A biztos állás

Arthur Hailey nem tartozik az világirodalom csúcsírói közé, de az Autóváros című könyvének elején van egy remek leírás. Itt egy autógyárat mutatja be egy szalagnál dolgozó melós és egy művezető szemszögéből. Mindkettő nagyon nehéz munkát végez – a maga kategóriájában. És mindkettő irigykedve néz a másikra: a művezető a stressz hiányát irigyli a munkástól, a munkás csak azt látja, hogy a művezető nem is ,,dolgozik”, csak üldögél. (Nálunk ez egy családi legenda: amikor anyósom bement apósom munkahelyére, az egyetemre ahol professzor volt, megkérdezte a takarítónőt: “Tamás bent dolgozik?” Mire a takarítónő csak ennyit válaszolt: “Nem dolgozik az sohasem, csak ír meg olvas…”)

Szóval ez van az életben: a vállalkozók és az alkalmazottak kölcsönösen meg vannak győződve, hogy a másik nem dolgozik igazából semmit, viszont minden pénzüket elveszik… Jó példa erre egyik oldalról a sokat idézett mondás: ,,Olyan jó volt látni, mikor a tulaj kigördült a harmadik új BMW-jével. Tudom, hogy milyen keményen megdolgoztam érte!” Másrészről az egyik ismerősöm, egy középcég vezetője mesélte, hogy felraktak egy rendszert, ami a dolgozók számítógépeinek képernyőképeit munkaidő alatt, ötpercenként elmenti és ezt másnap, mint egy gyorsított filmet végignézte. Teljesen depresszióba esett, annyira keveset foglalkoztak munkával…

Az alkalmazottakat onnan lehet megismerni, hogy számukra a legfőbb érték a ,,biztos állás”. Ez azt jelenti, hogy teljesen kiszámítható módon hónapról-hónapra ugyan azt várják el, azonos a keresete, nem fenyegeti a kirúgás veszélye. Ez teljesen érthető, hiszen a pszichológia szerint az emberek egyik legfőbb igénye a biztonság. Nagyon érdekes megfigyelni, mire panaszkodnak az emberek (mármint az alkalmazottak): új munkakörbe rakták, túlóráztatják, új főnöke van, nem jól számolták el a mozgó bérét, stb. Ez mind olyan dolog, ami veszélyezteti az állandóságot.

A ,,biztos állás” azonban a másik oldalról nagyon furcsán néz ki. Aki már valaha vezetett vállalkozást az tudja, a dolog egészen másként fest a tulajdonos oldaláról. A cégeknek vannak jó hónapjai, amikor sokkal több a bevétel, mint a kiadás (és ebben benne vannak a ,,biztos állások” után fizetett bérek is). Aztán vannak hónapok, hogy a bevételek nem fedezik a kiadásokat, ilyenkor a cég tartalékaihoz kell nyúlni, hogy legyen miből kifizetni a béreket. Sőt még az is előfordul, hogy a tulajdonosok a saját zsebükbe nyúlnak és azt rakják a kasszába, hogy lehessen fizetést fizetni.

A ,,biztos állás” bizony nagyon is bizonytalan dolog. Mert maguk a vállalkozások, aki alkalmazzák a dolgozókat, maguk is nagyon bizonytalanok. És ez nem csak a kis cégekre vonatkozik, hanem a nagyokra is. Az utóbbi évtizedben olyan hatalmas változások zajlottak le, ami komplett gazdasági ágakat semmisített meg, mint például a magyar könnyűipart. De hosszan sorolhatnám a sok ezer ,,biztos állás”-t adó hatalmas cégeket: Csepel művek, Ganz Danubius, Ikarus, stb. Mind nagy csalódást jelentettek sok-sok embernek, akik csak biztos állást akartak.

A világgazdasági folyamtok zajlanak, és akár mit teszünk ezek ugyanúgy hatnak az országunkra és benne a saját munkát adó cégünkre is. Ezek a folyamatok pedig néha viszont teljesen ellehetetlenítik a munkaadónkat. Arról, hogy ez ne így legyen, lehet népszavazást rendezni – csakhogy egy ilyen közakarat is csak olyan, mintha mi magyarok elhatároznánk, hogy holnaptól a Duna folyjék felfelé. Ettől a dolog semmit sem fog változni.

Mit lehet tenni? Hogyan lesz ,,biztos állásunk”? Hogyan lesz egy vállalkozónak biztos cége? A mai világban egyetlen dolog biztos: a változás. Aki erről nem vesz tudomást, az a homokba dugja a fejét. Tehát egy dolgot tehet mindenki: felkészül a változásra.

Ehhez igazából két dolgot tehet: piacképes tudást és tartalékot gyűjteni. Mindenki, aki alkalmazottként dolgozik, annak tudatosan készülnie kell arra, hogy egyszer csak vége lesz az állásának. Addigra pedig rendelkeznie kell új képességekkel, szaktudással, amit a piac elvár. És ez a vállalkozókra is igaz! (Csak szelíden jegyzem meg a nyugat-európai kollégák ajánlása szerint mindenkinek, akár alkalmazott, akár vállalkozó, a bevételeinek 3%-át továbbképzésre, tanulásra kell költenie. Ez arrafelé a standard. És azt még csendesebben jegyzem meg, hogy már ma is van, nem egy olyan szakma, ahol minden héten egy napot csak tanulnak – hogy a szakma fejlődésével egyáltalán lépést tudjanak tartani…)

A tartalékról már sokat beszéltem, ennek ellenére úgy érzem, mintha a falnak beszélnék. A három havi megélhetési tartalék az abszolút minimum, amivel mindenkinek rendelkeznie kellene. Meg sem merem jegyezni, hogy az említett tőlünk nyugatabbra élő kollégáink szerint ez minimum 12 havi tartalék… Mert, ha még piacképes tudással rendelkezünk is, akkor is egy állásváltás sokkos és időt vesz igénybe, és közben is élni kell és fizetni a hitel részleteket. Csak, hogy megkíméljem önöket némi matekozástól: ez 12 havi tartalék a magyar béreket figyelembe véve átlagosan 2,5 millió forintot jelent… (és ennek a számnak az alapja havi nettó 120 ezer forint volt…) Ugye, hogy le vagyunk maradva?

Gondolkodjanak el ezen. Tanuljanak és gyűjtsenek tartalékot! Hogyan? Személyes tanácsadásunkon megtudja a részleteket:

Lépjen velem kapcsolatba itt!

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Telefonszám (kötelező)

Lakcím (település)

Kérdés, üzenet

Hozzájárulok, hogy számomra Dusik Andrea hírleveleket küldjön.

A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.