Befektetés

Pénzügyi tervezés egyszeri befizetéssel

Forintban
Megtakarított pénzünket gyakran alacsony kamatozású bankbetétként helyezzük el, vagy készpénzben tartjuk, így jelentős kamatbevételtől eshetünk el. E megtakarítási formák az infláció hatásait sem tudják kivédeni.
Ne hagyja pénzét parlagon heverni, amikor magasabb hozamot is elérhet! Az egyösszegű befektetések pontosan erre a helyzetre kínálnak megoldást.

Egyösszegű befektetés azoknak ajánlható, akik olyan pénzösszeggel rendelkeznek, amelyre belátható időn belül nem lesz szükségük. Másrészt ez a befektetési forma azok számára kedvező, akik nem szeretnének évente megtakarítani, csupán a meglévő pénzüket kívánják kamatoztatni, és akik egyösszegű megtakarításukról, befektetésükről saját maguk kívánnak dönteni. Ezen befektetési forma kiemelkedő rugalmassági pontja, hogy Ön akár a tartam során is hozzá juthat befektetésének egy részéhez, vagy annak teljes egészéhez. A befektetett összeg nagyságát és a befektetés időtartamát az Ön céljai és anyagi lehetőségei határozzák meg.

Alapvető előnyök:
• díjnyertes és tőkeerős nemzetközi alapkezelő
• a nemzetközi alaprészt devizában tartják nyilván
• tartamhosszabbítás lehetősége
• részleges visszavásárlás lehetséges
• évente egy ingyenes alapváltási lehetőség
• adómentesség és állami támogatás
• azonnal induló tőkevédelmi lehetőség halál és rokkantság esetére
• rugalmasan kezelhető befektetési alapok

És euróban
Az euróban befektetni vágyók számára is kínálunk innovatív, egyösszegű befektetésre optimalizált konstrukciót, amely egy egyszeri díjas megtakarítás. Díja euróban esedékes, ám Ön forintban is befizetheti. A szerződések nyilvántartása, valamint a szolgáltatás kifizetése is euróban történik.

Alapvető előnyök:
• díjnyertes és tőkeerős nemzetközi alapkezelő
• a nemzetközi alaprészt devizában tartják nyilván, enyhíti a forint-euró árfolyamkockázatot
• tartamhosszabbítás lehetősége
• rugalmas, részleges visszavásárlás lehetséges
• évente két ingyenes alapváltási lehetőség
• adómentesség és állami támogatás
• azonnal induló tőkevédelmi lehetőség halál és baleseti halál esetére
• szabadon megválasztható eszközalapok

Amennyiben a fenti információk bővebben érdeklik, kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes konzultációra!

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    Tavaszforduló

    10 pozitív fordulatra utaló jel:

    1. A pénzügyi szektor irányából sokasodnak a jó hírek. Egyre több bank lazítja újra a hitelfelvételi kondícióit, számol be nyereséges negyedévről vagy pozitív kilátásokról a folyó év tekintetében.

    2. Újra- és újra kisebb nagyobb „bear market rally” (pozitív árfolyamkorrekciós hullámok) alakulnak ki a tőzsdéken – a pénzügyi szektor részvényeinek vezetésével.

    3. Kezdenek konkrét formát ölteni a vezető gazdasági hatalmak gazdaságélénkítő- és bankmentő csomagjai. Az EU esetében az elsőre, az USA-ból az utóbbira kellett „sokáig” várni.

    4. Világszerte javulnak a vállalatvezetői és fogyasztói bizalmi indexek. Kezd visszatérni (az egyenlőre óvatos) optimizmus.

    5. A tőzsdék a negatív hírekre kevésbé, a pozitív hírekre erős növekedéssel reagálnak. Erős árfolyamingadozás mellett, pozitív korrekciós tendencia uralkodik.

    6. Újra növekszik az amerikai lakosság fogyasztása. A vevők visszatértek a boltokba. Amennyiben ez a trend tovább folytatódik, nyárra pozitív hírek várhatóak az ipar és a kereskedelem oldaláról – ez tovább törné a jeget.

    7. A kínai GDP növekedés 8% körül stabilizálódott. A belső fogyasztás tovább élénkül. A világ 3. legnagyobb gazdasága dacol a világgazdasági válsággal. Idén a világ eddig legjobban teljesítő tőzsdéje: a kínai.

    8. A feltörekvő országok (emerging markets) újra forró tippnek számítanak, élükön a BRIC országokkal (Brazília, Oroszország, India és nem utolsó sorban Kína). Ezen országok átlagon felüli fejlődési tendenciát mutattak az elmúlt években, melynek mélyebb társadalmi és világgazdasági okai vannak. Krízisek jönnek és mennek, a tényleges mozgatóerők maradnak.

    9. Egyes gazdasági „előhírnöknek” tartott értékek (közlekedés szektorindexek, aranyár, nyersanyagárak) aktuális tendenciája pozitív fordulatra utal.

    10. Egyre több gazdasági és politikai vezető (Obama, Bernanke, Schwarzmann, Buffet, Marc Faber, stb.) vállal fel pozitív kijelentéseket a nyilvánosság előtt a gazdaság kilátásait illetően. Az általános pesszimizmus kimegy a divatból. A dolgok reális megítélése már nagyobb elismeréssel találkozik szakértői körökben. 1929-et felemlegetni már kínos bakinak számít.

    Szeretné ezeket a saját javára fordítani? Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásunkra!

    Lépjen velem kapcsolatba itt!

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Lakcím (település)

      Kérdés, üzenet

      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

      Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

      Pénzügyi válság női szemmel

       

      Összegyűjtöttem néhány kérdést, amely manapság, erősen foglalkoztatja az ismerőseimet, Ügyfeleimet.

      Mindenekelőtt azt mondom el, hogy valamennyi kérdésre adott válasz általános. A konkrét esetekben helyes magatartás és választás mindig függ attól, hogy milyen élethelyzetben vagyunk, milyen célban és időtávlatban gondolkodunk. A feltett kérdések konkrétak, és jellegükből adódóan nehéz őket két mondatban megválaszolni. Léteznek kifejezetten nőknek szóló fórumok, és az élet szinte minden területén találkozhatunk a dolgok nőknek szóló változatával. Még a pénzügyi megoldások terén is. Pénzügyei mindenkinek vannak, ráadásul számos olyan tényező van, ami miatt érdemes és kell is a nők pénzügyeivel nevesítve is foglalkoznunk. A pénzügyi döntések minden esetben hosszútávon kihatnak egy ember és a családja életére. Ezért úgy gondolom, hogy minden döntés előtt érdemes pénzügyi tanácsadóval konzultálni, aki átlátja a piac szinte összes lehetőségét. Ez pedig azért fontos, mert bármelyik pénzintézet, akit fölkeresünk kizárólag a nála elérhető megoldást fogja javasolni, azok közül is azt, amelyik a számára legkedvezőbb… Még soha nem találkoztam olyannal, aki átküldött volna az utca másik oldalán lévő intézménybe azzal, hogy „Menjen csak át oda, ott jobban jár!”

