Se nem jár, se nem jut!

egeszsegbiztositas-1

Jelen írásom mottója lehetne az, hogy „se nem jár, se nem jut”. 

Néhány éve tapasztaljuk a saját bőrünkön is. Miről is van szó?

  • az egészségügyi ellátásról,
  • a nyugdíjról és
  • az oktatásról.

Mihályi Péter közgazdász nem kevesebbet állít, minthogy az új Alaptörvény szerint az államnak most már nem kötelessége TB-ellátást, valamint nyugdíjat biztosítani állampolgárai számára – hiszen nincs az Alaptörvényben olyan passzus, amely erre kötelezné. Sajnos ez így van. A nyugdíjról, nyugdíjhelyzetről már rengeteget írtam, először 2008-ban.

Mai levelem az egészségbiztosításnak szentelem.

Írtam már az egészségügyről is, ám akkor megoldást még nem igen tudtam kínálni, nem úgy mint ma.

Miből tud választani, ha

  • szeretné elkerülni a várólistákat

Nincs várakozás a szolgáltatások igénybevételekor!

Közegészségügyi tény, hogy az állami ellátásban

  • általános belgyógyászatban akár 120 nap
  • kardiológián akár 170 nap
  • szemészeten 98 nap
  • ultrahangnál 98 nap

várakozásnak van kitéve a beteg. Sőt, már labornál is várólista! (Egészségbiztosítási Felügyelet hivatalos statisztikái alapján)

  • nem szereti a hálapénzt, mert nem tudja, hogy adjon-e, kinek? mikor? mennyit?

Nincs paraszolvencia!

Közegészségügyi tény, hogy egy átlagos jövedelmű család éves bevételének 1,5 – 3 %-át fordítja a paraszolvenciára. A hálapénzek összege évente 40-100 milliárd forint között mozog.

  • a hangsúlyt a megelőzésre és nem a gyógyulásra helyezi

Közegészségügyi tény, hogy az állami rendszerben nem a megelőzésen van a hangsúly! Nehézkes a szűrésekhez való hozzájutás vagy piaci alapon, saját utánajárással érhető el! Ez időbe és pénzbe kerül.

  • szeretne mindent egy helyen egyidőben elintézni

Az ellátásszervezés a szolgáltatás része. Az összes szakág egy helyen érhető el. Közegészségügyi tény, hogy a több szakágat érintő gyógyítás csak beutalók és orvos-beteg találkozók sokaságával érhető el, többnyire koordinálatlanul.

  • szeretné a fejlett diagnosztikai vizsgálatokat gyorsan és kényelmesen megkapni

Közegészségügyi tény, hogy a

  • CT több hónap
  • MRI akár 184 nap

várakozás után érhető el.

  • szeretne a vizsgálatokhoz korlátlan számú hozzáférést

Közegészségügyi tény, hogy szinte lehetetlen az állami ellátórendszerben 3 hónapon belül újra időpontot kapni ugyanazon tünetegyüttes esetén, ugyanazon szakághoz.

  • szeretné érteni a leleteket

A záróvizsgálat része a leletek és vizsgálati eredmények „lefordítása”az ügyfelek részére írásban is. Közegészségügyi tény, hogy az „érthetetlen” orvosi nyelven íródott dokumentumokat többnyire senki sem magyarázza el a gyógyulni akarónak.

  • nem akar lelethegyeket hurcibálni magával

A digitális lelettárolási rendszer erre ad megoldást. Közegészségügyi tény, hogy a leletek tömkelegét kell magával hurcolnia a betegnek, mert a különböző intézmények közötti kommunikációs csatornák nem működnek megfelelően.

A megoldások

Milyen esetekre köthető egészségbiztosítás? Magánszemélyek és kollektívák számára alapvetően kétféle egészségbiztosítás (betegségbiztosítás) létezik a biztosítási piacon.

Összegbiztosítás: Az esemény bekövetkeztekor a biztosító az általunk előre megválasztott biztosítási összeget kifizeti részünkre, pl.:

* Kórházi napi térítés biztosítás (kórházi fekvőbeteg ellátás esetén napi térítés)

* Műtéti térítés biztosítás (a térítés mértéke a biztosítási szerződésben szereplő összegtől és a műtét orvosi besorolásától függ.)

* Gyógyulási támogatás biztosítás (további anyagi támaszt jelent kórházi ápolás, műtét esetén)

* Kiemelt kockázatú betegségekre vonatkozó biztosítás (pl. rosszindulatú daganatos megbetegedés, szívinfarktus, agyi érkatasztrófa, krónikus veseelégtelenség, AIDS, szívkoszorú-ér műtét (by-pass) diagnosztizálása, illetve műtéte, valamint a fenti okokból bekövetkező halál estén nyújt szolgáltatást

* Orvosszakértői intézet által megállapított I-II. csoportos rokkantságra, vagy I-II-II. csoportos rokkantságra vonatkozó biztosítás (egyszeri, a biztosítási szerződésben szereplő összeg kifizetése)

* Keresőképtelenségi napi térítés biztosítás

Szolgáltatásbiztosítás, az új lehetőség az egészségbiztosításban

Mit nyújt a magán-egészségbiztosítás az Ön és a családja számára? A társadalombiztosítás keretén belüli betegellátás – korántsem orvosszakmai – színvonala ma Magyarországon is több szempontból kifogásolható. Elég csak a várólistákra, a sorban állásra, az időpont egyeztetés „lehetőségére”, a kórházi szobák, rendelők nívójára gondolnunk. Az apróbb ambuláns műtétek, sőt a járóbeteg-ellátás és a diagnosztikai vizsgálatok esetében is gyakran hetekig-hónapokig tartó várakozási idővel kell számolnunk, és sajnos a hálapénz intézménye sem garancia a jobb és gyorsabb ellátásra. A szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítások lehetőséget teremtenek arra, hogy modern diagnosztikai eszközökkel felszerelt magánklinikán, várakozási idő nélkül vegye igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Fix éves díjért átlátható és minőségi magán-ellátást kap, ami az országos hálózatnak köszönhetően mindenhol könnyen elérhető. Mire terjed ki a magán-egészségbiztosítás?

* 24 órás telefonos egészségügyi tanácsadás, ellátásszervezés;

* Korlátlan számú járóbeteg-ellátás az ország legjobban felszerelt magánklinikáin (belgyógyászat, gyermekgyógyászat, fül-, orr-, gégészet, szemészet, nőgyógyászat, urológia, bőrgyógyászat);

* Prevenciós szűrővizsgálat évente;

* Diagnosztikai vizsgálatok (kiemelten nőgyógyászati citológia, EKG, ultrahang, röntgen, mammográfia, hallásvizsgálat, anyajegy-vizsgálat, csontsűrűség-vizsgálat, szem- és látásvizsgálat, allergiavizsgálat bőrön);

* Teljeskörű diagnosztikai vizsgálatok (pl. MRI, CT, PET-CT);

* Teljeskörű laborvizsgálat (kiemelt vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, fertőzésvizsgálat, bizonyos hormonvizsgálatok, férfiaknak PSA);

* Házivizit, magán háziorvos;

* Terhesgondozás;

* VIP szintű kórházi fekvőbeteg ellátás, betegszállítás, egynapos sebészet – mindez magas színvonalú szolgáltatásokkal, igényes környezetben, hálapénz nélkül.

A fenti szolgáltatásokat az Ön igényeitől és pénztárcájától függően többféle biztosítási csomagból választhatja ki. A magánbiztosítás megoldást jelent a hosszú várólisták és a hálapénz elkerülésére. A magán egészségügyi ellátás díját a biztosító szolgáltatása fedezi. A szolgáltatás igénybevételekor a biztosító közvetlenül az egészségügyi szolgáltatónak fizet.

Létezik egy harmadik megoldás is, ami kombinálja a két fenti szolgáltatást, tehát pénzt is ad és szolgáltatást is.

Egészségbiztosítás cégeknek: Egy 2012-től életbe lépett törvénymódosítás értelmében a munkáltató által kötött egészségbiztosítások (betegségbiztosítások) díja adó- és járulékmentessé vált.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

  • A munkáltató által a munkavállalókra kötött betegségbiztosítás díja után a munkáltatónak ezután nem kell adót, illetve járulékokat fizetni, ugyanakkor a biztosítási díj költségként elszámolható.
  • A munkavállaló számára szintén nem jelent adó- és járulékfizetési kötelezettséget sem a biztosítás díja sem a biztosító szolgáltatása.
  • Munkáltatói juttatásként adható az éves Cafeteria kereten felül.
  • Az évente egyszeri prevenciós szűrővizsgálat a hangsúlyt a megelőzésre helyezi, ezáltal csökken a keresőképtelenség miatt kieső napok száma.
  • A cégvezetés részére speciális biztosítási csomag választható, amely a menedzserszűrés mellett magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt igényes környezetben, az ország legjobban felszerelt magánklinikáin, így a biztosítottak fix éves díjért átlátható és minőségi magán ellátást kapnak. Az exkluzív egészségbiztosítási csomagok a járóbeteg és háziorvosi ellátáson felül magukban foglalják a VIP környezetben történő kórházi ellátást is.

Már hallom is a kérdést, jó jó ez mind nagyon szép, de mennyibe kerül?

  • Magánszemélyek részére konstrukciótól, szolgáltatási csomagoktól, kortól függően már havonta 1.650,- Ft-tól, a legdrágább csomag 39.000,-Ft kedvezmények nélkül!
  • Cégek részére a csoportos tarifa évente, minimum 10 fő esetén fejenként 69.000,- és 360.000,-Ft/fő között mozog.

“Ha nincs időd az egészségre, később kell,

hogy időt szakíts a betegségre!”

Sok sikert kívánva, szeretettel várom személyes konzultációra.

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Egészségbiztosítás

    Nyugdíjtervezés

    Kikerült az Alkotmányból a Társadalombiztosítás intézménye:

    NYUGDÍJ ? Semmi nem jár…. Dr. Mihályi Péter

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .