Nyugdíjszámítás – nagyon kemény

Nyugdíjtervezés
Nyugdíjtervezés

Fontos-e a nyugdíjtervezés? Gimiben matematika tagozatra jártam. Akkor a kedvenc tantárgyam volt, és bár nem vagyok a számok rabja, a mai napig imádok számolni.

Kolléganőm előadásra készül, ahol szó lesz a nyugdíjról is. Kért némi segítséget és útmutatást, főleg a számok birodalmában. Úgy gondoltam, az én fejemben sem árt egy kis “programfrissítés”.

Ám amit tapasztaltam, attól finoman szólva is padlót fogtam. Az adozona.hu oldalon van néhány kalkulátor, ezek közül a nyugdíjkalkulátort rendszeresen használom és használtatom az Ügyfeleimmel is. Nos, most is ezt vettem elő. Amikor az Ügyfeleimnek ajánlottam, mindig felhívtam a figyelmüket arra, hogy a kalkulátor csak az aktuális jogszabályokat veszi figyelembe, a jövőbeni változásokat nem tudja kezelni. Vagyis a bevitt adatok alapján az a valószínűsíthető nyugdíjösszeg lesz az eredmény, amit akkor kapnánk, ha ma nyugdíjba mennénk.

Aztán visszhangzott a fülemben a sok-sok embertől hallott mondat: “Ugyan már! Az állam nem tesz ilyet -tudniillik nem csökkenti a nyugdíjak színvonalát.” Így aztán jött egy sugallat, hogy ezzel a bizonyos programmal azonos adatok alapján végezzem el ezt a számítást. És megtettem:

Az összehasonlíthatóság érdekében a számítás alapja minden esetben ugyanaz:

Évi 2.500.000 forint bruttó jövedelem és 20 év munkaviszony. És soha egyetlen nap hiányzás.

És most kapaszkodjon mindenki!

A nyugdíj összege a következőképpen alakulna:

2007-ben       178.609,-

2008-ban       175.453,-

2009-ben       156.998,-

2010-ben       120.574,-

Látja Ön is, amit én látok? Négy év alatt pontosan ugyanannyi munkában töltött év és pontosan ugyanannyi jövedelem esetén a nyugdíj szintje a 2/3-ára csökkent! – Anno cikk írásának pillanatában. Ez a mérték mára kevesebb, mit 50%!

Frissítve:  2020-ban 87.492,-
2021-ben 92.936,-

Figyelem! Ébresztő! Amíg nem késő!

Üljünk le, tervezzük és teremtsük meg az Ön nyugdíját is! Jelentkezzen személyre szabott nyugdíjtervezésre, ahol számos megoldás közül választhatja ki az Önnek legszimpatikusabbat.

A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    A kalkulációkat pedig -ha van kedve- itt nézheti meg:

    TB nyugdíj számítása 2007

    TB nyugdíj számítása 2008

    TB nyugdíj számítása 2009

    TB nyugdíj számítása 2010

    Egy kis matek

    Mit lehet kihozni 200.000,- Ft egyszeri befektetéséből?

    Éves hozamok 5% 10% 14% 16% 20%
    Évek
    1 210 000 220 000 228 000 232 000 240 000
    5 255 256 322 102 385 083 420 068 497 664
    10 325 779 518 748 741 444 882 287 1 238 346
    15 415 786 835 450 1 427 588 1 853 104 3 081 404
    20 530 660 1 345 500 2 748 698 3 892 152 7 667 520
    30 864 388 3 489 880 10 190 032 17 169 975 47 475 263
    40 1 407 998 9 051 851 37 776 703 75 744 232 293 954 31

    Ön melyiket választaná? Beszéljünk róla!

    Tudja: Jobb egy fölösleges beszélgetés, mint egy kései.

    Lépjen velem kapcsolatba itt!

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Lakcím (település)

      Kérdés, üzenet

      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

      Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

      Az adótervezés most kezdődik…

      Vállalatvezetőként, cégtulajdonosként az év utolsó hónapjában a karácsonyi előkészületek és az ünnepre való hangolódás helyett gyakran viszi el időnk nagy részét a kérdés, vajon mennyi lesz a cégem – legyen bár ötfős mikrovállalkozás vagy többezer fős konszern – társasági adója? Milyen összegre kell feltöltenem december 20-ig ennek az adónak az alapját?

      Tudnunk kell, hogy cégünk terhei gondos és előrelátó tervezéssel csökkenthetőek. Ehhez azonban időben kell föltennünk a kérdéseket: Ismerek és alkalmazok-e minden lehetséges korrekciós tényezőt? Kihasználom-e az összes törvényes lehetőséget annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb mértékű terhet kelljen csak viselnie az elmúlt években egyébként is meggyötört vállalatomnak?

      Hogyan tudom kulcsembereimet megtartani -mert a legjobbak könnyen mozdulnak-, hogyan tudom jogosnak és megérdemeltnek is tartott jövedelemigényeiket úgy teljesíteni, hogy ne kelljen lemondanom amúgy is megcsappant profitomról. Alkalmazom-e a nekem mint munkáltatónak végzetesen megdrágult cafeteria alternatíváit, vagy inkább megszűntettem – miközben az embereim jobban számítanak ezekre a juttatásokra, mint valaha?

      Tudom-e, hogy az idén, a 2009-ben még lehetséges módok jó részével már nem lesz lehetőségem csökkenteni a társasági adó alapját – megszűnik például a helyi iparűzési adó leírásának lehetősége, amivel eddig legalább a társasági adóm mértékét csökkenthettem?

      Tudom-e, mit jelent az, hogy az osztalékként kivett vállalkozói jövedelmem egyáltalán nem biztos, hogy e minőségében is fog adózni – mert ha a személyes közreműködői díjam (vagy az egyéni vállalkozói kivétem) nem éri el a cégem fő tevékenységére jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás mértékét, akkor azt az osztalékom terhére kell majd kiegészítenem erre az igencsak megfoghatatlan összegre? Vagyis tudom-e, hogy az osztalékom is adózhat munkabérként?

      Átgondoltam-e, hogy ha ösztönözném valamelyik kollégámat – vagyis előléptetni, fizetésemelésben részesíteni, jutalmazni szeretném a kiemelkedő teljesítményéért, hogy ezzel az egész csapatomat is motiváljam a hatékonyabb és eredményesebb munkára –, akkor ez mennyibe kerül majd nekem mint munkáltatónak?

      Van-e pontos információm arról, hogy az ilyen ösztönzések – a jövedelemnövekedés összege – után az úgynevezett marginális adóék, vagyis az a közteherelvonás, amely csökkenti az általam mint munkáltató által a legjobb embereim jövedelemnövelésére fordított összeget, nem kevesebb mint 71 százalék? (Nem tévednek: a nekem 100 százalékba kerülő növekményből 29 százalék marad nettó jövedelemként az ösztönözni kívánt dolgozó zsebében!)

      És azt tudják-e az alkalmazottaim, ha esetleg rajtam keresztül jutottak eddig a borravaló, a felszolgálói díj vagy a hálapénz rájuk eső részéhez, hogy jövőre mindezek után összevonandó bérjövedelemként kell adózniuk?

      S ha már így elgondolkodtam a cégem adóján és a dolgozóim jólétén, vajon gondoltam-e arra, hogy személy szerint nekem mit hozhat a jövő? Hogyan lesz elegendő nyugdíjam, ha a magyar vállalkozók több mint 90 százalékához hasonlóan én is csak a mindenkori megengedett minimális járulékokat fizetem be? Hogyan lesz a páromnak nyugdíja, ha ő is hasonló cipőben jár? Miből fizetjük ki húsz év múlva a rezsinket, ha most addig optimalizáljuk a járulékfizetést, amíg csak lehet?

      És amire legkevésbé gondolunk mi történik a cégemmel, ha meghalok? Ha a legveszélyeztetettebb, úgy 45 és 60 közötti korosztályba tartozom, s különösen, ha ilyen korú férfi vagyok, jobb, ha számot vetek azzal is, mi lesz, ha már én nem merenghetek ezeken a kérdéseken – hanem a párom vagy a gyerekem, akik öröklik a cégemet. Miből fognak megélni, ha eddig rajtam keresztül ők is a cég jövedelméből éltek?

      Tudom-e, hogy ma már a kft. üzletrész után a minimum öröklési illeték 11 százalék, amit az örökösnek fizetnie kell – készpénzben? A felső határ megjegyzem, 40%! Honnan lesz majd erre a lányomnak, a fiamnak vagy az özvegyemnek elegendő pénze? Eladja a cégemet – az életem alkotását? Kinek? Mennyiért? Meddig tud abbból megélni? Vagy továbbviszi? Tudja-e? Akarja-e? Vagy csődöt jelent?

      És ekkor lehet, hogy felhív valaki, és azt kérdezi tőlem: beszéltem-e vállalatvezetőként vagy cégtulajdonosként szakértővel, akinek a tarsolya gyógyírt hozhat e vérfagyasztó kérdésekre? A tanácsadók ugyanis olyan törvényes megoldást kínálhat a fenti problémákra, amely a Pénzügyminisztérium feltételes adómegállapítási határozataival is megerősítve csökkentheti a társasági adó alapját. Ráadásul minden más legális lehetőségnél kedvezőbb – és mindenekelőtt: halasztott – közteherviselési kötelezettségek mellett.

      Mire jó még? Nos, ösztönözheti a tulajdonost, a cégvezetőt, a kulcsembert és az egyszerű alkalmazottat egyaránt. Növelheti a cég iránti loyalitást. Emellett megoldást nyújt a méltó életet biztosító privát nyugdíjak megteremtéséhez olyan céges forrásokból, amelyek egyébként esetleg nem állnának sem a vezetők sem a dolgozók rendelkezésére.

      Most még van elég idő, hogy vállalatvezetőként elbeszélgessenek ezekről a kérdésekről egy szakértővel is.

      És ekkor nyugodtan, teljes lelkemmel készülhetek a Karácsonyra, és a karácsonyfa alatt azza a jóérzéssel is bontogathatom az ajándékokat, hogy jövőt adtam a munkatársaimnak, a családomnak és magamnak…

      Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásunkra! Lépjen velem kapcsolatba itt!

        Név (kötelező)

        Email cím (kötelező)

        Telefonszám (kötelező)

        Lakcím (település)

        Kérdés, üzenet

        Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

        Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

        Befektetés válság idején

        A jelenlegi recessziós időszak – amikor a gazdaság nem növekszik – alkalmas lehet arra, hogy az emberek meggazdagodjanak. Mi több, ebben az időszakban jobban meg lehet gazdagodni, mint a konjunktúra, azaz a gazdasági növekedés időszakában, csak tudunk kell, hogyan bánjunk a pénzzel.

        Néhány alapösszefüggés

        A világgazdaságnak van egy fejlődési trendje. Ha megnézünk bármilyen indexet, különösen, ha az olyan nagy indexeket, mint a Down Jones, akár rövidebb, akár hosszabb távon azt látjuk, hogy nem egyenletes a fejlődésük, hanem szinte ütemesen, emelkedések és csökkenések váltják egymást. Ez az alaptrend nem változik.

        11

         

        Most recesszióban vagyunk. Ennek két fázisa van: a kontrakció, amikor jelentős mértékben esnek az árfolyamok, és az expanzió, amikor ez a trend egy idő után törvényszerűen megfordul – a világ még nem látott olyat, hogy az indexek 10-15 éven keresztül folyamatosan lefelé mentek volna.

        Vannak konjunktúra időszakok (virágzás) is. Ezt az emelkedő fázist expanziónak hívjuk, de természetesen a recessziós időszaknak is van expanziós fázisa. Ha valaki recessziós időben helyes pénzpiaci magatartást tanúsít, akkor jobban meg tud gazdagodni, mert olcsóbban veheti meg az eszközöket-értékpapírokat, mint egy emelkedő időszakban.

        Mennyi ideig tart a recesszió s hol tartunk most?

        Sokan ma fekete jövőképet festenek, pedig a helyzet nem ennyire tragikus. Ha megnézzük a 1990-tól 2007-ig tartó időtartamot, azt látjuk, hogy a recessziós időszakok egyre ritkábban következnek be, és egyre rövidebb ideig tartanak.

        22

        A mélyponton már túl vagyunk, ez volt 2009. március 7. napján. Azóta nemcsak az indexek úgy általában, de az egyes részvények is emelkedtek (lásd OTP, MOL)! Elkezdődött tehát már az emelkedés, és hiányolom, hogy a média erről nem számol be. Pedig de szép is lenne, ha végre a jó hír is hír lenne.

        A magyar pénzügyi kultúráról

        Szerte a világon megfigyelhető, hogy a lakossági megtakarítások elég jelentős része értékpapírokban illetve különböző befektetési alapokban van. Hazánkban ez 2 % …

        33

        A magyar emberek ugyanis egyrészt azért nem fektetnek részvényekbe, mert nincs évtizedes tapasztalatuk, másrészt, mert a média mindig azt kommunikálja, hogy a részvénybefektetések kockázatosak. Ez önmagában igaz, csak azt nem teszik hozzá, hogy ahogyan nő az időintervallum, amire befektetünk, ez a kockázat arányosan csökken.

        Ha például ma azzal a szándékkal vásárolunk részvényt, hogy holnap eladjuk, akkor az tényleg nagyon kockázatos, de ha azzal a szándékkal, hogy legalább 10 évig nem nyúlunk hozzá, akkor már nem.

        Az igazán fontosak viszont a vételi árak. Ezért jön nekünk kapóra a jelenlegi gazdasági helyzet! Recesszió idején, alacsony árfolyamon ugyanis sokkal több részvényt lehet megvenni, így az évek során jelentősebb hasznot lehet realizálni.

        A nyugdíj kérdése

        Dubait nem számítva nincs ma a világon olyan ország, amelyik magas nyugdíjakat tudna biztosítani az állampolgárainak. Bár említésre méltó, hogy ma az egyetlen valóban (jól) működő nyugdíjrendszer – erre biztos nem gondolt: Chilében van- Magyarországon a nyugdíjas korral egyébként nem csak az a gond, hogy az állam kevés pénzt biztosít, hanem a nyugdíjak folyamatos elértéktelenedése is, mert ha megnézzük hosszú-hosszú éveken át szinte mindig csak a deklarált infláció felével korrigálták az ellátás összegét.  Egyre kevesebb gyermek születik, s –az orvostudománynak hála– egyre tovább élünk, így egyre kevesebben fizetnek nyugdíj járulékot egyre többek eltartására. Így nem csoda, hogy ma a kérdés nem a 13. havi nyugdíj megtartása vagy elvétele, hiszen a magyar állam már a 11. és a 12. havi nyugdíjt is hitelből fizeti. A jelenlegi recessziót tehát érdemes kihasználnunk például nyugdíjas éveink megalapozására.

        A helyes stratégia

        A legtöbben azért veszítenek a tőzsdén, és élnek csalódással a lelkükben, mert jobb esetben az intuícióik, rosszabb esetben a szomszéd lépése alapján vásárolnak, nem pedig egy stratégia részeként. A helyes stratégia lényege, hogy aktív éveink során folyamatosan vételi pozícióban vagyunk (mindig az épp mélyponton lévő részvényeket vásároljuk meg), majd csak amikor eljön a nyugdíjas korunk, akkor veszünk fel eladási pozíciót, s az akkori árfolyamon értékesítjük befektetéseinket.

        44

        A profit abból keletkezik, hogy a különböző időpontokban meg vásárolt részvényeket egy adott pillanatban –a nyugdíjba menés időpontjában– eladjuk, az árfolyamnyereséget pedig realizáljuk. Jelenlegi gazdasági helyzetünkben ez a „vételi ablak” még egy-másfél évig lesz nyitva, ám jó tudni, hogy minél hamarabb határozzuk el magunkat, annál nagyobb hasznunk lesz. És az eltervezetthez képest elmehetünk egy plusz útra, mondjuk Mexikóba…

        A kamatos kamat effektus

        A kamatos kamatnak hihetetlen ereje van, ha ezt valaki használja, és okosan kihasználja. Más kérdés, hogy a 10 %-os banki kamat a kamatadó miatt hazánkban valójában csak 8 %, s azt is legfeljebb két-három hónapra ígérik, nem pedig 15 évre…

        Ám ha valaki 15 éven keresztül aktívan tőkét gyűjt, majd ezt a meglévő tőkéjét gyarapítja, akkor meg lehet csinálni azt, amit a világ fejlett nációi már élveznek, hogy a nyugdíjkort elérve – rendszeres ki fizetések mellett – élete végéig szép nyugdíjat realizáljon.

        Arról az előnyről nem is beszélve, hogy ÉN mondhatom meg, hogy mikor vonulok nyugdíjba, illetve itt már vissza, mert akkor ez az időpont az ÉN döntésem lesz, nem pedig rólam dönt az állami akarat.

        Lépjen velem kapcsolatba itt!

          Név (kötelező)

          Email cím (kötelező)

          Telefonszám (kötelező)

          Lakcím (település)

          Kérdés, üzenet

          Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

          A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

          Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

           

           

          Nyugdíj – a svéd modell

          Parázs vita folyik a nyugdíjrendszer átalakításáról. Jó-e nekünk a svéd nyugdíjmodell? Kinek jó? A szólás szabadsága stábja erről készített egy ajánlott műsort. (Megtekintéshez kérem, kattintson a képre!)

          Megnézte? Ön mit gondol erről? Lesz Önnek nyugdíja? Mennyi? Mikor? Milyen idős korában?

          Mindenesetre egyre inkább úgy néz ki, hogy mindenkinek annyi nyugdíja lesz, amennyit csinál magának. Ön szeretne akkor nyugdíjba menni, amikor akar, annyi pénzből élni, amennyiből Ön akar? Akkor javaslom, üljön le velem, és nézzük meg az Ön konkrét lehetőségeit, mert meg lehet csinálni.

          Lépjen velem kapcsolatba itt!

            Név (kötelező)

            Email cím (kötelező)

            Telefonszám (kötelező)

            Lakcím (település)

            Kérdés, üzenet

            Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

            A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

            Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

            Nyugdíj – Nyugdíjak Magyarországon

            A magyarországi nyugdíj kérdésről szól ez a rövid video, ajánlom mindenki figyelmébe!

            Lépjen velem kapcsolatba itt!

              Név (kötelező)

              Email cím (kötelező)

              Telefonszám (kötelező)

              Lakcím (település)

              Kérdés, üzenet

              Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

              A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

              Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

              Menjek vagy maradjak?

              …a magánnyugdíjpénztárakról.

              HOZZUK KI A MAXIMUMOT A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI BEFIZETÉSEKBŐL!
              Nagyon sokan úgy gondolják, minden nyugdíjpénztár egyforma.

              Vagy ha nem ezt, akkor azt hogy az övék legjobb. Vagy azt, hogy jobban járnak, ha visszalépnek az Államiba.

              (A Magánpénztári befizetések saját számlán gyűlnek, örökölhetők, tudunk rendelkezni a befektetési portfólió felett, az Államiban pedig a “nagy kalapba” kerülnek.)
              Sajnos ez nem biztos, hogy így van. A tények:
              * Tíz év után ma már tisztán látszik, hogy az egyes nyugdíjpénztárak közt nagy különbség van.
              * Jelenleg a tagok több mint fele a legrosszabbul teljesítő három pénztár tagja.

              Keresse ki és nézze meg, hogy az Ön nyugdíjpénztára hogyan áll!
              Mit jelent egy élenjáró nyugdíjpénztár, a rosszakhoz képest egy átlagfizetést bíró negyven éves pénztártag számára? A többlet akár meghaladhatja a 4.500.000.-Ft-ot is!

              Ön szerint ennyiért megéri néhány percet szánni rá?

               

              Magánnyugdíjpénztárak rangsora 2009

              Szeretné a maximumot kihozni a magánnyugdíjpénztári befizetéseiből?

              Töltse ki a következő adatlapot most!

              Nyertes nyugdíjpénztár választó lap

              Korábbi elemzés a fentiekről:

              Magánnyugdíj-pénztár vs állami?

              Még mindig aktuális:  

              Szeretné elkerülni a hiteleket? Szeretné, hogy a gyerekei, unokái ne legyenek adósság-rabszolgák? Van rá megoldás és eszköz! Sőt ha él vele, egész élete során hétszer annyi pénze lesz, mint annak, aki a hitelt választja.

               

              Lépjen velem kapcsolatba itt!

                Név (kötelező)

                Email cím (kötelező)

                Telefonszám (kötelező)

                Lakcím (település)

                Kérdés, üzenet

                Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

                Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                 

                 

                 

                 

                 

                Magánnyugdíj-pénztár vs állami?

                A vágyott nyugdíjas élet

                A téma közérdekű és nagyon aktuális. A kérdés időszerűségét az adja, hogy megjelent egy olyan törvénymódosítás, amelynek értelmében minden 1956. december 31-e előtt született férfi és nő, aki annak idején önként választotta a magánnyugdíjpénztárat, ez év december 31-ig büntetlenül visszaléphet az állami pénztárba. A törvény nemcsak az aktív munkavállalóknak, hanem a már nyugdíjban levő ex pénztártagok számára is újra kinyitotta ezt a kaput, ez év decemberéig ők is visszaléphetnek.

                Elképzelhető, hogy Ön, vagy családtagja, ismerőse is kapott ilyen levelet és a döntéshez szeretnék támpontokat adni.

                A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ez év szeptember 30-ig minden érintettet értesített a tudni- és tennivalókról. A lehetőség még azok számára is fennáll, akik már részesültek egyösszegű magánpénztári ellátásban, ha a felvett összeget 30 napon belül visszafizetik. Jönnek tehát a levelek, körülbelül 160 ezer ember próbál meg mérlegelni és dönteni. Arra, hogy megmondjam a “tutit”,  én sem vagyok képes.

                Nincsen ugyanis mindenki számára megfelelő, egyetlen helyes válasz. Nem tudom azt mondani, hogy csak a magánnyugdíj a jó választás, vagy csak az állami. Nagyon sok mindentől függ ez.

                Mitől függ a válasz?

                Attól, hogy valaki

                1) hány éves,

                2) milyen az egészségi állapota, várhatóan végig tudja-e dolgozni a nyugdíjig hátra levő időt, vagy esetleg leszázalékolhatják,

                3) hány éve van hátra a nyugdíjig,

                4) melyik magánpénztárban van a pénze, ott milyen portfóliót választott, mekkora volt és lesz a jövedelme, mit csinált a magánpénztártól egy összegben felvett jövedelmével stb.

                Nagyon összetett és bonyolult kérdésről van tehát szó, és nagyon nem mindegy a választás. Aki most jól dönt, sokat tesz annak érdekében – akár minden plusz fillér befektetése nélkül is- , hogy a postás vastagabb borítékot hozzon majd ki a jövőben számára. A döntés tehát:”húsba vágó” A mérlegelés elkerülhetetlen.

                Általánosságban annyi mondható el, hogy körülbelül 23-25 éves folyamatos magánnyugdíjpénztári tagság kell ahhoz, hogy az innen származó jövedelem elérje, vagy meghaladja az állami pénztárból származó nyugdíj 25 %-át. Természetesen ez az idő az átlagosnál magasabb jövedelem esetén rövidebb, alacsonyabb jövedelem esetén azonban hosszabb is lehet. Továbbá fontos hangsúlyozni a folyamatosságot. A fekete gazdaságban töltött idő és az ott szerzett  fekete jövedelem szintén hosszabbító tényező.

                Kitől kérjen tanácsot? Több esélyes a dolog.

                Fordulhat pl. a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz. Ők nagyon értenek az állami nyugdíj kiszámításához. Az Ön konkrét adatainak figyelembe vételével elég pontosan be fogják lőni, hogy várhatóan mekkora állami nyugdíjra számíthat. Valószínűleg ismerik a várható törvényi módosításokat is, bár azt a kalkulátoruk nem tudja figyelembe venni, ugyanis a jövőbe nem lát – mindig csak az éppen érvényben lévő jogszabályok alapján tud számolni. Továbbá egyáltalán nem biztos, hogy felvilágosítást fognak tudni adni a magánpénztárak hozamairól, a portfólióválasztás fontosságáról stb.

                Ugyanakkor azt se felejtse el, hogy az állami nyugdíjkassza nemcsak a népességi adatok miatt “lyukas”, hanem a rendszerből adódóan eleve az. Még akkor is az lenne, ha nem lenne olyan tragikusan alacsony a születésszám, ha nem húzódna el olyan nagyon a fiatalok munkába állása, ha nem lenne várható a közeljövőben egy nagy tömeg, a Ratkó-gyerekek közel egyidejű tömeges nyugdíjba vonulása.

                Ratkó-korszak a Ratkó Anna 1949 és 1953 közötti népjóléti, majd egészségügyi miniszterségének, illetve tágabban az 1950 és 1956 közötti félévtizednek a népesedéspolitikára utaló elnevezése. Az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó miatt a természetes szaporodás üteme ezekben az években jelentősen nőtt. A terhességmegszakítás tilalmát 1956 júniusában oldották fel, a gyermektelenségi adót pedig az 1956-os forradalom után törölték el. Az ebben a félévtizedben született generációt Ratkó-gyerekeknek hívják, és sokszor azt érzik, hogy félnek tőlük.

                Anno, a trianoni tragédiából éppen csak magához térő Magyarországon 1921-ben 255 243 csecsemő született. Ez a számadat egészen a harmincas évek elejéig jellemző volt.

                A kétszázezres határ alá 1933-ban süllyedtünk: akkor 193 111 újszülött jött a világra.

                De még a világháború alatt is több gyermek született, mint most! 1940-ben 185 562, 1941-ben 177 047, 1944-ben pedig 195 868.

                Csökkenést csak 1945 hozott, amikor 169 091 élve születés történt, aztán a mutatók újra emelkedtek: 1954-ben már 223 347 csecsemőről tud a Központi Statisztikai Hivatal.  Itt indult Ratkó Anna programja.

                1956 után, amikor Kádár János meghirdette ultraliberális abortuszpolitikáját, megfordult az irány.

                A csökkenés ekkortól nagyjából állandónak mondható.

                A rendszerváltozás idején, 1990-ben például már csak 125 679 gyermek született.

                A mélypontot az 1999. esztendő jelentette, amikor 94 645 csecsemőt regisztráltak. Akkor egy szülőképes korú nőre 1,29 élveszülés jutott, ami eleve kizárja, hogy a mai magyar népesség reprodukálja önmagát. Az ezredforduló enyhe javulást hozott, majd újra romlottak a mutatók: 2003-ra gyakorlatilag visszatértünk az 1999-es szintre, amit 2004-ben újra megismételtünk.

                1976-ban 181.497 élve születés volt,  1995-ben: 112.000.,  2004-ben: 94.000 !

                Lyukas, hiszen kilyukasztották, amikor a pályakezdők számára kötelezővé, az idősebbek számára pedig választhatóvá tették a magánnyugdíj választását, hiszen jelenleg a nyugdíjak túlnyomó többségét még az állami nyugdíj-kasszából folyósítják, de az új nemzedék már nem oda teljesít befizetést. Az állami nyugdíjkassza tehát rövid távon abban érdekelt, hogy a lehető legtöbb befizetőt csalogassa vissza magához.

                Fordulhat természetesen a magánnyugdijpénztárához is, ahol nyilván fel fogják világosítani a tőlük várható járandóságok mértékéről, a portfólióválasztás fontosságáról stb., de nem fogják azt mondani, hogy menjen át inkább a másik magánnyugdíj-pénztárba, mivel ott kétszer akkora hozamok vannak, és azt se, hogy menjen vissza az államiba. Azok a tanácsadók tehát, akik az állami nyugdíjpénztárban vagy a magánnyugdíj-pénztárban elérhetők óhatatlanul elfogultak saját munkaadóikkal szemben.

                Soha nem volt tehát ennyire fontos, hogy objektív, a szakmáját jól értő, független, egyetlen pénztárhoz sem elkötelezett tanácsadóhoz forduljon, mint most.

                 

                ˇ          Most, amikor egyrészt döntenie kell,

                ˇ          most, amikor az átlagnyugdíj 79 306 Ft,

                ˇ          most, amikor a jövőben nem várható a nyugdíjak reálértékének a növelése,

                ˇ          most, amikor közel 2 millióan csak a minimális nyugdíjjárulékot fizetve, minimális nyugdíjra – ennek összege most 28 500 Ft számíthatnak,

                ˇ          most, amikor legalább 1 millióan vannak azok, akik 15 évnél kevesebb szolgálati időt tudnak felmutatni,

                ˇ          most, amikor az ország gazdasági válságban van és jelentős állami segítségre senki sem számíthat,

                ˇ          most, amikor az euró bevezetése előtt állunk, most, amikor már (1997!!! óta) el van fogadva (érvényes, de nem hatályos) a 2013. január 1-től életbelépő új nyugdíjtörvény, amelynek értelmében a nyugdíj adóköteles lesz és a nyugdíjasok hátrányára fog változni a nyugdíj kiszámítási szabálya,

                ˇ          most, amikor a magán és önkéntes pénztárak a hosszú táv ellenére megdöbbentően alacsony profitokat realizálnak.

                Honnan fogja tudni, hogy jó helyen van, hogy jó tanácsadót választott? Onnan, ha a tanácsadó nemcsak általánosságban beszél, nemcsak az érzelmeit felkorbácsoló jövőre vonatkozó provokatív és manipulatív kérdésekkel árasztja el, hanem számol. Előveszi a laptopját vagy a kalkulátorát és konkrét adatokat tár maga elé. Ha így dönt ekkora nyugdíjra számíthat, ha meg amúgy, akkorára.

                És még valami. Mindenkit óva intenék attól, hogy azt higgye, hogy pusztán a megfelelő nyugdíjpénztár kiválasztása elegendő intézkedés a megfelelő nyugdíjösszeg eléréséhez. Ezzel még csak a kötelezendően befizetendő járulékaink felhasználását optimalizáltuk, melynek összege azért a dupla minimálbér (143.000,-Ft) mellett is  137.280,-Ft/év!!! [Állami nyugdíjjárulék (1,5%): 2.145 Ft, Magánnyugdíjpénztári befizetés (8%): 11.440 Ft] Mai értéken a nyugdíjak összege 93 %-ban 150 ezer Ft alatt lesz. Ez az összeg ma sem sok, különösen, ha valakinek egyedül kell belőle boldogulnia. Egy férfi átlagosan 17, egy nő átlagosan 23 évet tölt el nyugdíjasként. Ez túl sok idő ahhoz, hogy ezt nyomorogva, éhezve, fázva, gyógyszerek és orvosi ellátás nélkül töltse el valaki. A nyugdíjak értékállósága a kiüresedő nyugdíjkasszák árnyékában nem igazán látszik biztosítottnak. Ebben a helyzetben az öngondoskodás szerepe felértékelődik. Félretenni, takarékoskodni idős napjainkra az egyetlen eszköz, amivel függetleníteni tudjuk magunkat a nyugdíjkasszáktól. Ezért nem mindegy, hol van a magánnyugdíjunk. Erre lehet tökéletes megoldás számos garantált jövedelmet biztosító megoldás.

                És még egy apróság, ami ma így igaz: a magánnyugdíj-számlán lévő pénz örökölhető, bár egyösszegű felvételekor az érvényes legmagasabb szja adókulcs 50 %-os mértékéig adót kell fizetni utána. Az egyéni számla nem része a hagyatéknak, vagyis szinte azonnal hozzáférhető, az egyéni számlán lévő összeg felvétele örökösödési illetékmentes.

                Ha Ön vagy hozzátartozója, munkatársa, alkalmazottja, ismerőse is kapott ilyen levelet, szeretne döntéséhez szakszerű, objektív tanácsot kapni, érdeklik a saját lehetőségei, nézzük meg együtt, hogy Önnek, a környezetében élőknek mi lenne a legjobb!

                Lépjen velem kapcsolatba itt!

                  Név (kötelező)

                  Email cím (kötelező)

                  Telefonszám (kötelező)

                  Lakcím (település)

                  Kérdés, üzenet

                  Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                   

                  Gyakorlati tennivalók, ha már döntött:

                  A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) 2009. szeptember 28-án tértivevényes levélben értesítette az érintett jelenlegi és volt magánnyugdíjpénztári tagokat az állami társadalombiztosítási (TB) nyugdíjrendszerbe történő visszalépés, illetve a pénztártagság figyelembevételével megállapított öregségi nyugellátás módosításának lehetőségéről. Sok állampolgár azonban – félreértve a levél tartalmát – a visszalépésre, vagy a nyugellátás módosítására irányuló kérelmét magánnyugdíjpénztára helyett a Felügyeletnek küldte meg.

                  A PSZÁF így ismételten felhívja a figyelmet: aki még nem nyugdíjas és pénztártagként vissza kíván lépni a TB rendszerébe, erre vonatkozó kérelmét ahhoz a magánnyugdíjpénztárhoz kell írásban benyújtania (legkésőbb 2009. december 31-ig), ahol a pénztártagsága a kérelem benyújtásakor fennáll. A pénztár megnevezése és címe a Felügyelet által kiküldött tájékoztató levél elején megtalálható. A kérelemben feltétlenül fel kell tüntetni a nevet, lakcímet és Taj számot is.

                  Aki már öregségi nyugdíjas (ideértve, a bányásznyugdíjban, korengedményes nyugdíjban, előnyugdíjban, szolgálati nyugdíjban, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában, továbbá az öregségi nyugellátásnak minősülő mezőgazdasági járadékok valamelyikében részesülőket is), a nyugdíjának módosítására vonatkozó kérelmét írásban legkésőbb 2009. december 31-éig ugyancsak ahhoz a magánnyugdíjpénztárhoz kell benyújtania, ahol a pénztártagsága utoljára fennállt, vagy ahol jelenleg is tag. A pénztár megnevezése és címe a Felügyelet által kiküldött tájékoztató levél elején megtalálható. A kérelemben itt is feltüntetendő a név, lakcím és TAJ szám.
                  A Felügyelettől korábban azok a személyek kaptak értesítést, akik jelenleg magánnyugdíjpénztár tagok, önkéntes döntésük alapján lettek pénztártagok és 2008. december 31-éig 52. életévüket betöltötték.

                  Szintén levelet kaptak, akik számára 2009. július 9-ét megelőzően TB öregségi nyugellátást állapítottak meg és a TB nyugellátásuk összegét (pénztári tagságukra tekintettel) 75 százalékos mértékben határozták meg. Utóbbiak kérhetik nyugellátásuk összegének ismételt megállapítását, a pénztártagság figyelmen kívül hagyásával. Esetükben további feltétel, hogy ha korábban pénztári szolgáltatásban részesültek, ennek összegét volt magánnyugdíjpénztáruk részére a módosítási kérelem benyújtásától számított 30 napon belül visszafizessék.

                  Kívánok hatékony pénzügyi szokásokat!

                  Lépjen velem kapcsolatba itt!

                    Név (kötelező)

                    Email cím (kötelező)

                    Telefonszám (kötelező)

                    Lakcím (település)

                    Kérdés, üzenet

                    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                    A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

                    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                     

                     

                     

                    Önkéntes nyugdíjpénztár vs ÉLETBIZTOSÍTÁS

                    Bemutatom, hogy a cafeteria-rendszerben milyen közteher viselési szabályok vonatkoznak az önkéntes nyugdíjpénztári tagságra, illetőleg ezzel szemben a munkáltató által kötött határozatlan tartamú befektetéshez kötött életbiztosításra.

                    Jellemző Önkéntes nyugdíjpénztár Befektetéshez Kötött Életbiztosítás
                    A munkáltató által a munkavállaló javára történt befizetésekre vonatkozó

                    elszámolási szabályok

                    Az átvállalt tagdíj költségként, eredmény terhére elszámolható. A biztosítási díj költségként, eredmény terhére elszámolható.
                    A munkáltató által a munkavállaló javára történt befizetésekre vonatkozó közterhek 2009-ben: a minimálbér 50%-áig adómentes. A minimálbér 50%-a feletti részre TB járulékot, munkaadói járulékot, szakképzési hozzájárulást, egészségügyi hozzájárulást, és szja-t kell fizetni.

                    2010-től: a minimálbér 50%-áig 25% adó. A minimálbér 50%-a feletti részre 54% szja és az szja-val növelt érték után 27% járulék.

                    Mivel adójogi szempontból kockázati életbiztosításról van szó, a szerződésre történt befizetések függetlenül befizetések összegétől adómentesek, azaz a befizetések után sem adót, sem járulékot, sem egyéb közterhet nem kell fizetnie sem a vállalkozásnak, sem a magánszemélynek.
                    Hozzáférés a megtakarításhoz Nyugdíjazáskor, illetve a nyugdíjkorhatár betöltésekor.Egyéb esetekben: leghamarabb a belépéstől számított 10 éves várakozási idő után. Ha csak a megtakarítás egy részét kívánják felvenni, úgy arra csak 3 évente van lehetőség. Függetlenül a nyugdíjazás időpontjától, illetve a nyugdíjkorhatár elérésétől hozzáférhető.

                    Az eseti befizetések bármikor teljes mértékben, vagy egyéni igény szerint részletekben is, a rendszeres befizetések 2 év után a szerződési feltételek szerint, 10 év után pedig teljes mértékben, illetve egyéni igény szerint részletekben is hozzáférhetőek.

                    A kifizetésre vonatkozó közterhek Nyugdíjazáskor, illetve a nyugdíjkorhatár betöltésekor: a kifizetés minden esetben adómentes, ha arra a belépéstől számítva leghamarabb a 3. évben kerül sor. 3 éven belül az egyösszegű kifizetés adóköteles, a járadékszolgáltatás ugyanakkor adómentes, feltéve, ha a járadékszolgáltatás első 3 évében a járadék éves szinten nem csökken az előző évi összeg 15%-ánál jobban.Ha a belépéstől számított 10 éves várakozási idő után, de még az aktív éveiben veszi fel a pénztártag az egyéni számláján lévő összeget, akkor a befizetett

                    tagdíjakon (tőkén) elért hozamok adómentesek. A 2007. december 31-ig befizetett tagdíj (tőke) a belépéstől számított 21. évtől lesz

                    adómentesen hozzáférhető, a belépéstől számított 12. és 20. év között a tőke adómentes hányada évi 10%-kal nő. A 2007. december 31. után befizetett

                    tagdíj (tőke) a befizetéstől számított 21. évtől lesz adómentesen hozzáférhető, a befizetéstől számított 12. év és 20. év között a tőke adómentes

                    hányada évi 10%-kal nő. A tagdíjból (tőkéből) képződött adóköteles kifizetés a pénztártag egyéb jövedelmének minősül, amely után szja előleget

                    (2009-ben 36%, 2010-től 32%) és egészségügyi hozzájárulást (2009-ben 11%, 2010-től 27%) kell fizetni.

                    A kifizetést kamatadó nem terheli függetlenül a belépéstől a kifizetésig eltelt évek számától.

                    A magánszemély részére kifizetett visszavásárlási összeg (beleértve a befizetett biztosítási díjat és annak hozamait is) a magánszemély egyéb jövedelmének minősül. Az egyéb jövedelem után szja előleget (2009-ben 36%, 2010-től 32%) és egészségügyi hozzájárulást (2009-ben 11%, 2010-től 27%) kell fizetni.A kifizetést kamatadó nem terheli függetlenül a szerződéskötéstől a kifizetésig eltelt évek számától.
                    Motivációs eszköz Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, a munkáltató által az adott munkavállaló javára már befizetett tagdíj mindenképp az adott, a munkáltatóval munkaviszonyát megszüntetett munkavállalóé. Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, kizárólag a munkáltató döntésén múlik, hogy a szerződést az adott munkavállalóra átiratja, vagy egy új munkavállalót nevez

                    meg a szerződésben.

                    Választható befektetési lehetőségek Jellemzően néhány, előre meghatározott, forintban denominált portfólióból lehet választani. A portfóliók között jellemzően évente csak néhány alkalommal, fix időpontokban lehet a megtakarítást átcsoportosítani. Széles körű befektetési lehetőségek (eszközalapok, pl. Warren Buffett Részvény Eszközalap, tőkevédett eszközalapok) állnak az ügyfelek rendelkezésre, amelyekből minden ügyfél saját maga alakíthatja ki saját portfólióját (transzparens). Az egyéni portfólió bármikor, minimális költséggel módosítható a mindenkori gazdasági, pénzügyi helyzetnek, illetve az ügyfél várakozásainak megfelelően (rugalmas).
                    Juttatásban részesíthetők köre Külső paraméterek alapján képzett csoportokat lehet differenciáltan támogatni. Egyéni szinten, rugalmasan eldönthető.Kizárólag a munkáltató saját döntése, hogy kit milyen mértékű juttatásban

                    részesít függetlenül a munkavállaló életkorától, beosztásától, fizetésétől stb.

                    Egyéb: Kedvezményes részvényvásárlási lehetőség.Életbiztosítási védelem, gondoskodás a munkavállaló családjáról.

                    Amennyiben az összevetés révén úgy gondolja, hogy Önnek is érdemes váltani, üljünk le és beszéljük meg az Ön konkrét lehetőségeit.

                    Lépjen velem kapcsolatba itt!

                      Név (kötelező)

                      Email cím (kötelező)

                      Telefonszám (kötelező)

                      Lakcím (település)

                      Kérdés, üzenet

                      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                      A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

                      Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                      Pénzt spórolni? Ugyan már! Fogd munkára!

                      Dolgozo-penz

                      A takarékosság világnapját 1924 óta tartják október utolsó munkanapján, de alig volt olyan év, amikor a jelenleginél nagyobb jelentősége lett volna a spórolás kérdésének. A válság ugyanis rávilágított arra, hogy hazánk mennyire kiszolgáltatott a külső finanszírozásnak.

                      Nyolcvanöt évvel ezelőtt egy Milánóban rendezett nemzetközi konferencián 28 ország takarékpénztárainak küldöttei javasolták, hogy a jövőben minden év októberében tartsák meg a takarékosság világnapját. Hazánk legnagyobb pénzintézete, az OTP Bank 1964-ben csatlakozott a nemzetközi tanács felhívásához. Azóta ünnepeljük Magyarországon is ezt a napot.

                       

                      Pénzt spórolni? Ugyan már! Fogd munkára!

                      Tudjuk, hogy a bankban „tárolt” pénzek (lekötött betétek) kamata mindig az infláció alatt van, értéke hosszútávon elhanyagolható – pláne, ha a kamatadó 20%-os mértékét is leszámítjuk.

                      Amikor pedig Ön úgy dönt, hogy felhasználja –bár nincs konkrét tudatában- biztos, hogy nem vásárolhat belőle annyit, mint például tavaly, vagy mint amennyit szeretne.

                      Mióta tudom, hogy mit jelent valójában az a szó, hogy pénz, meg az, hogy forint, mindig arra tanítottak a szüleim, sőt akkor még az iskola is, hogy spóroljak. Akkoriban még létezett az iskolabélyeg intézménye – és amennyire emlékszem, imádtuk.

                      Aztán nagyobbak lettünk és eljött az „Ifjúsági Takarékbetét” ideje. Emlékszem, amikor a szüleim elvittek az akkor még szinte egyedüli bankba, az OTP-be és az első 1.000,- forinttal megnyitották az én első, a saját nevemre szóló megtakarítási számlámat. És innentől minden hónapban ezer-ezer Ft gyarapította.

                      Ekkor ez egy nagyon felnőttes tett volt, el tudja képzelni, hogy dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy beléptem az igazi pénz világába, saját nevemre szóló betéttel rendelkezem. El tudja képzelni milyen érett, komoly felnőttnek éreztem magam?

                      A jó tanács, hogy “spórolj, légy takarékos, takarékoskodj, fogd meg és tedd félre a pénzt”, aztán nemzedéken át visszhangzott, sőt ezt megelőzően is végigkísérte az életet a történelem századai során.

                      Hiszen nagyanyáink is ezt csinálták:

                      Amikor megtermett a gabona, három részre osztották:

                      1. Az első rész volt a jövő évi vetőmag.
                      2. A második részt használták az emberek élelmezésére.
                      3. A harmadik részt szánták az állatoknak.

                       Az első részhez semmilyen, hangsúlyozom: semmilyen körülmények között nem nyúltak! Ha elfogyott volna a másik kettő, elmentek napszámba, bérmunkába, de a jövőt soha nem élték föl!

                      Végiggondolva ezt az „ősi” módszert, felvetődik a kérdés: az a javaslat, hogy “spórolj, tégy félre, takarékoskodj”, még ma is egy jó tanács? Időszerű tanács ez ebben a mai nehéz gazdasági helyzetben, ilyen szűkös viszonyok között? Ez a legjobb tanács, amit az előttünk lévő kényszerhelyzetben meg kell fogadnunk, és követnünk kell? Netán ez már kevés lesz?

                      Valami megváltozott!

                      Itt két dolgot érdemes fontolóra venni.

                      1. A megtakarításokkal bezsebelhető kamat.

                      Mennyi kamatot kap? Mennyi jövedelme keletkezik éves szinten? Ez ugye attól függ, hol tartja a pénzét. A párnában? A befőttesüvegben? Nos, ezekben az esetekben annak ellenére, hogy esetleg egy fillért sem költ belőle, mégis „elfogy” a pénze. Az értéke évről-évre az infláció mértékével csökken, és képes úgy „elfogyni”, hogy Ön nem is nyúl hozzá.

                      Bankbetétben? Az elmúlt évben kapott csúcs-kamatok nem tartanak örökké. És persze azok nem egész évre vonatkoztak, csak egy-két hónap lekötésre, és többnyire csak friss, máshonnan odavitt pénzekre. Kiszámolta, mibe kerül a pénz megmozdítása? Mibe kerül a számla fenntartása? Kamatadó?

                      Képzelje el, hogy valaki elaludt, és ottfelejtette a vagyonkáját a lekötés helyén, a kamat lehetett akár 12 % is, ami akkor remek volt, de csak pár hónapra volt érvényes, lehet, hogy ma már akár 2-4 %-on sínylődik a pénze. És a kamatok mennek lefelé.

                      Nézzen csak körül. Ma már senki nem fizet két számjegyű kamatot. Akár legyinthet is. Megteheti.

                      Pedig példa is van rá.

                      Amikor Japán levitte a megtakarításokra adott kamatot 2 %-ra, az akkor VILÁGnak számító Amerika és Európa csak nevetett rajtuk, mondván „velünk ez soha nem fog megtörténni”.

                      Aztán mégis megtörtént. Amerikában és Európában (usa dollárra, eurora) kemény dió tartósan, hosszútávon 2-3 % kamat fölött fizető megtakarítást találni.

                      Ma már Japánban ez a kamat 0 % (jól látja: nulla százalék), magyarul az ügyfelek fizetnek azért, hogy a japán bankok őrizzék a pénzüket.

                      Az egyik sógornőm (kettő van!), akinek ma már 20-évesek a gyerekei, ugyanazt kezdte tanítani nekik a pénzről amit annak idején ő is tanult a szüleitől, amikor fiatal volt, és amit nekem is tanítottak, amikor fiatal voltam. Mindketten háromgyerekes családban nőttünk föl, hát kellet a spórolós életmód.

                      Egy napon ő is elvitte a csemetéit a legközelebbi OTP-be (mert ez volt a legközelebb és ezt használták az ő szülei is), hogy nekik is nyisson egy-egy számlát. Még akkor is Ifjúsági Takarékbetétnek hívták.

                      Ám volt némi különbség az én első számlám, és az unokahúgom és –öcsém számlái között.

                      Sógornőm azt volt kénytelen megtapasztalni, hogy idővel a gyerekek számlakivonatán a bank által felszámított és levont díjak értéke – vagy nevezzük inkább büntetésnek? bírságnak? – több volt, mint a haszon, vagyis a kamat, amit a gyerekei kerestek.

                      És világossá vált számára, hogy ha itt tartja továbbra is ezt a pénzt, a gyerekei ténylegesen pénzt veszítenek minden hónapban.

                      Ezzel a felismeréssel a mama haladéktalanul visszament a gyerekekkel a bankba, és nem kevés költséggel, lezáratták a betétek számláit.

                      Ő már biztos, hogy valami másra fogja tanítani a gyerekeit.

                      2. Is itt a második, sokkal zavaróbb tényező, mégpedig az, hogy hogyan tarthatja szemmel a nyomtatott pénz mennyiségét?

                      Miért lehet ez fontos Önnek?

                      Mert ha folyamatosan több és több bankjegy, pénz kerül ki a Pénzjegynyomdából, akkor az inflációhoz vezet, és gerjeszti azt.

                      Most azt kérdezheti: Már miért vezetne a pénznyomtatás inflációhoz, amit nemes egyszerűséggel szoktak „a szegények adójának” is nevezni, mert ők azok, akik befektetések, tőke- és passzívjövedelem híján nem tudják, nem képesek azt ellensúlyozni.

                      Mit mond a Wikipédia az inflációról? Idézem:

                      “Az infláció a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése. Jele általában a π (pi). Az árszínvonal csökkenése a defláció. Árstabilitás alatt az árak változatlanságát értjük egy időszakban, ekkor az árszínvonal-emelkedés 0% körüli. A stagfláció olyan viszonylagosan magas infláció, amely magas munkanélküliséggel jár együtt.

                      Az árszínvonal-változás mértékét tekintve beszélhetünk lassú (vagy kúszó), vágtató, ill. hiperinflációról. Kúszóinfláció esetén az árszínvonal évente csak néhány százalékkal nő. Vágtató infláció esetén az árak általános emelkedése már két számjegyű.

                      Az infláció a kormányok egyik rejtett adójellegű bevételének, az inflációs adónak a forrása.

                      Az infláció hatása a gazdaságra

                      A gazdaság számára az a kívánatos, ha az infláció mértéke a lassú (vagy kúszó) infláció tartományába esik. A hiperinfláció, amely több száz százalékos is lehet, már az árváltozás kezelhetetlenségét mutatja, míg a defláció, vagyis a negatív infláció a gazdasági növekedést fogja vissza, vagy egyenesen gazdasági visszaeséshez vezet.

                      Az infláció ütemén kívül nagy jelentősége van az infláció kiszámíthatóságának és kiegyensúlyozottságának. Kiszámítható infláció esetén az árszínvonal-változás mértéke éveken át ugyanakkora, így a gazdaság szerepelői tartósan alkalmazkodni tudnak a nagyobb léptékű, akár évi 8-10%-os inflációhoz is. Kiegyensúlyozott infláció esetén a különböző termékek árai ugyanolyan mértékben emelkednek, ezért az árstruktúra nem változik. A kiszámítható és kiegyensúlyozott inflációnak még nagyobb inflációs ráta mellett sincs negatív hatása a gazdaságra. A nem kiszámítható infláció rontja a gazdasági előretervezhetőséget, ezért hatékonyságvesztést eredményez. A nem kiegyensúlyozott infláció a változó árstruktúra révén az egyes társadalmi csoportok jövedelmét befolyásolja, ezáltal jövedelem-újraelosztó hatással bír.

                      Az infláció hatással van a munkanélküliségi rátára is. Rövid távon az munkanélküliség és az infláció között ellentétes irányú változás figyelhető meg. Ezt az összefüggést a Phillips-görbe szemlélteti. Hosszabb távon azonban megjelenhet a stagfláció, amelynél a magas munkanélküliségi rátához gyorsabb inflációs ütem társul. Ez utóbbiból levonható az a gazdaságpolitika számára lényeges következtetés, hogy a monetáris politikáért felelős központi bank illetve a fiskális politikáért felelős kormányzat által szabadabbra engedett inflációárán sem csökkenthető hosszú távon a munkanélküliség. Rövid távon (egy-másfél év) azonban igaz, hogy a megnövekedett infláció csökkenti a munkanélküliséget, míg az egyre alacsonyabb inflációs ráta növeli az állástalanok számát.

                      Az infláció gazdasági okai

                      Az árforradalom óta tudjuk, hogy az infláció egyik leglényegesebb kiváltó oka a gazdaságban jelen lévő pénzmennyiség nagymértékű növekedése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más, a reálgazdasághoz kapcsolódó tényezők nem idézhetnek elő árszínvonal-növekedést. Ilyen tényezők lehetnek például:

                      • a lakossági megtakarítások csökkenése, illetve a hitelállomány növekedése;
                      • a foglalkoztatottak lakosságon belüli arányának, termelékenységének, munkaidejének csökkenése;
                      • a fogyasztási cikkeknek az országból való kiáramlása;
                      • a külkereskedelmi cserearányok romlása.”

                      És álljon itt egy egyszerű magyarázat.

                      Képzelje el, hogy az egész világon rendelkezésre álló pénzmennyiség 1.000,-Ft, és ezzel egyidőben az egész világon 5 db árucikk áll rendelkezésre.

                      Ez azt jelenti, hogy 1-1 termék átlagosan 200-200,- forintba kerül.

                      A –nevezzük itt így- világkormány úgy dönt, hogy több pénzt nyomtat, és ezzel több pénzt juttat a (világ)gazdaságba. Elhatározza, hogy további 9.000,- Ft-ot nyomtat és bocsát ki.

                      Azonban ez a pénz önmagában nem teremt több terméket, és önmagában csak ettől a gazdaság sem fog növekedésnek indulni.

                      Leginkább arra fogják használni, hogy kiegyenlítsék belőle a fennálló kölcsönöket, hogy visszafizessék a nyomasztó tartozásokat, illetve ezzel fogják megtámogatni a gyengélkedő vállalkozásokat, és a zsibbadt üzleti életet.

                      Tehát nem hoz létre semmi újat,nem alkot, nem teremt, nem létesít semmit.

                      Ám mostanra a gazdaságban ezer forint helyett 10.000,-Ft kering, míg a termékek száma még mindig csak öt darab! Azért az öt termékért pedig már nem ezer-ezer forintot fognak kérni –egyenként, átlagban- , hiszen egy csomó extra pénz áll rendelkezésre, hanem 2.000 – 2.000,- forintot! Elképzelhető ez? Hát persze! Ráadásul válságkezelés címén most is valami ilyesmi történt szerte a világban!

                      Ha az infláció, a magas infláció bekövetkezik, akkor ugyanaz a termék sokkal többe fog Önnek is kerülni a jövőben, mint amennyibe ma kerül, és mint amennyire Ön számít. 20 éve 3,60 volt egy kiló kenyér ma 200,- Ft, mire Ön nyugdíjas lesz, lehet, hogy 600-800,- forintot fognak érte kérni. Az az 1.000,- Ft, amit ma Ön berak a bankba, lehet, hogy akkor csak 250-et fog érni.

                      Mit tehet? Mi a megoldás?

                      Felejtsük el a spórolást, a takarékoskodást? Csak költsük a pénzt? Vegyünk új ruhákat, cipőket, ékszereket, fölösleges, soha nem használt háztartási gépeket, kütyüket az összes létező forintunkért?

                      Ez biztosan jó lenne a gazdaságnak, de valószínűleg nem tenne jót az Ön zsebének és pénztárcájának, és úgy általában az Ön anyagi jóllétének.

                      Másik megoldásként elviheti a pénzét a tőzsdére, aztán imádkozhat és reménykedhet, hogy az árfolyamok és az indexek emelkednek. Kérdés, hogy végiggondolta-e, hogy mit miért csinál.


                      Amit én javaslok, az a STRATÉGIA.

                      1. Megtakarítok – vagyis rakosgatom és gyűjtögetem a pénzt, ám csak rövidtávon, addig amíg helyet keresek neki, vagyis kitalálom a következő befektetésemet.
                      2. Ugye Ön is azt akarja, hogy egyszer elérje azt a pontot, amikor a pénz dolgozik Önnek, függetlenül attól, hogy Ön éppen mit csinál, csinálja, mert élvezi az eddigi munkáját, vagy körbevitorlázza a földet? És innentől mindig a pénze dolgozik Önnek, és mindig dolgozik. És az is természetes, hogy az Ön  pénzével szembeni elvárása az az, hogy további pénzeket hozzon, és nem az, hogy apassza a zsebét.
                      3. Eldöntötte, hogy BEFEKTETŐ lesz. Nagyszerű! Mit vizsgál meg? Hogy van-e már valamije, amit befektetésnek tekint? Ingatlan, tőzsde, vállalkozás, üzletrész, bankbetét, értékpapír, arany, ezüst, gyémánt? Mit szeret? Miben hisz? Miben bízik? Nézze meg, hogy éves szinten mennyi reálhozamot produkál Önnek. Tudja, a legegyszerűbb képlet: bevételek – költségek.
                      4. Egy jónak tartott befektetés, legyen az bármi, átlagban és hosszútávon minimum évi 12 %-ot hoz. Önnek milyen eredmény jött ki?
                      5. Aztán nézze meg a befektetéseit a következő szempontok szerint: hozam, biztonság, likviditás/hozzáférhetőség, könnyen tudja-e mozgósítani a benne lévő pénzt szükség esetén, adózás vagy adóelőnyök, rugalmasság.
                      6. És ha ezt is végiggondolta, tudni kell, hogy mit akar vele elérni? Mik a tervei? Mik a céljai?
                      7. És innen már tervezhető is az optimális pénzügyi stratégia. Ha szeretné, hogy összeállítsam Önnek fordulj hozzám bizalommal itt: On-line jelentkezés

                      Mit érdemes még megnézni?

                      Úgy gondolom megér némi időt és energiát, hogy találjon olyan eszközöket is, amelyek krízis és inflációs körülmények között is jól teljesítenek. Bár per pillanat nem feltétlenül kell és érdemes ezeket használnia.

                      Például léteznek ún. krízis-alapok, melyek éppen „válság” idején teljesítenek jól. Ilyen alapok a palettánkból pl. az Abszolút hozam, az FX.

                      És ilyen eszköz lehet az ezüst, ami szinte “mostohagyerek” a befektetési palettán, de én nagyon szeretem, sokkal jobban, mint az aranyat.

                      Nem ajánlom ezeket szükségszerűen Önnek is, hiszen nem ismerem a konkrét pénzügyi helyzetét, egyszerűen csak elmondom, hogy én hogyan gondolkodom, hogy én mit tettem, és nem csak én…

                      Általában, amikor a pénz veszít az értékéből, az ezüst és más nemesfémek értéke fölmegy. Ma pl. az ezüst olcsó, a színezüst ára is cca. 100,-Ft/gr. Az arany ára cca. 1053 USD/uncia, és ez 20% (!) körüli emelkedést mutat az egy évvel ezelőtti árhoz képest!

                      Ráadásul az ezüst iránti kereslet jelentős, és folyamatosan nő, ugyanis felhasználása roppant széleskörű: informatika, számítógépek, mobiltelefonok, izzók, televíziók,… Ezt tetézendő a világ ezüstkészlete és ezüstkínálata korlátozott. Az arany rendelkezésre állása jelenleg sokkal bőségesebb, mint az ezüsté.

                      Innen úgy tűnik, hogy nagy valószínűséggel az elkövetkező évek során az ezüst értéke jelentősen emelkedni fog, különösen, ha figyelembe vesszük Kína, India, és a többi fejlődő ország egyre nagyobb ezüst-éhségét, és növekvő keresletét.

                      A tanulság az, hogy azok a tanácsok, és utak, amelyek a múltban remekül működtek, ma már nem feltétlenül állják meg a helyüket, és elavultak lehetnek.

                      Megváltozott a gazdasági környezet, és a múlt már soha többé nem tér vissza. Soha többé nem lesz 3 forint a benzin, nem lesz 3,60 a kenyér, és nem lesz 3 Ft a tej.

                      Ha valaki azt képzeli, hogy mégis, és arra vár, hogy a dolgok visszazökkenjenek a régi, normál kerékvágásba, akkor nagyon fájdalmas, keserű és hosszadalmas várakozásnak és reménykedésnek néz elébe.

                      A régi tanácsokat hallgassuk meg, ám azokat a mába, a jelenbe beépítve új megoldásokat kell felkutatni és alkalmazni.

                      Ez a ma közgazdaságtana.

                       Lépjen velem kapcsolatba itt!

                        Név (kötelező)

                        Email cím (kötelező)

                        Telefonszám (kötelező)

                        Lakcím (település)

                        Kérdés, üzenet

                        Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                        A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

                        Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.