Válság. Árfolyamok. Trendek.

Egy hétköznapi polgár elmélkedései, avagy befektetés okosan.

A Hong Kong-i index alakulása 2007. október – 2008. március között


2007. október 30-án vettem a kínai alapból, mert a tanácsadóm azt javasolta.

Azóta intenzív lejtmenetben az alap árfolyama.

Most akkor mi van? Sőt!

Most mi lesz???

És ekkor megnéztünk egy másik grafikont, ugyanerről a kínai alapról, csak hosszabb időtávban…

2006. március – 2008. március között

Így már nem is olyan megrengető az előbbi csökkenés.

A kétéves 50% körüli hozam remekül mutat! Ki is egyeznék vele!

Kár, hogy két éve, amikor először szólt erről, nem hallgattam rá!

És itt, ezzel a befektetéssel mi történt?

Befektettem minden pénzem, jól is működött -egy darabig, aztán meg jól megjártam!

Ott vagyok, ahol elkezdtem.

Pedig milyen jó kis akciók voltak közben a bankoknál!!

Nem szólt nekem előre a tanácsadó, pedig biztos tudta, hogy esés jön!!

Most persze előhúzza a jól begyakorolt szöveget, hogy most kell venni…

Hűha! cca. 53%-os esés a maximumról! Akár mostanság!

Még szerencse, hogy 1987-ben még nem hallottam ilyenről!

Ott nagyon rosszul jártam volna, 1987 novembere és 1989 júliusa között…

Majdnem kétéves hozamom úszott volna el!

És most?

Ez HIHETETLEN!

Az a szörnyű két év ezzel a szemüveggel már EGÉSZEN MÁS!

Lapozzunk csak vissza…

Igen, ez pontosan ugyanaz a görbe ott az elején!

Lehet, hogy MÉGIS igaza van és a zuhanás után…

… emelkedés lesz, mint akkor…

Az időszak: 1988 március – 2008 március … ez éppen 20 év!

Rendben, de én AKKOR SEM tudom (akarom) 20 évre lekötni az eddigi megtakarításaim,hogy a pénzemből még több legyen!!!

20 év… volt 1-2 ijesztő időszak, ahogy elnézem!

A már látott ’89-es időszak…

… majd úgy ’93-’95 között…

…aztán ott volt ’97 és 2000 között…

…a mostaniról nem is beszélve…

… de a legrosszabb a 2000-2006… Ott 6 éven át egy fillért sem lehetett keresni befektetéssel!!

Valóban így volt?

Valóban egy fillért sem kerestem volna 2000 és 2006 között – mint befektető.

Viszont egy tanácsadóval és egy stratégiával annál többet!

Ebben a szörnyen rossz időszakban tegyünk félre MINDEN ÉVBEN egy előre meghatározott összeget, pl. 1.000.000 Ft-ot!

És most számoljunk együtt!

2000 – az összegért 16000-es árfolyamon kb. 62 db értékpapírt kapok

2001 – az összegért 14000-es árfolyamon kb. 71 db értékpapírt kapok

2002 – az összegért 10000-es árfolyamon kb. 100 db értékpapírt kapok

2003 – az összegért 9000-es árfolyamon kb. 111 db értékpapírt kapok

2004 – az összegért 14000-es árfolyamon kb. 71 db értékpapírt kapok

2005 – az összegért 15000-es árfolyamon kb. 66 db értékpapírt kapok

2006 – az összes értékpapírt visszaváltom kb. a 2000. évi árfolyamon…

Van összesen: 481 db papírom x 16000 =7.696.000 Ft

(miközben félretettem 6 x 1.000.000 Ft-ot).

A  nyereségem egyszeri befektetéssel: 0 Ft

Ám a nyereségem folyamatos tőkefelépítési stratégiával:  1.696.000 Ft

Kérem, fogadja meg a következő tanácsokat!

  • Ha az én eszközeimmel dolgozunk, felejtse el a rövidtávú spekulációt!

A közelről brutális esések hosszú távon nem annyira jelentékenyek!

  • Legyen “Befektető” helyett “Felhalmozó”!

Egyösszegű befektetés helyett a felhalmozás sokkal kifizetődőbb, hiszen NEM a beszállási és a kiszállási időpont közötti árfolyamnyereséget mérjük!

  • Természetesen, ha kivétel nélkül minden nap nyugodtan akar aludni, és hallani sem akar álomporról, válasszon garantált megtakarítási formát, befektetést!

Nos, Kedves Vagyonteremtő! Ezért mondhatom bátran, hogy az Ön pénzügyi stratégiája egy pénzügyi Porsche.

Én mindent megteszek azért, hogy soha ne is legyen belőle Trabant.

És mindenképpen szeretném megnyugtatni. Ilyen időszakok, mint a mostani: előfordulnak, és teljesen természetesek.

Az Ön céljai, amikből kiindulunk nem holnapi célok.

André Kostolany, a neves tőzsdeíró mondja: aki részvényekbe fektet, az vegyen be öt évre álomport – nem fog csalódni.

Ám ha nem is alszik el egy-egy befektetés után, legalább öt évig ne olvassa a magyar gazdasági sajtót és ne nézze nap-mint nap az árfolyamokat!

Ha mégis kibírhatatlan szükségét érzi, akkor olvassa a Financial Times-t… És kérjen személyes konzultációt!

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

     

     

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .