Karácsonyi ajándékadó?

Adócsökkentés fogcsikorgatva – Ideje átgondolni az évet, írta a VILÁGGAZDASÁG

Vállalatvezetőként, cégtulajdonosként az év utolsó hónapjában nem sok időnk van a karácsonyi előkészületekre, mivel egészen más kérdések töltik ki a napjainkat. Vajon mennyi lesz a cégem – legyen bár ötfős mikrotársaság vagy ötezer fős konszern – társasági adója?

– Mennyire kell feltöltenem december 20-ig ennek az adónak az alapját?

– Vajon figyelembe vettem-e minden lehetséges korrekciós tényezőt?

– Kihasználtam-e az összes törvényes lehetőséget annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb terhelést kelljen csak elviselnie az elmúlt év csapásaitól egyébként is minden eresztékében recsegő-ropogó vállalatomnak?

Béroptimalizálás

– Hogyan tudom teljesíteni a kulcsembereim jogosnak tartott fizetésemelési igényeit úgy, hogy ne kelljen lemondanom a profitomról – és ne kerüljön sokkal többe a leves, mint a hús?

– Számításba vettem-e, hogy jövőre nekem mint munkáltatónak a cafeteria katasztrofálisan megdrágul – miközben az embereim jobban számítanak ezekre a juttatásokra, mint valaha?

– Eszembe jutott-e, hogy jövőre az idén még lehetséges módok jó részével már nem lesz lehetőségem csökkenteni a társasági adó alapját – megszűnik például a helyi iparűzési adó leírásának lehetősége, amivel eddig, ha fogcsikorgatva is, legalább a társasági adóm mértékét csökkenthettem?

– Tudatosult-e bennem, hogy jövőre az osztalékként kivett vállalkozói jövedelmem egyáltalán nem biztos, hogy e minőségében adózik – ha a személyes közreműködői díjam (vagy az egyéni vállalkozói kivétem) nem éri el a cégem fő tevékenységére jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás mértékét, akkor azt az osztalékom terhére kell majd kiegészítenem erre az igencsak megfoghatatlan összegre?

(Egyáltalán: elemeztem-e már, hogyan számolom ki jövőre a lehetséges háromféle módszer alkalmazásával ezt a mértéket) Vagyis tudom-e, hogy az osztalékom is munkabérként adózhat, ha a megszokott alacsony (vagy nulla) összegben állapítom meg a személyes közreműködésem díját?

– Átgondoltam-e, hogy ha ösztönözném valamelyik kollégámat – vagyis előléptetni, fizetésemelésben részesíteni, jutalmazni szeretném a kiemelkedő teljesítményéért, hogy ezzel az egész csapatomat is motiváljam a hatékonyabb és eredményesebb munkára –, akkor ez mennyibe kerül majd nekem mint munkáltatónak?

– Eljutott-e hozzám az a megrázó információ, hogy az ilyen ösztönzések – a jövedelemnövekedés összege – után az úgynevezett marginális adóék, vagyis az a közteherelvonás, amely csökkenti az általam mint munkáltató által a legjobb embereim jövedelemnövelésére fordított összeget, nem kevesebb mint 71 százalék? (Nem tévednek: a nekem 100 százalékba kerülő növekményből 29 százalék marad nettó jövedelemként az ösztönözni kívánt dolgozó zsebében!)

– És azt tudják-e az alkalmazottaim, ha esetleg rajtam keresztül jutottak eddig a borravaló, a felszolgálói díj vagy a hálapénz rájuk eső részéhez, hogy jövőre mindezek után összevonandó bérjövedelemként kell adózniuk?

Öngondoskodás

* S ha eleget merengtem is a cégem adóján és a dolgozóim jólétén, vajon gondoltam-e arra, hogy személy szerint nekem mit hozhat a jövő?

* Hogyan lesz értelmes összegű nyugdíjam, ha a magyar vállalkozók több mint 90 százalékához hasonlóan én is csak a mindenkori megengedett minimális járulékokat fizetem be?

* Hogyan lesz a páromnak nyugdíja, ha ő is hasonló cipőben jár?

* Miből fizetjük ki húsz év múlva a rezsinket, ha most addig optimalizáljuk a járulékfizetést, amíg csak lehet?

Vállalati pénzügyek – magánszemélyként

– És a legkevésbé karácsonyi gondolatként felötlött-e bennem, mi történik a cégemmel, ha meghalok?

– Ha a legveszélyeztetettebb, úgy 45 és 60 közötti korosztályba tartozom, s különösen, ha ilyen korú férfi vagyok, jobb, ha számot vetek azzal is, mi lesz, ha már nem én töprengek ezeken a kérdéseken jövőre – hanem a párom vagy a gyerekem, akik öröklik a cégemet.

– Eszembe jut-e, hogy jövőre már a kft. üzletrész után is kell minimum 11 százalékos öröklési illetéket fizetnie az örökösnek – készpénzben?

– Honnan veszi majd a lányom, a fiam vagy az özvegyem ezt az esetleg horribilis összeget?

– Eladja a cégemet – az életem alkotását?

– Vagy csődöt jelent?

 

Mire idáig érnék a gondolkodásban, s a kétségbeesés szakadékába zuhannék a karácsonyfa alól, őszintén remélem, hogy felhív egy barátom, és azt kérdezi tőlem: beszéltem-e vállalatvezetői vagy cégtulajdonosi minőségemben független szakértővel, aki enyhet hozhat e dermesztő kérdések karácsonytagadó hangulatába? Ő ugyanis törvényes megoldást kínálhat a fenti problémákra.

Olyat, amely a Pénzügyminisztérium feltételes adómegállapítási határozataival is megerősítve csökkentheti a társasági adó alapját, minden más legális lehetőségnél kedvezőbb – és mindenekelőtt: halasztott – közteherviselési kötelezettségek mellett.

Ezzel együt ösztönözheti a tulajdonost, a cégvezetőt, a kulcsembert és az egyszerű alkalmazottat egyaránt, emellett teret nyit az értelmes összegű privát nyugdíjak megteremtéséhez olyan céges forrásokból, amelyek egyébként nem állhatnának a vezetők és a dolgozók rendelkezésére.

Még van idő, hogy vállalatvezetőként elbeszélgessek ezekről a kérdésekről egy képzett szakértővel is.

A Jézuska hozhat olyan ajándékot az ő révén, amely nekem eszembe sem jutott volna – s mégis engem dicsér majd mindenki, aki a céges karácsonyfa alatt ezt az ajándékot bontogatja…

Szerző: Dr. Farkas András

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    Céges pénzügyi analízis

    b2b - független pénzügyi tanácsadás

    Most a fő szezonban minden vállalkozó átnézi a cégét és az előző évi teljesítményeket.

    Nagyon sok vállalkozóval és cégtulajdonossal tárgyaltunk az elmúlt években, és azt láttuk, hogy belülről nem mindig látják pontosan, milyen is a saját vállalkozásuk. Ezért számukra összeállítottunk egy nagyon különleges programot, amelyben egy objektív külső szakértővel végignézethetik a cégük és a saját alapvető pénzügyi állapotukat.

    Mi mindet vizsgálunk ilyenkor:

    • Milyen a cég állapota, erősségei, gyengeségei, kockázatai. Hogyan viszonyul ez a többi céghez?
    • Hogyan kapcsolódnak a tulajdonos pénzügyei a cégéhez?
    • Mennyire fizet optimálisan adót és mennyire felkészült egy vagyoneredet vizsgálatra?
    • Hogyan kezeli a magánvagyonát?
    • Képes-e jól gazdálkodni a cégével?

    Az általunk végzett céges pénzügyi analízisben módszeresen végigmegyünk egy kérdéssoron és a válaszok alapján összeállítunk egy elemzést, amiben rámutatunk, mit csinál jól és mit rosszul. Ezen kívül javaslatokat teszünk, hogy ön a legtöbbet hozhassa ki a cégéből. Független szakemberekként nem akarunk eladni semmit, csak lehetséges, használható és legális utakat mutatni az optimális megoldásokhoz.

    Kérjen időpontot és kötelezettségmentesen felkeressük a hivatalában, irodájában, elmondjuk mit fogunk csinálni és ez hogyan lehet az Ön hasznára. Ezek után megvizsgáljuk a cégét.

    Mit kockáztat?

    Figyelem! Mivel ez az elemzés nagyon alapvető kérdéseket érint, ezért kérjük, hogy csak akkor jelentkezzen, ha elszánt arra, hogy szembenéz a valósággal és minden kérdésünkre őszintén válaszol! Természetesen az elemzést a legszigorúbb titoktartási nyilatkozat terhe alatt készítjük.

    Jelentkezzen itt személyes tanácsadásra!

    A konzultáció díj- és kötelezettségmentes!

    Lépjen velem kapcsolatba itt!

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Lakcím (település)

      Kérdés, üzenet

      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

      Ha baráti, ismeretségi körében vannak vállalkozók, cégvezetők és olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan örülni fognak, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

      A vállalkozók 10 legnagyobb stratégiai pénzügyi hibája

       


      1. A tulajdonosnak nincs pénzügyi átlátása a cégéről

      2. Nincsenek rövid távú tartalékok

      3. Összenőnek a vállalkozás és a saját pénzügyei

      4. A cégtulajdonosnál nem igazolható a magánvagyonának legális eredete

      5. Nincs okosan megoldva a finanszírozás

      6. Nem tudják, hogy milyen életszakaszában van a vállalkozásuk

      7. Nincs kiszállási stratégia

      8. Nincs minden az értékén biztosítva

      9. Nem biztosított a vállalkozás a tulajdonosok váratlan halála esetére

      10. A tulajdonos teljes függőségbe került a cégétől

      Van-e megoldás?

      A tények szerint 10 induló vállalkozásból csak 2-3 éri meg az ötödik születésnapját, és még ezek közül is nagyon sok, ami gonddal és fejfájással jár.

      Mint Magyarország legnagyobb pénzügyi tanácsadó cégének munkatársa, jogi szakértőkkel is együttműködve, átfogóan tudunk segíteni Önnek és vállalkozásának pénzügyi gondjai megoldásában és olyan formák kialakításában, ahol kényelmesen és biztonságban élhet.

      Külső szakemberként sokkal könnyebben megláthatjuk, mi az Ön és cége legégetőbb pénzügyi, esetleg jogi gondja.

      Szakértőink segítenek a cég finanszírozásának megoldásában: megkeresik a legmegfelelőbb hitel és lízing konstrukciókat.

      Biztosítási szakértőink felmérik az Ön és cége kockázatait és ajánlatot tesznek azokra a konstrukciókra, amivel minden körülmények között nyugodtan aludhat.

      A munkánk során számos esetben felvetődött a kérdés hogy Ügyfeleink hogyan tehetnek szert tőkejövedelemre. Tudunk-e nekik ezen a téren segíteni, előnyt kovácsolni?

      Vállalkozó Ügyfeleink sikeresek és egyre inkább előrelátók. Egyre fontosabb, hogy legyen tartalékuk. Ők már tudják, hogy ez a „kivont” pénz is az övék, sőt bizonyos értelemben sokkal inkább az övék, mert ez a magántulajdonuk, és felette korlátlanul rendelkezhetnek.

      Szeretne Ön is egy ilyen tőkét? Van Ön előtt hosszú távú perspektíva?

      Sajnos a gazdasági és jogszabályi környezetnek „hála” szinte minden vállalkozó saját magát, a saját energiáját és teherbírását használja ki a végtelenségig, és a végletekig kimeríti magát. Ön is ezt teszi? Akarja és tudja még sokáig vinni a mai munkatempót? Okozott már Önnek álmatlan éjszakát az a gondolat, hogy váltani kéne, de merre? Mi lesz a családjával, ha Önnel történik valami?

      Nem az a kérdés, hogy eljön-e az „ítélet” napja, hanem az, hogy Ön fel lesz-e erre készülve?

      Mi megmutatjuk Önnek, hogyan tehet szert tőkejövedelemre, amely anyagi függetlenséget ad Önnek.

      Nem azt mondjuk, hogy most rögtön csukja be a cégét és innen kezdve csak a passzív tőkéjét dolgoztassa. Ám minden vállalkozás-tulajdonosnak el kell kezdeni megtanulni, hogy miképpen fektethet be eredményesen és biztonságosan – mert lehet, hogy majd egyszer ebből kell élnie.

      Amennyiben jót akar Önmagának, akkor fel kell készülnie a jövőre. Aki előrelátó már a karrierje legmeredekebben felfutó szakaszában elkezdi szépen félrerakni a jövője zálogát képező pénzt. Ön is ilyen?

      Célunk nem csak az, hogy stabil magas hozamú befektetéseket adjunk az Ön kezébe. Önnek, mint vállalkozás tulajdonosnak jogilag is biztonságos formára van szüksége.

      Javaslom, üljünk le, szánjon rá egy-két órát és beszéljük végig az Ön lehetőségeit! Akár a családjával együtt.

      Keressen most! A pénzügyi tanácsadás keretében a konzultáció ingyenes.

      Lépjen velem kapcsolatba itt!

        Név (kötelező)

        Email cím (kötelező)

        Telefonszám (kötelező)

        Lakcím (település)

        Kérdés, üzenet

        Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

        Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

        Évvégi kérdések

        Az adótervezés most kezdődik…

        Vállalatvezetőként, cégtulajdonosként az év utolsó hónapjában a karácsonyi előkészületek és az ünnepre való hangolódás helyett gyakran viszi el időnk nagy részét a kérdés, vajon mennyi lesz a cégem – legyen bár ötfős mikro vállalkozás vagy több ezer fős konszern – társasági adója? Milyen összegre kell feltöltenem december 20-ig ennek az adónak az alapját?

        Tudnunk kell, hogy cégünk terhei gondos és előrelátó tervezéssel csökkenthetőek. Ehhez azonban időben kell föltennünk a kérdéseket >>>

        Vállalkozók figyelmébe!

        Mint tudjuk: egy ország gazdasági élete az adórendszer joghézagain keresztül lélegzik. >>>

        Jelentkezzen vállalati tanácsadásra. Lépjen velem kapcsolatba itt!

          Név (kötelező)

          Email cím (kötelező)

          Telefonszám (kötelező)

          Lakcím (település)

          Kérdés, üzenet

          Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

          A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

          Ha baráti, ismeretségi körében vannak vállalkozók és olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan örülni fognak, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

          Az adótervezés most kezdődik…

          Vállalatvezetőként, cégtulajdonosként az év utolsó hónapjában a karácsonyi előkészületek és az ünnepre való hangolódás helyett gyakran viszi el időnk nagy részét a kérdés, vajon mennyi lesz a cégem – legyen bár ötfős mikrovállalkozás vagy többezer fős konszern – társasági adója? Milyen összegre kell feltöltenem december 20-ig ennek az adónak az alapját?

          Tudnunk kell, hogy cégünk terhei gondos és előrelátó tervezéssel csökkenthetőek. Ehhez azonban időben kell föltennünk a kérdéseket: Ismerek és alkalmazok-e minden lehetséges korrekciós tényezőt? Kihasználom-e az összes törvényes lehetőséget annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb mértékű terhet kelljen csak viselnie az elmúlt években egyébként is meggyötört vállalatomnak?

          Hogyan tudom kulcsembereimet megtartani -mert a legjobbak könnyen mozdulnak-, hogyan tudom jogosnak és megérdemeltnek is tartott jövedelemigényeiket úgy teljesíteni, hogy ne kelljen lemondanom amúgy is megcsappant profitomról. Alkalmazom-e a nekem mint munkáltatónak végzetesen megdrágult cafeteria alternatíváit, vagy inkább megszűntettem – miközben az embereim jobban számítanak ezekre a juttatásokra, mint valaha?

          Tudom-e, hogy az idén, a 2009-ben még lehetséges módok jó részével már nem lesz lehetőségem csökkenteni a társasági adó alapját – megszűnik például a helyi iparűzési adó leírásának lehetősége, amivel eddig legalább a társasági adóm mértékét csökkenthettem?

          Tudom-e, mit jelent az, hogy az osztalékként kivett vállalkozói jövedelmem egyáltalán nem biztos, hogy e minőségében is fog adózni – mert ha a személyes közreműködői díjam (vagy az egyéni vállalkozói kivétem) nem éri el a cégem fő tevékenységére jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás mértékét, akkor azt az osztalékom terhére kell majd kiegészítenem erre az igencsak megfoghatatlan összegre? Vagyis tudom-e, hogy az osztalékom is adózhat munkabérként?

          Átgondoltam-e, hogy ha ösztönözném valamelyik kollégámat – vagyis előléptetni, fizetésemelésben részesíteni, jutalmazni szeretném a kiemelkedő teljesítményéért, hogy ezzel az egész csapatomat is motiváljam a hatékonyabb és eredményesebb munkára –, akkor ez mennyibe kerül majd nekem mint munkáltatónak?

          Van-e pontos információm arról, hogy az ilyen ösztönzések – a jövedelemnövekedés összege – után az úgynevezett marginális adóék, vagyis az a közteherelvonás, amely csökkenti az általam mint munkáltató által a legjobb embereim jövedelemnövelésére fordított összeget, nem kevesebb mint 71 százalék? (Nem tévednek: a nekem 100 százalékba kerülő növekményből 29 százalék marad nettó jövedelemként az ösztönözni kívánt dolgozó zsebében!)

          És azt tudják-e az alkalmazottaim, ha esetleg rajtam keresztül jutottak eddig a borravaló, a felszolgálói díj vagy a hálapénz rájuk eső részéhez, hogy jövőre mindezek után összevonandó bérjövedelemként kell adózniuk?

          S ha már így elgondolkodtam a cégem adóján és a dolgozóim jólétén, vajon gondoltam-e arra, hogy személy szerint nekem mit hozhat a jövő? Hogyan lesz elegendő nyugdíjam, ha a magyar vállalkozók több mint 90 százalékához hasonlóan én is csak a mindenkori megengedett minimális járulékokat fizetem be? Hogyan lesz a páromnak nyugdíja, ha ő is hasonló cipőben jár? Miből fizetjük ki húsz év múlva a rezsinket, ha most addig optimalizáljuk a járulékfizetést, amíg csak lehet?

          És amire legkevésbé gondolunk mi történik a cégemmel, ha meghalok? Ha a legveszélyeztetettebb, úgy 45 és 60 közötti korosztályba tartozom, s különösen, ha ilyen korú férfi vagyok, jobb, ha számot vetek azzal is, mi lesz, ha már én nem merenghetek ezeken a kérdéseken – hanem a párom vagy a gyerekem, akik öröklik a cégemet. Miből fognak megélni, ha eddig rajtam keresztül ők is a cég jövedelméből éltek?

          Tudom-e, hogy ma már a kft. üzletrész után a minimum öröklési illeték 11 százalék, amit az örökösnek fizetnie kell – készpénzben? A felső határ megjegyzem, 40%! Honnan lesz majd erre a lányomnak, a fiamnak vagy az özvegyemnek elegendő pénze? Eladja a cégemet – az életem alkotását? Kinek? Mennyiért? Meddig tud abbból megélni? Vagy továbbviszi? Tudja-e? Akarja-e? Vagy csődöt jelent?

          És ekkor lehet, hogy felhív valaki, és azt kérdezi tőlem: beszéltem-e vállalatvezetőként vagy cégtulajdonosként szakértővel, akinek a tarsolya gyógyírt hozhat e vérfagyasztó kérdésekre? A tanácsadók ugyanis olyan törvényes megoldást kínálhat a fenti problémákra, amely a Pénzügyminisztérium feltételes adómegállapítási határozataival is megerősítve csökkentheti a társasági adó alapját. Ráadásul minden más legális lehetőségnél kedvezőbb – és mindenekelőtt: halasztott – közteherviselési kötelezettségek mellett.

          Mire jó még? Nos, ösztönözheti a tulajdonost, a cégvezetőt, a kulcsembert és az egyszerű alkalmazottat egyaránt. Növelheti a cég iránti loyalitást. Emellett megoldást nyújt a méltó életet biztosító privát nyugdíjak megteremtéséhez olyan céges forrásokból, amelyek egyébként esetleg nem állnának sem a vezetők sem a dolgozók rendelkezésére.

          Most még van elég idő, hogy vállalatvezetőként elbeszélgessenek ezekről a kérdésekről egy szakértővel is.

          És ekkor nyugodtan, teljes lelkemmel készülhetek a Karácsonyra, és a karácsonyfa alatt azza a jóérzéssel is bontogathatom az ajándékokat, hogy jövőt adtam a munkatársaimnak, a családomnak és magamnak…

          Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásunkra! Lépjen velem kapcsolatba itt!

            Név (kötelező)

            Email cím (kötelező)

            Telefonszám (kötelező)

            Lakcím (település)

            Kérdés, üzenet

            Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

            Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

            Vállalkozók, Cégtulajdonosok, Nagyvállalatok Kulcsemberei számára

            A vállalatoknak, vállalkozásoknak állandóan változó szabályok és gazdasági környezet közepette kell a havi pénzáramlásukat (bevételek, kiadások) úgy megvalósítani, hogy egyre nagyobb haszon keletkezzen, amit tudatos döntéssel szabadon felhasználhatnak.

            A cégen belüli és cégen kívüli tartalékok képzésekor kezelni kell a jövőbeni kockázatokat és forrást kell teremteni a jövőbeni “piaci ziccerek” (olcsó vásárlás, alkalmi vétel, stb.) kihasználására.

            Kockázatok, amiket Ön tartalékképzéssel/tőkeépítéssel kezelhet:

            • A tevékenységi, üzleti kockázat, hullámzó bevétel, “nehéz idők”, konkurenciaharc
            • Családfenntartói kockázat (tulajdonosként, vállalkozóként, kulcsemberként)
            • Munkáltatói kockázat (kulcsemberek megtartása, személyi jövedelemre rakódó magas adók)
            • Több tulajdonos kockázata (tulajdonostársak szétválása, tulajdonostárs balesete, halála)
            • Kiszállási stratégia (több év alatt építhető fel, hogyan függetlenítheti magát Ön a vállalkozásától?)

            MIT SZÓLNA HOZZÁ, ha Ön, vagy vállalata, vállalkozása rendelkezne olyan SAJÁT TŐKESZÁMLÁVAL:

            • Ami, ha akarja, akkor magáncélú, ha akarja, akkor vállalkozásáé;
            • Ami, ha akarja a jelenlegi cégéé, ha akarja a következő, új alapítású cégéé (transzferálható adókötelezettség nélkül cég-cégcég-magánszemély között);
            • Ami, ha akarja az egyik vállalkozásáé, ha akarja, akkor a másiké;
            • Aminél Ön csak akkor fizet adót és olyan mértékben, amikor kiveszi/felhasználja a pénzt;
            • Aminek a segítségével Ön szabályozni tudja az adózás előtti eredményét…;
            • Amire a befizetett pénzt Ön költségként elszámolhatja, majd később felhasználhatja;
            • Ami nem inkasszálható, nem vonható per alá, nem képezi felszámolási eljárás részét;
            • Aminek segítségével Ön tulajdonrészt adhat üzlettársának, kulcsemberének;
            • Aminek a segítségével Ön pénzt adhat saját magának, vagy kulcsemberének a személyi jövedelemadózásnál kedvezőbb adózási feltételekkel;
            • Aminek a segítségével Ön adókímélő módon gondoskodhat a saját, vagy munkatársai családjának anyagi biztonságáról, ha baleset/halál történne;
            • Amiben az Ön félretett pénze a banki kamatnál nagyobb mértékben gyarapodhat az időtávtól függően, és Ön a pénzt akár bankkártyával is felhasználhatja korlátozás nélkül;
            • Aminek még számos különlegessége van… de ezt már csak személyesen, együtt beszéljük meg…
            Vállalkozásunk jövőbeni pénzügyi helyzete attól függ, milyen döntéseket hozunk ezzel kapcsolatban itt és most! Amennyiben szeretné ezt valakivel megbeszélni,  készséggel állok rendelkezésére!

            Lépjen velem kapcsolatba itt!

              Név (kötelező)

              Email cím (kötelező)

              Telefonszám (kötelező)

              Lakcím (település)

              Kérdés, üzenet

              Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

              A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

              Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

              Hogyan spórolhatnak a cégvezetők?


              Ön szerint hogy jár jobban, ha…:

              • bejelentett munkatársainak béren kívüli juttatásokat ad, vagy
              • ha zsebbe, feketén fizeti ki az alkalmazottak jövedelmének egy részét?

              Ma már a kisebb cégek körében is egyre jobban terjed a cafeteria-rendszer elemeinek bevezetése.

              A béren kívüli juttatások legnagyobb előnye, hogy azokat adó- és járulékmentesen is lehet juttatni a munkavállalóknak.

              A csomag elemei lehetnek:

              • Melegétel utalvány

              12 ezer forintig adómentes a juttatás. Egy hónapban adómentesen egyszerre vagy csak melegétel vagy csak hidegétel utalványt rendelhet a dolgozó. Figyelni kell arra, hogy minden utalványos elemnél átadás-átvételi nyilatkozatot kell aláíratni a munkavállalóval.

              • Hidegétel utalvány

              Havi hatezer forintig adómentesen juttatható a fogyasztásra kész élelmiszerek vásárlására jogosító utalvány.

              • Önkéntes egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás

              A tárgyidőszak első napján érvényes minimálbér (jelenleg havi 69 ezer forint) összegének 30 százaléka, azaz maximum 20 700 forint igényelhető havonta egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás formájában adómentesen.

              Így akár szemüveget is vásárolhatunk ennek a cafetéria-elemnek a terhére, ám mindig figyeljünk arra, hogy a szolgáltató helyesen töltse ki a számlánkat, valamint arra is, hogy ne lépjük túl a költségkeretet..

              Az egészségpénztárnak kétféle szolgáltatása van: egészségbiztosítási szolgáltatás, mely személyi jövedelemadó-mentes és életmódjavító egészségpénztári szolgáltatások, melyek nem élveznek adómentességet.

              Utóbbiak közé tartozik a természetgyógyászati szolgáltatások, a rekreációs üdülés, a sporteszközök vásárlásának támogatása, az életmód változtatást elősegítő kúra szolgáltatások, a gyógyteák, fog- és szájápolók megvásárlásának támogatása. Jogosulatlan igénybevétel esetén (például amikor a dolgozó a gyógyszertárban egy drága arckrémet vásárol), az új eljárási szabályzat szerint a munkavállalónak az egészségügyi hozzájárulás (eho) értékét ki kell fizetnie.

              • Internet támogatás

              Felső összeghatár nélkül igényelhető az otthoni internet támogatása. A felhasználói körbe beletartozik a bevezetési költség és a havi előfizetési díj finanszírozása is. Nyilatkozattételkor csatolni kell az előfizetői szerződés másolatát, illetve az utalványt vagy a számlát. A számlának a munkavállaló nevére kell szólnia. Tilos az egyéb költség (például telefonköltség, digitális televíziózás, mobilinternet) költségének megtérítése.

              • Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás

              A 2008. évben a tárgyidőszak első napján érvényes minimálbér (havi 69 ezer forint) összegének maximum ötven százaléka, azaz 34 500 forint igényelhető havonta munkáltatói hozzájárulás formájában adómentesen. A 2008. január 1-je után érkezett pénzekre a húsz éves szabály vonatkozik, vagyis ezen időszak alatt nem lehet az összeget kivenni, kivéve ha valaki betölti a nyugdíjkorhatárt és három éves legalább jogviszonnyal rendelkezik.

              • Helyi közlekedési bérlet

              A bérlet teljes összege adómentes. Az igénybevétel módja: a munkavállalók a bérlet árát készpénzben megelőlegezik és a munkáltató nevére kérnek számlát, melyet az ügyintézőknek benyújtanak. Amennyiben a bérletek ára év közben növekedne, úgy a munkáltató csak a munkavállaló által igényelt összegig téríti a bérlet árát.

              Az úgynevezett BKSZ egyesített bérletet nem lehet betenni a cafeteriába, mert a munkáltatónak kötelező az adott helység közigazgatási határán kívül lakó dolgozónak téríteni az utazását a munkahelyre.

              Szintén nem lehet elszámolni a diák- és a nyugdíjas bérletet, mivel törvény szerint az eleve kedvezményes bérletekre nem lehet még egy kedvezmény szerezni.

              • Üdülési csekk

              Az üdülési csekk a minimálbér összegéig, azaz 69 ezer forint összeghatárig igényelhető adómentesen fejenként évente. Az üdülési csekk a kibocsátástól számított egy évig használható fel, külön díj ellenében az érvényesség meghosszabbítható. Kizárólag belföldön használható fel.

