Nyugdíj – házilagos kivitelben

Nyugdíjbiztosítás
Nyugdíjbiztosítás

Nyugdíj tanulmány sorozatomban eddig megnéztük mi van és mi vár ránk. Ha el akarjuk kerülni a legrosszabbat, akkor valamit magunknak kell összeraknunk. Próbáljunk teljesíteni egy minimális célt: mindenkinek azonos jövedelme maradjon nyugdíjasként, mint ami előtte volt. Persze mindenki megérdemelne egy kis Föld körüli utazást, mint az amerikai és japán friss nyugdíjasok, de egyelőre maradjunk ennél a minimalista célkitűzésnél.

Nagyon sok nyugdíjat kalkuláltam, és általában a várható nyugdíj értéke az utolsó jövedelem 25-40%-ra jött ki. Maga is kiszámolhatta a korábbi “Útelágazás – Valamerre menni kell!” című cikkben.

Ez alapján már nagyjából tudja, mennyi fog hiányozni. (Azt mondanom sem kell, hogy reálértéken, a pénz jelenlegi értékével számolunk, tehát az inflációt nem vesszük figyelembe.) Példaképpen számoljunk egy szép kerek számmal: hiányozzon a nyugdíjunkból havonta 100 ezer forint.

Az első dolog, hogy ki kell számítani, mennyi tőkére is lesz szükségünk ahhoz, hogy ezt a járadékot kitermeljük. Erősen leegyszerűsített, de a gyakorlatban jól működő szabály, hogy ha jól csináljuk a dolgunk, akkor a havonta kivételre kerülő összeg 150-szerese szükséges tőkeként. Konkrét példánkban, aki 100 ezer forintot szeretne havonta, annak 15 milliós tőkével kell kezdenie nyugdíjas éveit.

Megjegyzés: Járadékot kétféleképpen lehet számolni. Egyik módszer, hogy a tőke maga változatlan marad, a másik, hogy egy adott korra, pl. 92 éves korára apránként elfogy. A számítások azt mutatják, hogy az elfogyós esetben mindössze 15%-kal kell kevesebb tőke, mintha megmaradna az egész. Ezért mi mindig úgy számolunk, hogy a nyugdíjtőke változatlan marad. Ez egyrészt nagy biztonságot ad, ha valami nagy baj lenne, másrészt erősen enyhíti az elvesztésünk okozta gyászt örököseinkben, ha megöröklik a teljes nyugdíjtőkénket. Arról meg nem is beszélve, mi van, ha túléljük a 92 éves kort?

Akkor most rakjuk össze a nyugdíjtőkénket! Erre adok egy hatalmas segédtáblázatot.

Év Ft/év/1millió
7 119 255
8 97 834
9 81 410
10 66 498
11 55 863
12 47 377
13 40 488
14 34 818
15 30 097
16 26 129
17 23 333
18 20 835
19 18 605
20 16 613
21 14 834
22 13 246
23 11 827
24 10 561
25 9 430
26 8 420
27 7 518
28 6 713
29 5 994
30 5 352
31 4 778
32 4 267
33 3 810
34 3 401
35 3 037
36 2 712
37 2 421
38 2 162
39 1 930
40 1 723
41 1 539
42 1 374
43 1 227
44 1 095
45 978

A táblázat azt mutatja, hogy évente mennyit kell befektetnünk, hogy adott számú év alatt 1 millió Ft tőkét a végére összerakjunk. A táblázatban reálértékű 1 millió összerakása értendő. Ez a mai magyar piacon fellelhető jobb konstrukciókkal elérhető eredmény – már a költségek levonása után.

Akkor számoljunk! Ha 30 évünk van a nyugdíjig, akkor 1 millió Ft összerakásához évi 5.352 forint megtakarítása szükséges. Ám nekünk nem 1 millió kell, hanem 15! Ezért ennek a 15-szörösét kell vennünk: évi 15 x 5.352 = 79.680 forintot kell félreraknunk, ez havonta 6.640 forint. Ezt azért ki lehet bírni.

Nézzük meg ugyanezt, ha csak 20 évünk van. 1 millióhoz évi 16.613 forint kell, 15 millióhoz viszont évi 249.195 forint kell, ami havi 20.766 forint.

Az igazán ütős, ha csak 10 évünk van. Ebben az esetben az 1 millióhoz évi 66.498 kell, azaz a 15 millióhoz 997.470 forint, ami havi 83.123 forint. Ez nagyon húzós! Csak a kontraszt kedvéért egy húszévesnek ehhez mindössze havi 2.000 forint szükséges!

Mit lehet tenni az ötvenesek nyugdíjkérdésében? Állítólag Luther Márton mondta: “Aki 20 évesen nem szép, 30 évesen nem erős, 40 évesen nem okos, 50 évesen nem gazdag, az tegyen le a reménységről.” Ha valaki ötven felett úgy áll neki összeszedni a nyugdíját, hogy odáig semmije sincs, arra valóban érvényesek a szavak: “tegyen le a reménységről”. Hála Istennek az ötvenesek többségének azért már van valamijük – és nem csak akkor kell összeszedni a hozzávalót. Ilyenkor persze alaposan át kell nézni mijük is van és optimálisan átcsoportosítani – de ez egy más tanulmány kérdése lenne.

Szóval most már láthatja, hogy hol áll. Megmondom őszintén – kevesek szemében láttam az őszinte csillogást, amikor ide jutottunk. De Önnek joga és kötelessége megtudni. Jöjjön el, kérjen egy időpontot! Számoltassa ki magának! Nézze meg, mit tehet saját magáért! Jusson eszébe: a legfontosabb, amit a nyomorgó nyugdíjasokért tehet, hogy majd nem tartozik közéjük…

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak vállalkozók, cégvezetők és olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek!

    A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

     

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .