy családja akkor is stabil anyagi háttérrel rendelkezzen, ha Ön már nem tud gondoskodni róluk.

        Lépjen egy tudatosabb jövő felé

        Ha szeretné megtudni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére, és melyik kockázati életbiztosítás illik leginkább az Ön és családja élethelyzetéhez, forduljon hozzám bizalommal. Független tanácsadóként az Ön érdekeit képviselem, és segítek kiválasztani a legkedvezőbb megoldást.
        👉 Vegye fel velem a kapcsolatot még ma, és tegyen egy lépést szerettei anyagi biztonsága felé!

        A Nők Pénzügyi Programja

        női pénzügyek

         

        Hogyan takarékoskodtunk eddig?

        Elsőként kifizettük a számlákat és minden rendszeres és folyamatos kiadást, majd hosszú távra általában azt tettünk félreamennyi megmaradt. Így kétségkívül többnyire csak aprópénzek jutottak ilyen célra. A jövő nagyon messze volt, és biztosra vettük, hogyha most jó, az mindig így is marad.

        És hogy milyen az új gondolkodás, amire átváltunk, amire kutya kötelességünk átváltani?

        Nos, miután megvan a pénzügyi programunk,

        először mindig befektetjük azt a pénzt, amiből fedezni fogjuk a jövőbeni kiadásainkat,

        és csak azt fizetjük ki a jelenlegi kiadásokra, ami ezután marad!

         

        Kötelességünk segíteni azoknak, akik függnek tőlünk, számítanak ránk, a legfontosabbak számunkra, hogy a jövőjük nekik is biztonságban legyen.

        Ennek az alapelvnek kell általánossá válnia, különben a nők helyzetét meghatározó előbb ismertetett változások elkerülhetetlenül kirobbantják az időskori pénzügyi összeomlást.

         

        Hogy csinálták nagyanyáink?

        Pontosan így!

        Amikor megtermett a gabona, három részre osztották:

        • Az első rész volt a jövő évi vetőmag.
        • A második részt használták az emberek élelmezésére.
        • A harmadik részt szánták az állatoknak.

        Az első részhez semmilyen, hangsúlyozom: semmilyen körülmények között nem nyúltak! Ha elfogyott volna a másik kettő, elmentek napszámba, bérmunkába, de a jövőt soha nem élték föl!

        Ennek a gondolkodásmódnak kell újra eluralkodnia a nők körében: minél többen és minél előbb ismerjük fel az önálló vagyonteremtés szükségességét, annál magabiztosabban élhetjük meg jelenünket, tervezhetünk, és vághatunk neki a jövőnek.

         

        Utazás a jövőbe

        Tudja milyen sokszor hallom:

        • Kizárt, hogy ez velem megtörténjen!
        • A ROSSZ dolgok csak mással történnek meg!
        • Nyugdíj? – Ugyan már! Én meg sem érem!
        • Nekem erre nincs pénzem…

        Aztán egyszer csak megtörténik. És rájövünk, hogy igenis élünk. Hoppá! De miből? A pénzügyek maguktól nem lesznek stabilak. Azzá kell tennünk!

        Egy befektetés nem a luxusról szól. Különösen manapság nem. Ön szerint miről? Mert szerintem:

        A BIZTONSÁGRÓL!

        Ez a biztonság már jelenthet mindenkinek más-más dolgot.

        Mit jelent Önnek? Van ennek anyagi vonzata? Ha igen lehet konkrétan forintosítani?

        Hány forint a biztonság? Hány forint a nyugdíj? Hány forint a fedél a fejünk fölött? Hány forint egy gyerek felnevelése?

        Bizonyára tudja, hogy olcsóbb, ha előre összerakja, mintha akkor, amikor ég a ház kölcsön veszi?

        Aki előre gondolkodik, és pénzügyi programot épít, annak az élete során hétszer annyi pénze van, mint annak, aki ugyanezt hitelből finanszírozza.

        Nem tudok csodát tenni egy pillanat alatt.

        Ám az én munkám az, hogy a GONDOSKODÁS – ÖNGONDOSKODÁS vezérfonala mentén végig Ön mellett állva segítek, hogy céljai, álmai valóra váljanak. Mindent elkövetek, hogy a pénzügyei biztonságosabbá váljanak, és elérhetővé tegyék a kitűzött céljait.

        Beszéljünk erről személyesen! Jobb egy fölösleges beszélgetés, mint egy kései!

        Lépjen velem kapcsolatba itt!

          Név (kötelező)

          Email cím (kötelező)

          Telefonszám (kötelező)

          Lakcím (település)

          Kérdés, üzenet

          Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

          A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

          Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

           

           

           

           

          Biztosítás felülvizsgálat

          Biztosítás felülvizsgálat – Március a lakásbiztosítások hónapja!

          Tudta, hogy a régi biztosítása akár több tízezer forinttal drágább lehet, mint amit megérdemel?

          Az élet folyamatosan változik, és vele együtt az Ön biztosítási igényei is. Ami néhány évvel ezelőtt ideális megoldás volt, ma már elavult vagy túl költséges lehet. Miért fizetne többet, vagy kockáztatna kevesebb védelmet, ha egy gyors és ingyenes felülvizsgálattal naprakész, pénztárcabarát biztosítást kaphat? Ebben segítünk Önnek!

          Miért érdemes felülvizsgáltatni a biztosítását?

          • Pénzt takarít meg: Az aktuális piaci ajánlatok és kedvezmények kihasználásával jelentősen csökkentheti kiadásait.
          • Maximális védelmet biztosít: Ellenőrizzük, hogy a biztosítása valóban fedezi-e mindazokat a kockázatokat, amelyek ma fontosak Önnek.
          • Elkerüli a kellemetlen meglepetéseket: Egy elavult szerződés nem biztos, hogy megfelel a mai áraknak vagy élethelyzetének – például lakásfelújítás vagy új autó esetén.
          • Időt spórol: Nem kell órákat töltenie az apróbetűs részek tanulmányozásával, mi elvégezzük Ön helyett a feladatot.

          Hogyan működik a biztosítás felülvizsgálat nálunk?

          • Ingyenes konzultáció: Csupán néhány perc, és máris áttekintjük jelenlegi biztosításait.
          • Személyre szabott elemzés: Megvizsgáljuk, hol vannak hiányosságok, és hol találhatók kedvezőbb feltételek.
          • Ajánlatok összehasonlítása: A legjobb piaci lehetőségeket mutatjuk be Önnek, átláthatóan és érthetően.
          • Döntés és váltás: Ön választ, mi pedig segítünk gyorsan és egyszerűen rendezni mindent.

          Miért bízhat bennünk?

          • Több mint 20 év tapasztalat a biztosítási piacon.
          • Független szakértőként kizárólag az Ön érdekeit képviseljük.
          • Több ezer ügyfélnek segítettünk már megtalálni a legoptimálisabb megoldást.

          Mikor volt utoljára felülvizsgálva a biztosítása?

          Ha nem emlékszik rá, akkor valószínűleg túl régen! Ne hagyja, hogy egy elavult szerződés miatt feleslegesen fizessen többet, vagy baj esetén ne kapjon megfelelő támogatást. Egy felülvizsgálat semmibe sem kerül, de Ön rengeteget nyerhet vele!

          Lépjen most!

          Töltse ki az alábbi rövid űrlapot, és 24 órán belül felveszem Önnel a kapcsolatot. Az ingyenes felülvizsgálat után garantáltan átláthatóbb képet kap arról, mire van szüksége – és mire nincs! Ne halogassa, a nyugalma és a pénztárcája meghálálja.

          Jelentkezzen az ingyenes felülvizsgálatért:

            Az Ön neve: (kötelező)

            Az Ön email címe: (kötelező)

            Az Ön telefonszáma: (kötelező)

            Az Ön címe (település):

            Ez érdekel:

















            Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

            Lakásbiztosítási kampány – 2025

            Most van itt az idő, hogy lépjen!

            Mostanában mindenhol lakásbiztosítási ajánlatokba botlik? Nem véletlen: újra itt a kampányidőszak, amikor érdemes átgondolni, hogyan védheti meg legjobban otthonát – és persze a pénztárcáját is.

            Biztosan Ön is hallotta, hogy az idén is lehetőség van arra, hogy lakásbiztosítását, évfordulótól függetlenül, MÁRCIUS 1 és MÁRCIUS 31 között felmondja. Mire érdemes figyelnie?

            Miért jó ez az egész kampány Önnek? Nos, ilyenkor a biztosítók versengenek a kegyeiért, ami azt jelenti, hogy kedvezőbb díjakat, extra szolgáltatásokat vagy rugalmasabb feltételeket kínálhatnak. Ha eddig halogatta a lakásbiztosítás megkötését, vagy csak kíváncsi, hogy a jelenlegi szerződése ár-érték arányban még mindig a legjobbat nyújtja-e, most itt a tökéletes alkalom utánanézni.

            Kötelező-e felmondani a meglévő lakásbiztosítását?

            NEM. Ez csak lehetőség, melyről a biztosítójától is kapott tájékoztató levelet.

            A rendelet szerint milyen biztosítás mondható fel most, március hónapban?

            Lakáscélú ingatlanokra és ingóságokra kötött biztosítások.

            Mire figyeljen, ha fel akarja mondani lakásbiztosítását?

            • a szerződés díjrendezett legyen március 31. napjáig,
            • rendelkezik-e a jelenlegi lakásbiztosítása tartam kedvezménnyel? (Tartam kedvezmény az, amikor a szerződés megkötésekor a biztosító díjkedvezményt ad, cserébe azért, hogy  lakásbiztosítását Ön 3-5 évig nem mondja fel),
            • rendelkezik-e biztosítása hitelfedezeti záradékkal?
            • a felmondásnak márciusban be kell érkeznie a biztosítóhoz,
            • továbbá nézze meg, hogy a biztosítása fedezi-e azokat a kockázatokat, amik Önnek igazán fontosak. Például a beázás, a tűzkár vagy a betörés elleni védelem alapvető, de mi a helyzet a medencével, a kertben álló kis műhellyel vagy a drága elektromos kütyükkel? Érdemes átnézni a feltételeket, és ha valami nem világos, ne féljen rákérdezni!

            Mikor javasolt felmondani a lakásbiztosítását? 

            • ha több éve kötötte,
            • elégedetlen a fedezetekkel,
            • drágának vagy ár-érték arányban nem megfelelőnek találja,
            • vagy szerződése alulbiztosított – ez akkor is előfordulhat, ha az indexálást minden évben elfogadta,
            • ha felújította, korszerűsítette lakását, 
            • ha ingóságokat vásárolt,
            • vagy napelemet szerelt fel.

            Ne hagyja az utolsó pillanatra, mert a kampány nem tart örökké! Tegye meg most ezt a lépést, és élvezze a tudatot, hogy otthona – és minden, ami benne van – jó kezekben van. Önnek is jár a nyugalom!

            Ha a fentiek alapján úgy dönt, hogy váltani szeretne, fel szeretné mondani lakásbiztosítását, vagy kérdése van, vagy érdekli, hogy van-e kedvezőbb a mostani biztosításánál, JELEZZE felém az alábbi űrlap segítségével:

              Név (kötelező)

              Email cím (kötelező)

              Telefonszám (kötelező)

              Lakcím (település)

              Kérdés, üzenet

              Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

              BÚÉK!

              20140101-095821.jpg

              Egészségben, bőségben, harmóniában, örömökben és megvalósult álmokban gazdag Új Évet kívánok minden Kedves Olvasómnak!

              Boldog Új Évet | Happy New Year | Gelukkige Nuwejaar | Gëzuar Vitin e Ri | Aam Saiid | Shnorhavor nor tari | Yeni Iliniz Mübarək | Sretna Nova Godina | Щастлива Нова година | Xin nian yu kuai | šťastný nový rok | Gelukkig Nieuwjaar | Head uut aastat | Bonne Année | Frohes Neues Jahr | Καλή χρονιά | Shana Tova | Nav Varsh Ki Subhkamna | Buon Anno | あけましておめでとうございます | 새해 복 많이 받으세요 | Is Sena it -Tajba | Szczęśliwego Nowego Roku | Feliz Ano Novo | La Mulți Ani | С Новым Годом | Feliz Año Nuevo | สวัสดีปีใหม่ | Mutlu yıllar

              Privát Betegségbiztosítás – Minőségi szolgáltatás

              Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egészség értéke felbecsülhetetlen. Nem pótolható, nem megvásárolható. Odafigyeléssel, a megbízható orvosi ellátás kiválasztásával azonban megőrizhető.

              Egészsége megőrzéséhez hozzá tartozik a  szűrővizsgálatok rendszere csakúgy, mint a kezdeti egészségügyi problémák időben történő felismerése, kezelése, mielőtt azokból esetleg akut betegség lesz.

              Ha önnél egészségügyi panaszok jelentkeznek, s rászánja magát, hogy orvoshoz menjen, két lehetőség közül választhat:

              • a társadalombiztosítás finanszírozásában tevékenykedő háziorvoshoz, szakrendelésbe, kórházba megy,
              • vagy magánrendelőbe, magánklinikába vezet az útja.

              Mielőtt összehasonlítanánk ezeket, egy harmadik útra hívom fel a figyelmét, amelyet a privát betegségbiztosítás ajánl azoknak az ügyfeleinek, akiknek fontos szempont a pénz, az idő és a minőség. Ezzel a biztosítással Közép-Európa vezető magán-egészségügyi szolgáltatója – rugalmasan és kiszámítható módon segít Önnek egészségesnek maradni, illetve baj esetén professzionális módon vezeti a gyógyulás útján.

              Hasonlítsuk össze immár a három megoldást:

              TB-ellátás:

              • zsúfolt rendelők,
              • hosszas várakozás
              • nem mindig megnyugtató körülmények,
              • várólisták,
              • elégtelen felszereltség,
              • alulfizetett szakdolgozók,
              • elégtelen tájékoztatás a betegségről és következményeiről.
              Magánfinanszírozás:
              • Biztos, hogy megfelelő orvos kezébe kerül?
              • Vajon ott ellenőrzött az ellátás színvonala és az alkalmazott eszközök tára?
              Privát Egészségbiztosítás:
              • egyeztetett időpontok,
              • magas színvonalú ellátás,
              • ellenőrzött profi orvosok,
              • korszerű eszközök,
              • kultúrált környezet,
              • végigkísért betegút,
              • teljes körű orvosi tájékoztatás.

              TB-ellátás:

              • Hálapénz – ingyenes ellátásért fizetek egyszerre sokat.
              Magánfinanszírozás:
              • Egyetlen betegség gyógyításáért fizetek egyszerre sokat.
              Privát Egészségbiztosítás:
              • Több betegség megelőzéséért fizetek rendszeresen keveset + Szűrővizsgálatok

              TB-ellátás:

              • Hálapénz, kb 100.000,- Ft/alkalom
              Magánfinanszírozás:
              • Költség: átlag 260.000,-Ft
              Privát Egészségbiztosítás:
              • havonta 8.345,- Ft

              (*Egy harmincévesen biztosított havi díja, aki az Optimum 65 csomagot választotta (lásd lentebb))

              A privát betegségbiztosítás szolgáltatási csomagjai*

              *A csomagnévben szereplő szám azt jelzi, hogy a biztosított hány éves koráig veheti igénybe a betegségbiztosítás szolgáltatásait (annak az évnek a végéig, amikor a biztosított betölti a 60., illetve a 65. születésnapját)
              **Amennyiben mindkét szülő rendelkezik már legalább egy éve a Prémium 65 biztosítási csomaggal

              Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásunkra! Lépjen velem kapcsolatba itt!

                Név (kötelező)

                Email cím (kötelező)

                Telefonszám (kötelező)

                Lakcím (település)

                Kérdés, üzenet

                Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                Ha baráti, ismeretségi körében vannak vállalkozók, cégvezetők és olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                Lakásbiztosítás

                lakásbiztosítás

                A vagyonbiztosítások területén az évszakok évről évre markánsabban bizonyítják, hogy nagyon nem mindegy, hogy van-e és milyen a biztosítási fedezete egy adott ingatlannak. A nem megfelelő fedezetű lakásbiztosítási termék választása súlyos anyagi veszteségbe sodorhat egy családot.

                Szeretné ár-érték arányban a legjobbat?

                Nézzük át az Ön biztosításait, illetve ha még nincs, kérjen ajánlatot.

                Lépjen velem kapcsolatba itt!

                  Név (kötelező)

                  Email cím (kötelező)

                  Telefonszám (kötelező)

                  Lakcím (település)

                  Kérdés, üzenet

                  Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                  Verified by MonsterInsights