              Az üdülési csekket közeli hozzátartozó is igényelheti, vagyis a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, valamint a testvér. Ugyanakkor élettárs és jegyes nem igényelheti.

              • Művelődési intézményi szolgáltatás

              Felső határ nélkül adómentesen vehető igénybe. Ez lehet könyvtári, levéltári, múzeumi szolgáltatás, kulturális örökség védelme, előadó-művészet, filmvetítés, állat-, növénykert, védett természeti értékek bemutatása és közművelődési intézmény által nyújtott felnőtt- és egyéb oktatás.

              • Egyéni célú képzés

              Tanulmányi szerződés esetén nem helyezhető el a cafeteria keretbe, hiszen ekkor minden esetben valamilyen „ellenszolgáltatást” nyújt a munkavállaló, például vállalja, hogy több éven keresztül a munkahelyen marad.

              • Iskolakezdési támogatás

              Évi 20 700 forintig adókedvezménnyel adható egyes szorzóval. A családi pótlékra jogosult szülők kaphatják.. Iskolakezdés előtt vagy után hatvan nappal kell felhasználni.

              • Ünnepi ajándékok utalványai

              Az ajándék utalvány évi háromszor 6900 forintig (20 700 forint) adómentesen igényelhető. A közös háztartásban élő is kérheti.

              • Lakástámogatás

              Hitelintézet útján kell folyósítani lakás célú felhasználásra. Több munkáltató esetén is a folyósítás évét megelőző négy évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb egymillió forintig terjedő összegben folyósítható. A juttatás legfeljebb a bekerülési (vásárlási, építési) költség harminc százalékáig terjedhet.

              • Ajándék utalvány

              Felső összeghatár nélkül válaszható. Csak adóköteles módon igényelhető.

              • Biztosítások

              Adómentes szolgáltatás, adókedvezményes a díjfizetés. Ugyanakkor bizonyos biztosításokat (lásd csoportos kockázati) nem lehet betenni a cafeteria rendszerbe.

              • Fitness bérlet

              Felső határ nélkül, csak adóköteles módon vehető igénybe. A munkavállaló a munkáltató nevére szóló számlával veszi meg a bérletet és utóbb az árát a cég utalja a dolgozó számlájára.

              • Készpénz kifizetés

              Nagyon oda kell figyelni a jogcímre: természetbeni juttatás pénzbeni megváltása. Minden esetben adóköteles, és a munkavállaló oldalán is felmerülnek közterhek.

              A kis- és középvállalkozások körében a dolgozók általában az étkezési utalványon kívül még egy vagy két juttatási elemet kapnak.

              Tény, hogy a cafeteriát működtető cégek jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a konkurens vállalatokkal szemben a munkatársak ily módon történő motiválásával. Alkalmazása több szempontból is megéri, a gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy ahol működtetnek béren kívüli juttatási rendszereket, csökken a fluktuáció, a dolgozók jobban kötődnek a céghez.

              A cafeteria-rendszer bevezetésénél alapkövetelmény, hogy megfeleljen a törvényi előírásoknak és a szabályzat írásban is legyen rögzítve.

              S hogy mit jelent a cafeteria-rendszer a számok tükrében?

              Egy bruttó 50 ezer forintos bérjellegű juttatás 16.750 forint járulék terhet jelent a cégnek, ami összesen tehát 66.750 forintos kiadás a munkáltató oldalán.

              Ugyanakkor a dolgozó (ha például a legmagasabb 36 százalékos adósávban adózik) csupán 24.250 forint nettót kap a fenti 50 ezres juttatásból.

              Ezzel szemben béren kívüli juttatás formájában, ha a munkáltató nem kíván költséget csökkenteni, akkor a teljes 66.750 forint odaadható adó- és járulékmentes juttatás formában egy cafeteria-rendszer keretében, amely teljes egészében elkölthető a személyes igényeknek megfelelő formában.

              Amennyiben Ön is szeretné élvezni ennek előnyeit, kérjen szakértő segítséget.

              Lépjen velem kapcsolatba itt!

                Név (kötelező)

                Email cím (kötelező)

                Telefonszám (kötelező)

                Lakcím (település)

                Kérdés, üzenet

                Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

                Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.