Gyermekeink finanszírozása – Kis pénzből következetes stratégiával elit iskola

DIPLOMA ÉS ÉLETKEZDÉS PROGRAM
DIPLOMA ÉS ÉLETKEZDÉS PROGRAM

Hogyan finanszírozzuk gyermekeink taníttatását?

Kis pénzből következetes stratégiával elit iskola

Elmúlt az az idő, amikor az oktatást az állam finanszírozza, méghozzá színvonalasan. Akinek fontos, hogy a gyermeke piacképes tudást kapjon, nem legyinthet azt mondva, hogy majd csak lesz valahogy.
Számítások szerint ma egy felsőoktatásban nappali képzésen tanuló diák költségei mintegy 76.000,-Ft-ot tesznek ki havonta a tandíj összege nélkül.

Ám ha időben elkezdjük a spórolást –akár a gyermekünk születésekor-, akkor nem kell már most nagyobb vagyonnal rendelkeznünk, hanem ezt az összeget az évek alatt havi néhány tízezer forintból erőfeszítés nélkül előteremthetjük. Takarékoskodni pedig elengedhetetlen a gyermek taníttatására, ugyanis egy munkát is biztosító, színvonalas iskola elvégzése 6-40 milliós nagyságrendű költséget jelent a tanuló illetve a szülők számára.

Amikor tudjuk, hogy mely időpontban és mekkora összegre lesz szükségünk, két út áll előttünk a taníttatás fedezetének előteremtésére.
Vagy előre összerakjuk, vagy hitelt veszünk föl.

Azonban a két lehetőség között óriási a különbség. Míg a hitelnél 10 millió Ft 20 éves visszafizetése esetén a legjobb THM-mel is a kölcsön dupláját kell visszafizetnünk, addig ha értékpapír alapon előre összerakjuk ezt az összeget, akkor 3,2 millió Ft-ból megússzuk.

Ám a különbségek itt nem érnek véget.
Az eladósodott ember rabszolga, fogoly a munkahelyén, mert az adósságait minden körülmények között fizetnie kell. Ezért sokkal többet eltűr, és nyel. Végtelenül kiszolgáltatott.
Míg a tartalékokkal is rendelkező ember megengedheti magának, hogy otthagyja a munkahelyét, váltson, amikor kedve tartja, vagy akár önálló vállalkozásba kezdjen.

Ugye Önnek sem mindegy, hogyan lép gyermeke az ÉLET-be ?

A pénz, bár önmagában nem boldogít, de szabaddá tesz.
Szeretné tudni, hogyan kezdjen hozzá? Szívesen leülök Önnel egy kötelezettségmentes konzultációra.
Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásunkra!

Lépjen velem kapcsolatba itt!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    A tanácsadás ingyenes és kötelezettségmentes!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

     

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .