Szeretné tudni várható nyugdíját? – Nyugdíjtervezés műhelygyakorlat

20140211-072943.jpg

Szeretné, ha a nyugalomba vonulás utáni évek élete legszebb időszakát adnák?

Több alkalommal is írtam már arról, hogy miért fontos a gazdagodás, és nem csak úgy öncélúan, pusztán a pénz birtoklása miatt, hanem előtérbe helyezve az öngondoskodást, ezen belül is prioritást adva a nyugdíjnak, sőt a korai nyugdíjnak. Arról is többször szóltam, hogy miért fontos kiemelten egy nőnek a saját vagyon, és az anyagi függetlenség.

Ma már kivétel nélkül minden még aktív dolgozót erősen foglalkoztat, mikor és mennyi nyugdíjat fog majd kapni, munkás évei végeztével.

Mindezért az Önök igényei és kérései nyomán összeállítottunk egy műhelygyakorlatot, ahol minden résztvevő tényszerűen megismerheti az általános nyugdíj helyzetet, konkrétan egy munkafüzetben kiszámolhatja a saját kilátásait és felmérheti, hogy milyen konkrét lehetőségei vannak saját magának a felkészülésre.

Várunk minden olyan 20 és 50 év közötti érdeklődőt, aki egy kis közös munkával, műhelygyakorlattal tisztán akar látni a számok tükrében is a jövőbeni lehetőségeivel, alternatíváival kapcsolatban.

Helyszín: Budapest

Ez a rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezési lehetőséget itt talál:

Nyugdíjtervezés műhelygyakorlat