      –          Mi a teendő a bankban lévő megtakarításokkal?

      –          Mint minden megtakarításnak, a bankban lévőnek is megvan a célja, szerepe, és elengedhetetlen része egy optimális pénzügyi stratégiának.

      Szerencsés lenne, ha mindenkinek lenne hathavi kiadásait fedező pénzügyi tartaléka, ami könnyen elérhető helyen és formában van, valamint azonnal felszabadítható. Erre való a bankbetét. Minthogy elapadtak a bankközi hitelek, az intézetek mindent megtesznek a forrásokért. Ennek kézenfekvő módja az intenzív saját betétgyűjtés. Például: ma itt Magyarországon létezik látraszóló betét 8 %-os kamattal. Amennyiben az Öné ilyen célból, és itt van, akkor azt helyesnek tartom.

      Más a helyzet, ha a hosszútávra gyűjtött (10-15-20… év múlva szükséges) pénzünket is itt tartjuk. Az bűn. A pénzünk és saját magunk ellen.

      – Érdemes-e most átváltani a devizában levő lekötéseket?

      Véleményem szerint, devizában annak szabad megtakarítania és befektetnie, akinek abból származik a jövedelme, és ez a betét a fenti tartalékcélt szolgálja.

      Számomra semmiképpen sem érdemes a pénzemet devizaszámlán tartani, lekötve 2-3% kamattal, nem is teszem.

      Véleményem szerint: ha a devizabetétünk összege meghaladja a hathavi igényünket, fektessük be. Amíg nálunk forint van, szinte teljesen mindegy, hogy miben vezetik ezt a befektetést –forintban, euróban, dollárban- nem tudjuk függetleníteni magunkat a forint árfolyamhullámzásaitól. A lényeg, hogy mibe fektetünk! És fontos, hogy legyen befektetve az a pénz, és akkor is dolgozzon valahol a világban, ha mi éppen alszunk.

       

      – Egy olvasónk épp most örökölt több tízmillió forintot. Mit tanácsol, hová fektesse be?

      Mi alapvetően közép- és hosszútávú pénzügyi programokat dolgozunk ki. Ha a boldog örökös is ebben gondolkodik, és szeretne pár év múlva csinos kis tőkejövedelemre szert tenni, mielőbb indítsa el a tervezett befektetést. Én egészen biztosan részvény típusú befektetésbe raknám az örökséget. Nyitva van az aranykapu, csak be kell sétálni rajta: ilyen irreálisan alacsony árfolyamon nagyon régen nem lehetett vásárolni. És hogy mibe? Az elmúlt két évtized azt mutatta, hogy a világ átrendeződik. A feltörekvő régiók –Kína, India, Dél-Amerika kitartóan jön felfelé. Olyanok mint Overdose. Hihetetlenül gyorsan rajtolnak, a leggyorsabbak a pályán, így egy akadály előtt ők fékeznek a legnagyobbat, ám az akadály után ő indul neki a legnagyobb lendülettel. A világpiaci zökkenőknél szintén ők álltak föl eddig is a leggyorsabban. Az Egyesült Államok, Európa és Japán folyamatosan lefelé menetel. Valószínűleg most is ezek a piacok fognak utoljára normalizálódni.
      – Kell-e aggódniuk a kis részvényeseknek a tőzsdei áringadozások miatt?

      Nem, ha nem tettek fel mindent egy lapra, és nem estek bele a pánikhangulatba. Most tartsák meg a befektetésüket.

      A meglévő részvénybefektetésekre általánosságban igaz, hogy TARTANI(!!!), semmi esetre sem realizálni. Sőt! Aki hosszú távú befektetésben gondolkodik, annak eljött az ideje. A világ tőzsdéin 30-40-50%-os leárazás van! Most érdemes és kell beszállni. Warren Buffett már vásárol…

       

      – Érdemes-e most lakást vásárolni?

      Attól függ milyen célra. Befektetési célra soha nem voltam híve a lakásvásárlásnak.

      Saját részre: az más. Látom, tudom, hogy aki saját lakásra vágyik, azt nem lehet eltéríteni a céljától.

       

      – Merre mozdulhatnak az ingatlanárak a jövőben?

      Kevés kivételtől eltekintve, nem látom az ingatlanárak emelkedését. És nem is számítanék rá.

      Tapasztalatom szerint még egy újépítésű lakás megvásárlása esetén is lehet alkudni, nem is keveset.

      Mert az ingatlanárak csak akkor nőnek, ha azt valaki ki is fizeti, addig az csak egy elképzelt ár…



      -Ha valaki épp most venne fel hitelt, mire számítson? Változhatnak-e a kondíciók a korábbiakhoz képest?

      Ha nem létkérdés a hitel, most nem vennék föl, várnék vele. Miért is?

      A nemzetközi gazdaságban bekövetkezett folyamatok

      • az USA-ban elhúzódó ingatlan- és jelzálogpiaci válság,
      • ennek Európára átterjedő hatása,
      • a befektetési és jelzáloghitel bankok csődje,
      • a kialakult pénzpiaci válság

      következtében:

      • beszűkültek a devizaforrások, leállt a bankközi hitelezés,
      • a szűkülő forráskínálati oldal mellett – jelentős forráskereslet mutatkozik,
      • jelentős költségemelkedés a bankoknak a forrásoldalon, drágábban jutnak pénzhez.

      Következménye: KAMATEMELÉS!

      Ez a folyamat sajnos már beindult. A legtöbb bank bejelentette a jelzáloghitelek kamatemelését, amely többnyire 0,5%os emelést jelent.

      Szerencsére a hazánkban működő bankok eleve kockázatkerülő módon hiteleznek, befektetési felépítésük konzervatív, és magas betétállománnyal rendelkeznek, ezért őket közvetlenül nem fenyegeti a pénzügyi válság. Ez azért nem jelenti azt, hogy a megrendült anyavállalatok és a válsághangulat nem érinti és nehezíti meg az életüket –mégha csak átmenetileg is: sajnos csökkenhetnek a forrásaik, és eshet a részvényeik árfolyama. Előfordulhat, hogy a bankok időlegesen csökkenthetik a hitelezést, plafont húzhatnak a kihelyezett összegre, szigorúbban vizsgálják a hitelcélt, a hitel felvevőt, erősebb fedezettséget várhatnak el.

      Másrészt a hitel a bankok legjobb üzletága. Meg tudnak lenni hitelezés nélkül…? Meddig?

      – A régi “klasszikus” az arany, jó megoldás lehet a befektetőknek?

      Az utóbbi egy évben az arany árfolyama rendkívül hullámzóan alakult, főként az utóbbi két hónapban, és csúcson van. Árfolyama 5 éve 375 USD, 1 éve 750 USD, ma 850 USD volt. Rövidtávon lehet, hogy érdemesebb a kevésbé kockázatos befektetéseket választani, például kötvényalapokat, amelyek a jelentős kamatszint növekedés miatt átmenetileg jobban teljesíthetnek, és kivárni, amíg a tőkepiacok megnyugszanak.

      Önt is foglalkoztatják ezek a kérdések? Kérjen személyes konzultációt itt:

      Lépjen velem kapcsolatba itt!

        Név (kötelező)

        Email cím (kötelező)

        Telefonszám (kötelező)

        Lakcím (település)

        Kérdés, üzenet

        Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

        A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

        Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

        Az aktuális piaci helyzet megítélése

        Miért csökkentek a stabil vállalkozások részvényei is?

        Az USÁ-ból kiinduló hitelpiaci válság átmenetileg több nemzetközi pénzintézetet és befektetési alapot is arra kényszerít, hogy kivonja a tőkét a tőzsdei értékeiből (akár veszteségek árán is) a pozíciója megerősítése érdekében. Az egyes európai bankokkal kapcsolatosan felreppent hírek tovább erősítik a bizonytalanságot. Mindez jelenleg erős eladási (medve) piachoz vezetett, olyan régiókban is, amelyek egyébként nem érintettek az ügyben.

        Jó példa erre a két legerősebb tőzsdei kapitalizációval rendelkező magyar vállalat, a MOL és az OTP árfolyamának erős csökkenése is. A kialakult árfolyamok már nem a társaságok valós helyzetét és piaci erejét tükrözik, amely mindkét esetben rendkívül erős. Sokkal inkább arról van szó, hogy a legnagyobb tőzsdei forgalmú papírokból lehetett gyorsan, a legnagyobb tőkét kivonni – ami irrealisztikus árfolyamokhoz vezetett. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy egyes tőzsdepiaci résztvevők, de akár magánszemélyek is rossz hírkeltéssel igyekeznek tőkét kovácsolni a helyzetből, ami bűncselekménynek számít! Kérjük kedves Ügyfeleinket, hogy csak egyértelműen kompetens forrásból származó információk alapján alkossanak véleményt!

        Cégcsoportunk részéről teljes mértékben egyetértünk az általános szakmai véleménnyel és az MNB állásfoglalásával: a magyar pénzintézetek közvetlenül nem érintettek a hitelpiaci válságban, a helyzetük erős és stabil!

        Meggyőződésünk továbbá, hogy a hosszabb távon befektető számára a kialakult árfolyamok rendkívül attraktívak, a rövid távú spekulációt ugyanakkor határozottan nem javasoljuk! Végezetül ne feledjék, hogy a piac időszakonkénti megtisztulása természetes (és sok szempontból hasznos) jelenség, és a fejlődési időszakokhoz képest rendszerint rövid ideig tart. Különösen fontos azonban ebben az időszakban a kapcsolat és a tárgyilagos kompetens tanácsadás! Mi ezt készségesen megadjuk és személyesen is állunk a rendelkezésére. Amennyiben személyes tanácsadást szeretne kérni, kérjük forduljon hozzám!

        Hogyan alakult ki a jelenlegi turbulens helyzet a nyugati ingatlan- és bankpiacon?

        Az Amerikai Egyesül Államok ingatlan- és hitelpiacán, valamint ezzel összefüggésben a teljes pénzügyi szektorában évekig paradicsomi állapotok uralkodtak. Röviden kifejezve a pénz olcsó volt és könnyen hozzá lehetett jutni. A rendkívül kedvező jelzáloghitelek fűtötték az ingatlanpiacot, és az ingatlanok fedezetével felvett pénzek nagy része újra megjelent a befektetési oldalon. A folyamat önmagát táplálta, és a kialakult “spirálból” a kereskedelmi és befektetési bankok, hitelintézetek és lakáskasszák, hedge alapok és a határidős piac sem maradt ki. Túl jó volt az üzlet, túlzottan kecsegtető a nagy haszon.
        A tranzakciókban mozgó pénzek mennyiségének egyre kevesebb reális alapja volt, de a gépezet tovább pörgött – majd végül bekövetkezett az, amit egyesek előre jeleztek rámutatva az aránytalanságokra: a túlfeszített lufi kipukkant. Azonnal elkezdődött az elszámolás illetőleg a piac megtisztulása, hasonlóan a 2000 évi internet- vagy más néven “dot.com” lufihoz. A folyamat az USA-ban már hónapok óta tart és kisebb-nagyobb mértékben egyes nemzetközi tőkepiaci résztvevőket is érint. A könnyű pénz spiráljából kiszakított bankok először az USÁ-ban szembesültek likviditási gondokkal. Ez arra kényszerítette őket, hogy beolvadjanak erősebb versenytársaikba (Bear Sterns, Wachovia, Meryll Lynch), az állam karjaiba fussanak (AIG, Freddie Mac, Fannie Mae), vagy a csődöt jelentsenek (Lehmann Brothers). A piac megtisztulására szükség van, a nagy rendcsinálás viszont már huzamosabb ideje világszerte alacsonyan tartja a tőzsdei indexeket, az egyes régiók ill. iparágak tényleges teljesítményétől és fejlődési kilátásaitól függetlenül.

        Miért csökkentek a tőzsdei árfolyamok világszerte?

        Ennek több oka is van:
        1. A “hitelpiaci lufi” kipukkanása után azon pénzintézeteknél, akik a fent leírt spirálban mértéktelenül részt vettek, egyik pillanatról a másikra pénzhiány keletkezett. Kénytelenek lettek akár veszteségek árán is pénzé tenni a befektetéseiket, és ez a folyamat még nem is fejeződött be teljesen. Az eladások lenyomták (és továbbra is nyomják) a tőzsdei árfolyamokat. A pénz első sorban onnan áramlott ki, ahová előtte előszeretettel tették (ingatlanpiac, BRIC országok, egyéb fejlődő piacok, hedge-alapok stb.). Így ezeken a piacokon és egyes alapoknál, amelyeknek egyébként köze sem volt az amerikai pénz- és hitelpiaci krízishez, nagyobb árfolyamcsökkenés mutatkozott. E csökkenés mögött nem “fundamentális” okok rejlenek. Az egyébként jól fejlődő és nagy jövőbeni potenciállal rendelkező térségek, iparágak és kitűnően működő cégek árfolyama is csökkent! A realisztikus tőzsdei érték és az ár(folyam) közötti olló egyre nagyobbra nyílik. Ez teszi a helyzetet közép- ill. hosszabb távban gondolkodva vásárlói szemmel rendkívül érdekessé.

        2. A bizonytalanság nem kedvez a tőzsdei hangulatnak. Egyes befektetők unprofesszionálisan reagálnak, a kisbefektetők irracionális viselkedése viszont a nagykutyák tartózkodása mellett befolyásolóbb tényezővé válik. A negatív tőzsdepszichológiai háttér csak a bizalom megerősödése illetőleg jó hírek hatására fordul át pozitívba. A fordulópont előtt a piac jellemzően már erős túlzásokba esett.

        3. Miközben a tőke kényszerűségből kifelé áramlik a tőzsdékről, a befektetői oldalon is megcsappant. Ennek okai egyrészt ismét a nagybefektetők likviditási helyzetében, másrészt az elbizonytalanodott piacban keresendők. A szabad tőke nem tudja még, hogy hová áramolhat megfelelő biztonsággal és effektivitással, tehát kivár (jellemzően átmenetileg az amerikai államkötvénypiacra helyezkedik át).

        Meddig tart még?

        Ezt mint mindig, most sem könnyű megmondani. A legtöbb elemző egyet ért abban, hogy a “teknő” alja körül járunk és az árak már nagyon alacsonyak. Pozitív hogy erős vásárlási igyekezet mutatkozik a legyengült vagy nem likvid bankházakat és lakáskasszákat illetően. Ezeket az erősebb piaci szereplők nagy igyekezettel vásárolják fel jó áron. A nyertesek (JP Morgan Chase, Goldman Sachs, Bank of America, Barclays, Lloyds TSB, stb.) tovább erősödnek. A legtöbb amerikai pénz- és tőkepiaci szereplő helyzete már ismert, szinte nincs is már kérdőjel. A világ más részein – így Nyugat-Európában is – még tart a bizonytalanság. Még néhány fontos kérdésnek el kell dőlnie ahhoz, hogy a tőke tudja, mikor és milyen irányba mozduljon. (Lesz-e még áldozat? Ha igen ki veszít és ki profitál belőle? Károsul-e valamelyik gazdasági térség konjunktúrája? Lesz esetleg még valamilyen váratlan jó- vagy rossz hír?)

        Milyen kihatásokkal lehet számolni?

        Ami biztos: a nemzetközi bankrendszert reformálják és a pénzügyi szektor “kitisztul”. A megüresedett piaci pozíciók élénkítik a versenyt. A jelzáloghitelek drágulnak (már nagyrészt megtörtént). A kőolaj ára tovább csökkenhet. Az ár-érték aránytalanság egyes piacokon és szektorokban még tovább nőhet. Ez az aránytalanság előbb-utóbb gyors pozitív korrekcióhoz vezet a tőzsdéken. Ennek időpontját lehetetlen megválaszolni. Eleinte mindenesetre valószínűbb a bizonytalan árfolyam ingadozás. Amennyiben a tőke áramlása nem indul meg időben, a helyzet a reálgazdaság fejlődését is veszélyezteti, melynek következménye egy recessziós is lehet. A recessziók rend szerint 8-14 hónapos időszakot ölelnek át, rossz eladási, viszont kitűnő vételi árfolyamokat teremtve.

        Fontos: az elért befektetési eredmény szempontjából csakis a futamidő alatti vételi árfolyam(ok) és az eladási árfolyam számít. Ha a hitelpiaci vagy gazdasági turbulenciák okozta alacsony árfolyamon nem értékesít, veszteség sem éri.

        Átmenetileg “TARTANI” kell a pozíciót. Az alacsony árfolyamú időszakok egyértelműen kedveznek viszont a vevőknek és a folyamatos tőkefelépítést végzőknek (rendszeres díjas befektetési-biztosítási programok – cost average effektus).

        Mi a megfelelő stratégia?

        Ez nagy mértékben függ a befektető individuális helyzetétől is, (milyen célban, időhorizontban gondolkodik stb.) ezért erre csak általánosságban lehet válaszolni:

        Meglévő befektetési egységek alacsony árfolyamon:
        TARTANI. Semmi esetre sem realizálni a jelenlegi ponton.

        Új folytatólagos (hosszú távú) szerződés indítása vagy a meglévőre új díjfizetés:
        VENNI. A fejlődő piacokba fektető alapok árfolyamai már rendkívül kedvezőek a bennük rejlő közép- és hosszú távú perspektívához képest. Az ár – érték olló gyorsan bezáródhat. De egy válságban illetve az azt követő években a kockázat vállalási hajlandóság alacsony szinten van és válság után is csak fokozatosan kezd el növekedni. Ezért ezekben az időkben a fejlett részvénypiacok általában jobban teljesítenek mint a fejlődő piacok. Érdemes tehát diverzifikáltabb (pl. európai, amerikai vagy globális fejlett piaci részvényalapot, államkötvényalapot, szektoralapokat is tartalmazó) portfóliót kialakítani.

        Új, ún. “eseti” befizetés hosszabb távú (min 3 év) vagy “szabad” időhorizonttal.
        VENNI. A fentivel megegyező okokból. Alternatíva: konzervatív alapban gyors vételi pozíciót kiépíteni és csak a trendfordulóra utaló határozottabb árfolyammozgás esetén “beszállni” a nagyobb hozammal kecsegtető, de nagyobb árfolyamrizikóval is rendelkező alapokba. Amennyiben az ügyfél nagyobb eseti díjat szeretne elhelyezni, érdemes ezt nem egy, hanem több lépésben megtenni. Ezzel jó átlagár érhető el nagyobb biztonság mellett.

        Új eseti befizetés rövidebb távú időhorizonttal
        A részvényalapok NEM JAVASOLTAK rövid távon a kecsegtető ár ellenére. Túlzottan spekulatív! Alapvetően javasoljuk, hogy csak szabad időhorizonttal vagy hosszabb távra fektessenek be a jelenlegi piacokon. Kivételt képeznek a rövid távon is magas biztonságot adó befektetési formák (államkötvény-eszközalapok, pénzpiaci alapok).

        Amennyiben személyes tanácsadást szeretne kérni, forduljon hozzám bizalommal! Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásra!

        Lépjen velem kapcsolatba itt!

          Név (kötelező)

          Email cím (kötelező)

          Telefonszám (kötelező)

          Lakcím (település)

          Kérdés, üzenet

          Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

          Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

           

          Történelmi pillanatok

          Kivételes piaci lehetőségek!

          A napokban rendkívül érdekes befektetési helyzet állt elő. Három dolog együttes előfordulása és összecsengése egészen különleges helyzetet eredményezett.

          Egyrészt (sejthetően külső spekulációk hatására) a forint értéke hihetetlenül megerősödött, és ennek a hypererős forintnak a további erősödése várható. Az izmosodás mértéke tegnap még 9% volt két hónap alatt, ma reggel már 11%!

          És ez még nem elég. Szinte ugyanilyen mértékben kapott erőre az euró a dollárral szemben.

          Másrészt a világ értékpapírpiacain átmenetileg teljesen abnormálisan alacsony árfolyamok alakultak ki.

          Ilyen helyzet még soha nem fordult elő! Önnek tripla történelmi esélye van arra, hogy az elmúlt 10-12 év soha nem látott emelkedését kihasználja! Aki ma befektet, az az irreálisan erős forintjáért irreálisan alacsony áron vehet befektetési alapokat.

          Azt tudni kell, hogy a dolgok ideig-óráig eltérhetnek a normálistól, de ez nem mehet túl sokáig. (Kína változatlanul tarja az évi 10% feletti GDP emelkedési ütemét, ez önmagában átlagosan évi 20-25% tőzsdei árfolyam növekedést indikál. De az Egyesült Államokban sem volt egyetlen visszaesést mutató negyedév sem.)

          Nagy valószínűséggel már hároméves távlatból visszatekintve, mindenki tajtékzik majd, hogy annak idején, 2008 nyarán kihagyta ezt a lehetőséget. Én senkinek sem szoktam rövidtávra ajánlani az értékpapír alapú befektetéseket – most sem teszem – de ez azért elgondolkodtató…
          Ezért felhívom az Ön figyelmét az alábbi kiemelkedő lehetőségekre:

          1. Most különösen érdemes eurós konstrukciót indítani, illetve ha van Önnek ilyen, akkor abba soronkívüli befektetéseket tenni.

          2. Ha Ön a napokban fektet be China Max+ konstrukcióba, akkor a jelenleg garantált reálhozam 30%, azonnal. Legálisan! Biztonságosan! És ide kívánkozik egy megjegyzés: azért mert estek a tőzsdeindexek, Kína gazdasága nem áll le, nem hagyja abba a fejlődést!

          3. Két gyémánt egy áráért. Már csak néhány hétig, 2008. augusztus 28-ig jegyezhető a Double Diamond, melynek segítségével Ön a kívánt összeg duplájával indíthatja el befektetési programját.

          Tudjon meg többet egy személyes tanácsadáson! További információ >>>

          A fenti ajánlataim kiváló befektetések, és még kiválóbbak mint pénzügyi stratégia akkor, ha Ön az alábbi élethelyzetekre is gondol:

          >Otthonteremtés az Ön saját részére, vagy gyermekei részére.
          >Felkészülés gyermekei életkezdésére (piacképes tudás, első saját otthon, …).
          >Szeretne visszavonulni: munkából, vállalkozásból.
          >Nyugdíj.
          >Vagy csak egyszerűen biztosági tőketartalékot kíván teremteni.

          Mikor gondoljon még rám?

          * Ha van hitele, vagy szeretne. Hitelszakértő kollégáimmal mindenkinek átnézzük az ingatlanhiteleit, megvizsgáljuk, hogy milyen optimalizálási lehetőségek kínálkoznak, illetve ha szeretne, megnézzük mit és milyen feltételekkel kaphatna, hogy Ön a lehető legjobban járjon.

          * Biztosítási bróker kollégáim felülvizsgálják az Ön iztosításait. Legyen az lakás-, autó-, bármilyen jármű-, orvosi, ügyvédi, építés-szerelési vagy bármilyen más felelősségbiztosítás, … Ám ha Ön azt szeretné, kialakítjuk cége cafeteria rendszerét is.
          A két fő probléma általában: vagy drága az Ön biztosítása, vagy Ön alulbiztosított. Ha még nem tette, nézesse meg biztosításait.

          * Természetesen minden más személyes pénzügyekhez, befektetésekhez kapcsolódó problémájával, kérdésével jelentkezhet személyes pénzügyi tanácsadásra.

          Tudjon meg többet egy személyes tanácsadáson!  További információ >>>

          Rendezvények

          Meleg van, ám légkondicionált helyszíneken tartjuk pénzügyi koktélpartijainkat. Ezek olyan kisebb rendezvények, ahol egy rövidebb előadás keretében járunk körül egy adott témát. Itt általában nagyon sok érdekesség és gyakorlati tipp elhangzik.
          Ezek után tartunk egy kisebb üdítő koktélozós partit, ahol el lehet beszélgetni az előadókkal, többek között velem is. A rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk, a megjelenés ingyenes.

          A következő rendezvényt szeretném a figyelmükbe ajánlani:
          * Hölgy kollégáimmal kifejezetten a nők speciális pénzügyi problémáiról tartunk előadást, nem feltétlenül csak nőknek. Az ő pénzügyi hozzáállásuk az utóbbi időben erősen átalakult – igazodván az új kihívásokhoz. Ezt figyelembe véve Óbudán tartandó koktélpartinkra elsősorban a hölgy érdeklődőket várjuk (de nem kizárólag) nagyon sok szeretettel. Hogy fel tudjunk készülni, kérem az érdeklődők jelentkezzenek előre a Regisztráció címen.

          Hasznos, de nem eléggé? Ingyenes (és kötelezettségmentes) személyes tanácsadásunkon jóval több segítséget kaphat! 

          Lépjen velem kapcsolatba itt!

            Név (kötelező)

            Email cím (kötelező)

            Telefonszám (kötelező)

            Lakcím (település)

            Kérdés, üzenet

            Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

            Hasznosnak találja? Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan örülni fognak, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

             

            Itt a gazdasági világvége(!?) – vagy beszállás!?

            … avagy ráharapunk-e a gumicsontra?

            Sorozatban látnak napvilágot az ijesztő tartalmú hírek még a gazdasági szaksajtóban is. Valóban? Ön is úgy látja, hogy itt a totális gazdasági csőd? Ezeknek a cikkeknek az olvasása során mindig felsejlik bennem néhány gondolat. Ezeket szeretném most Önnel is megosztani.

            Az újságot a katasztrófák adják el, és egy olyan újságot nehéz lenne eladni, aminek ez áll a címlapján: “Minden remekül, normális mederben megy, egészségesek a marhák, a madarak, és a klímaváltozás is megállt.”

            Ehelyett mi történik: kezébe veszi a reggeli kávé mellé a (…) újságot, és az új nap ígéretével telve olvasni kezdi: xy cég vezetőjét csalásért letartóztatták, a (…) árfolyama zuhant az árutőzsdén, esik a világ összes tőzsdeindexe, bizonytalan az euro/forint árfolyama, stb.

            Ön pedig éppen megkapta a jól megérdemelt jutalmát, osztalékát, vagy bármilyen egyéb szerencsés módon pénz állt a házához, és éppen azon gondolkodik, hogy mit is kezdjen vele. Korábban már eldöntötte, hogy befekteti.

            És az olvasottak tudatában az első „magától értetődőnek tűnő- kérdés Önben: fektessek én egyáltalán ebbe a szörnyű világgazdaságba” Na ne! Inkább veszek egy nagyobb kocsit, nagyobb tévét, kicserélem a bútort, befektetek egy ingatlanba, stb. Az legalább kézzel fogható.

            Javaslom: nézzen azért jól körül. Azok a sikeremberek, akiket ismer, mire költenek, ha pénz áll a házhoz? Mondjuk emiatt nehéz is először felismerni őket, mert olyasmire, ami nem látszik egyből. Visszaforgat a cégébe. Félretesz egy befektetési portfólióba. Feltölt egy külön bankszámlát, amiből csak pénzt hozó dolgokra költ. Vagy magába invesztál – a tudását, képességeit fejleszti, hogy még tovább növelje az előnyét.

            Aztán itt a másik probléma: a magyarok egyik legnagyobb hibája – befektetési szempontból – a rövidtávú gondolkodás. “Ki tudja, mit hoz a jövő?” – mondja az átlag magyar – És csak a jövő hétig tervez, jó esetben a jövő hónapig!”. És a gazdasági sajtó kiszolgálja: zömében valóban arról ír, mibe kell fektetni a jövő hétig. Üdítő kivétel, ha valahol egy cikk egy teljes évre ad elemzést és tanácsot. Én nem emlékszem, hogy valahol is olvastam volna komoly cikket, ami tíz évre előre nézett. Pedig, így visszatekintve: milyen hamar eltelt az a tíz év!

            Miért aktuális ez? Az elmúlt hetekben – a gazdasági sajtó szerint – a világ tőzsdéi összeomlottak. Így, ezekkel a szavakkal. Jó kis „gumicsont”?!

            Arról meg aztán szót se ejtsünk, amit Kínáról írtak! Ott aztán a teljes összeomlás és katasztrófa! Nézzük csak a Shanghai kompozit tőzsdeindexet! A csúcsról, az abszolút maximumról (6124 pont) vissza”zuhant” 4568 pontra. Most vessük ezt össze azzal, hogy ez az index, egy évvel ezelőtt 3000 pont körül volt. Igen, pontosan! Nem írtam el! Számoljunk csak egy kicsit! Az előző évben (a zuhanással együtt is) 52%-ot emelkedett, vagyis másfélszer annyi pénzem van, mint egy éve volt! Most is úgy gondolja, hogy a bankbetét a főnyeremény?

            És itt jön a képbe a mi munkánk egyik legfontosabb eleme, az alaprendezés. Október-novemberben a legtöbb Ügyfelünk realizálta a befektetését, megtartva annak csúcs-értékét. És kihasználva az esést, most rakjuk vissza a pénzeket. Ugye ismerős a mondás: Vásárolj olcsón, adj el drágán! Nos, mi pontosan ezt tettük.

            Ezúton hívom föl az Ön szíves figyelmét a recessziós hangulatra! A hosszútávú befektetések szempontjából itt az idő! Beszállási ponton vagyunk, most érdemes vásárolni (szinte minden tőzsde mélyponton van)!

            Soros úr is milliárdokkal gazdagodott az elmúlt napokban. Megkongatta a vészharangokat, és neki mint az egyik legnagyobb tőzsdegurunak a legtöbben hittek.  Eközben a háttérben már el is kezdték a felvásárlást. A cél ugyanis az, csináljunk egy jó kis recessziós hisztériát, ahol (majdnem) mindenki igyekszik megszabadulni befektetéseitől.

            És a tőzsdecápák elkezdtek felvásárolni, akkor most mi is omlott össze, hogy is van ez. Semmi különös nem történt, csak a szokásos. A hullámvasút megérkezni látszik a hullám aljára, most pedig erőt és lendületet vesz egy újabb felső csúcspont eléréséhez.

            Kostolany, a neves tőzsdeíró mondja: aki részvényekbe fektet, az vegyen be öt évre álomport – nem fog csalódni. De ha nem is alszik el egy komoly befektetés után, legalább öt évig ne olvassa a magyar gazdasági sajtót! Ha mégis kibírhatatlan szükségét érzi, akkor olvassa a Financial Times-t…

            Vagy üljön le velem egy tartalmas beszélgetésre. Lépjen velem kapcsolatba itt!

              Név (kötelező)

              Email cím (kötelező)

              Telefonszám (kötelező)

              Lakcím (település)

              Kérdés, üzenet

              Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

              A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

              Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

              Unit-linked biztosítások

              Mi az a unit-linked, hogyan fejlődött és mire jó?

              A hagyományos banki befektetések mellett az 1930-as években, a nagy gazdasági világválság után, megjelentek az első alapkezelők, elsősorban az Egyesült Államokban. Ezek a társaságok a befektetési kockázatokatportfólió-porlasztás segítségével tudták csökkenteni, magas szintű költséghatékonyság mellett. Az ott bekövetkezett 1929-es részvénypiaci válság után megszületett a befektetési alapok működését és a pénz-, vagyonkezelési tevékenységet szabályozó jogi keret.

              befektetési alapokhoz és a befektetés védelméhez kapcsolódó legfontosabb szabályozást 1940-ben alkották meg. Ekkor írták elő, hogy az alapkezelőknek naponta piaci értéken ki kell számítaniuk az egy befektetési jegyre jutó értéket, betiltották az alap és vagyonkezelője közti tranzakciót és meghatározták a tőkeáttételi korlátokat.
              A befektetési alapok általános elterjedését az 1940-es évektől számíthatjuk.

              Európában az első unit-linked konstrukciók az 1950-es években jelentek meg Angliában. A fejlettebb országokban az 1970-es évektől már jelen voltak, de általánosan csak az 1990-es években terjedtek el. Az elterjedést elősegítette, hogy ez a befektetési mód nagy hozam elérésére képes, ugyanakkor biztonságos. Mindemellett a befektetők egy unit-linked befektetés esetén viszonylag szabad kezet kapnak, hogy a biztosító mibe fektesse a pénzüket, miáltal közelebb kerülnek a befektetéseikhez.

              Kezdetben, a befektetési alapkezelőkkel szembeni elvárás a banki betétek helyettesítő termékének előállítása volt.
              Majd előtérbe került az öngondoskodás, annak igénye, hogy az aktív munkát követően életszínvonalunkban ne következzen be változás, mindezt hosszú távú befektetéseken keresztül megvalósítva.
              Ez a tendencia manapság Magyarországon is erősödni látszik.

              Ezt segítik a demográfiai változások is. Az öregedés világjelenség. A várható életkor nő, a 65 éves korban még hátralévő várható életkor is számottevően nő, a fejlettebb államokban a jelenlegi 18 évről 2020-ra 20 évre, a népességen belül az inaktív korúak száma és aránya rohamosan nő, miközben csökken a születések száma. Az életszínvonal változó mértékben ugyan, de szintén folyamatosan nő.
              Ezért az idős korra irányuló megtakarítások egyre nélkülözhetetlenebbek. Nálunk is.

              Már eldöntött tény a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése, ám a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer összeomlása így is valószínűsíthető. A nyugdíjasok számának növekedésével párhuzamosan egyre csökken a keresőképesek aránya. Az általuk befizetett járulékok és adók pedig nem fedezik a társadalombiztosítási kiadásokat. A mai magyar nyugdíjrendszer évente cca. 500 milliárd forint hiányt termel.

              A megoldás kizárólag egy valódi és átfogó reform lehet, melyet a legtöbb európai ország felismert, és a reform egyik elemeként létrehozta az állami költségvetéstől független nyugdíjrendszereket. Néhány eleme már nálunk is létezik: magánnyugdíjpénztárak, önkéntes nyugdíjpénztárak, adókedvezmények a hosszútávú-nyugdíjcélú megtakarításokra (bár ezt most egy kissé megnyirbálták)…

              Az igazán sikeres, megoldást jelentő reformhoz azonban szükség lenne további változtatásokra is, pl.: a portfólió kezelési szabályok enyhítése, az adókedvezmények növelése, az állami rendszerből történő kilépés lehetővé tétele, az idősebbek foglalkoztatását, továbbdolgozását ösztönző adórendszer működtetése, stb.

              Az életbiztosítástól a mai unit-linked biztosításig
              Az életbiztosítás kezdetekben kizárólag a halál esetén nyújtott fedezetet.
              Az életbiztosítási tevékenységben az 1970-es években jelentős változások történtek. A biztosítók egyre több területre dolgozták ki egyre vonzóbb termékeiket:
              – banki hiteltermékekhez kapcsolódó életbiztosítások és hitelbiztosítások,
              – unit-linked konstrukciók – a biztosítók saját kiváló befektetési alapjaikat tették elérhetővé,
              – járadékbiztosítási megoldások és
              – euró alapú életbiztosítások.

              Az életbiztosítási termékeken belül a unit-linked a korábbi termékeknél jóval nagyobb szabadságot kínál, ezért világszerte a legkedveltebb forma. 2-4 évnél hosszabb befektetések esetén egy jól felépített és menedzselt Unit Linked konstrukció hozamban verhetetlen. Nem véletlenül tartják a svájciak is a hosszú távú megtakarításaikat ilyen konstrukciókban – ők már csak tudják, hogy min lehet jól keresni!

              Ennek ellenére nálunk kevéssé használt biztosítás. A magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban alulbiztosított. Közép-Kelet-Európában lényegesen kevesebbet költenek mind a polgárok, mind a cégek biztosításra, mint a világ fejlettebb területein. Ez a lemaradás a gazdaság fejlettségi szintjével függhet össze.

              Ezen a területen a fejlődést mutatja, hogy az elmúlt év biztosítási sikerterméke hazánkban is a unit-linked volt, amit elsősorban befektetési szándékkal indítottak a szerződők, jellemzően életbiztosítási, nyugdíj és tőkeképzési célok megvalósítása érdekében.

              Befektetési alapok

              Egy unit-linked biztosítás központi kérdése, hogy milyen alapokat tartalmaz, ugyanis ezen konstrukciók egyetlen célja, hogy temérdek pénzt csináljunk vele. És mi termeli a pénzt? Egyértelműen a befektetési alapok. Mit ér egy ilyen termék, ha nem jók a benne lévő befektetési alapok? …
              Mit nézzünk meg a befektetési alapokkal kapcsolatban, annak érdekében, hogy eldöntsük: milyen a konstrukció?

              Mennyi alap van? Ahhoz, hogy egy befektetés jól menedzselhető legyen, legalább 6-8 alap a kívánatos mennyiség.

              Milyen hozamokat termeltek az alapok korábban? Mindenhol hangsúlyozza az alapkezelő, hogy a múltbeli eredmények nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra, ám jelzés értékűek. Egy szép 20-éves menyasszony esetén jó esélyünk van arra, hogy 40-évesen is szép lesz, ám egy csúnya 20-éves …? Érdemes azon is elgondolkodni, hogy szerettük volna-e, ha a pénzünk az adott alapban lett volna a múltban.

              Hogyan viselkedik az alap a referenciahozamokhoz képest? Ez mindent elárul az alapkezelő hozzáértéséről, netán zsenialitásáról.

              Könnyen felismerhető-e az alap filozófiája? Mibe fektet pl. a „Részvény alap”? És az „Ázsiai részvény alap”? Ugye micsoda különbség!

              Mely alapkezelők alapjai vannak benne? Kizárólag a sajátjáé? Akkor kezdjen el gyanakodni, hogy esetleg két bőrt készül a biztosító lehúzni Önről.

              A befektetési alapok palettája ma már igen széles. Hogy egy befektetést jól csináljunk, elengedhetetlen a portfólió folyamatos karbantartása. Ehhez folyamatosan figyelni kell a világ eseményeit, és szükség szerint reagálni rá. Ehhez viszont érteni kell. Ha nem figyelünk oda kellőképpen, tetemes veszteségeket is produkálhatunk, éppúgy, mint minden más befektetéssel.

              Ezért én azt javaslom, hogy forduljon szakemberhez!

              Lépjen velem kapcsolatba itt!

                Név (kötelező)

                Email cím (kötelező)

                Telefonszám (kötelező)

                Lakcím (település)

                Kérdés, üzenet

                Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

                Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                A bankbetétek rejtelmei

                Egyre gyakrabban találkozunk mostanában a bankok reklámjaival a betéti kamatos akciókkal. Ezért a mostani alkalommal ezekkel a betéti lehetőségekkel foglalkozom, és igyekszem hasznos lenni.

                A kamatadó a napokban ünnepli első születésnapját! Az Ügyfelek egy évvel ezelőtt lekötött betétei mostanában szabadulnak fel. Mindenki repes az örömtől, mert kamatadómentesen 1 évig tudta kamatoztatni az éppen felesleges pénzecskéjét! És most mi lesz? Hogyan tovább? A bankok szenzációsabbnál szenzációsabb betéti akciókkal próbálják a felszabaduló pénzeket visszaszívni.
                És vajon mi ügyfelek mennyire fogjuk ezt megbánni?

                Nézzünk meg néhány példát, gondolom ismerősek az oldalt látható plakátok.

                A lényeg mindenhol az apró betűs részeken van. Itt lehet a legnagyobbat bukni, ha nem rágjuk át magunkat rajta alaposan. Figyeljünk csak!

                “A” Bank – Kamatemelő betét
                Ahhoz, hogy az ígért 11%-os hozamot illetve az új akcióban a 10%-ot elérjük, ahhoz a következő csekélységeket kell teljesítenünk: a fizetésünk természetesen “A” bankszámlára kell, hogy érkezzen és azon kell, hogy legyen legalább két inkasszós megbízás (tehát pl. a villanyszámla díját meg mondjuk a telefon számláját úgy emelik le, nem nekünk kell befizetni). Na jó ez még rendben van. De a többi. Havonta legalább 30 000 Ft-ért kell vásárolnunk a jó kis “A” banki hitelkártyával! Ezután már csak az “A” Alapkezelőtől kell 250 000 Ft értékben valami befektetési jegyet vennem és máris enyém a nagy biznisz.
                Mekkora is?
                A hozam évesített vagyis 1 évre vonatkozik . Ha mondjuk 1 millió forintot beteszek, annak az 1 éves hozama akkor 110 000,- Ft lenne. De a 11% csak 3 hónapra vonatkozik, így ennek az összegnek a negyedét vagyis 27 400,- Ft-ot kapok. Havi 9 000,- Ft-ért kölcsönadtam az 1 milliómat! Ez aztán a biznisz! (és akkor még a hitelkártya kamatairól – amit használnom kellett – nem is beszéltem).

                Ám itt a nagy kedvencem a “B” Bank. Ez is igazi „szenzáció”! Erről nincs plakát, ezért ideírom az egész szöveget:
                “B” Bank Ráadás Betét 6+5=11%
                EBKM: 11%
                Ez egy 2 hónapos ismétlődő betét. A 6% banki alapkamat és az 5% ráadás kamat a feltételek teljesülése esetén kapható meg. A 11% kizárólag az első kamatperiódusra vonatkozik! Az akciós kamat alapfeltétele a “B” banki hitelkártya használata legalább két kamatperióduson keresztül és legalább 50 000 Ft értékben. A további feltételekről érdeklődjön a bankfiókokban illetve a www.”B”bank.hu honlapon.

                Úristen! Itt a 11% csak 2 hónapig érvényes!! Tehát itt a betett 1 milliómra a havi 9 000,- Ft-ot csak 2 hónapig kapom meg. Utána majd változik. Na most, ha azt ide nem írják ki, akkor az a változás nem valószínű, hogy dicsekvésre méltó lesz. Ráadásul itt 50 000,- Ft-ig kell használnom a hitelkártyámat.

                De a többi bank sem kivétel.
                A bankok honlapján megtalálható a feltételek pontos és részletes leírása. Érdemes néhányba beleolvasni. Érdekes olvasmányok.

                És ráadásként a fekete leves.
                Az egészben talán nem is ez a legszörnyűbb. Hanem az, hogy mindezekről még a kamatadó lehúz 20%-ot! Vagyis a 9 000,-Ft-ból már csak 7 200,- marad. Na most nézzük meg gyorsan, mennyi volt tavaly az infláció? Hát igen: 3,5% (www.ksh.hu). Az idén a megszorító csomagnak köszönhetően lényegesen magasabb. Akkor most mennyit is hoz a pénzünk? Mennyi is marad nekem?

                Tavaly a kamatadó démonával sikerült hatalmas összegeket a bankfiókokba terelni. Ma már tudják a bankok, hogy a tavalyi hozamokkal nem lehet ámítani az embereket, mert most már a kamataik után adóznunk kell. Ezért ez a nagy akciózás! Szegény ügyfelek azt hitték, hogy csak azért mert most betették a pénzüket egy évre, akkor nem fognak majd kamatadót fizetni. Hát akkor az egyszer tényleg nem! Pedig megtehették volna, hogy soha többé ne kelljen fizetniük kamatadót!

                Szeretne tartósan az infláció felett 12-14%-os hozamot elérni – és nemcsak 2 hónapig hanem akár 20 évig?

                Mérlegeljen! Amennyiben fontos Önnek, hogy a pénze is jól érezze magát, jelentkezzen egy kötelezettségmentes tanácsadásra!

                Személyes találkozót kérek! Lépjen velem kapcsolatba itt!

                  Név (kötelező)

                  Email cím (kötelező)

                  Telefonszám (kötelező)

                  Lakcím (település)

                  Kérdés, üzenet

                  Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                  Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.