A vállalati biztosítások piacán…

A vállalati biztosítások piacán az utóbbi évek egyik legérdekesebb tendenciája a folyamatos díjesés. Ma ott tart a piac, hogy nagyon drágának számít a casco-biztosítás, ha annak a díja meghaladja a jármű újkori értékének 2%-át, azaz drága, ha egy négymilliós gépkocsi éves díja 80.000,-Ft.

A vagyonbiztosítások esetében tipikussá váltak a biztosított érték 0,4 ezreléke alatti díjtételek, például egy 600 millió forint értékű épület biztosításának éves díja maximum 240 ezer Ft, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt.

A folyamat megállíthatatlannak tűnik, sőt a tendencia erősödik. Fontos tudni, hogy a vállalati biztosítási tevékenység elképesztően szezonális. Ennek legfőbb oka, hogy a vállalati biztosítások úgynevezett évfordulója, tehát az a nap, amely előtt legalább 30 nappal a meglévő szerződést írásban fel lehet mondani, jellemzően január elseje.

Fontos Önnek, hogy álljon a vállalata, vállalkozása mellett egy szakértő biztosítási alkusz, aki által elérhetővé válik az Ön számára, hogy kihasználva a díjak általános esését, folyamatosan képes legyen a korábban fizetett biztosítási díjai csökkentésére?

Szakértőként hozzásegítem, hogy a korábbi biztosításait a fedezet változtatása nélkül kedvezőbb díjú szerződésre cserélhesse le.

Fontos az Önnek, hogy olyan alkusz végezze a vállalati biztosításokkal kapcsolatos feladatokat, aki a kockázatfelmérés, -elemzés, biztosítások auditja, biztosítási programok kialakítása és működtetése területén kellő tapasztalattal rendelkezik?

Javaslom, nézzük át a meglévő szerződéseit egy kötelezettségmentes beszélgetésen.

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

     

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .