Egyre fontosabb a részvényszelekció – Értékpapír piaci kommentár

 

Egyre fontosabbak a részvények. 2020 márciusa, a koronavírus járvány kezdete óta soha nem látott mértékben növekedtek a részvénypiacok. Ki sejthette annak idején, hogy a Dow Jones, az S&P 500, a DAX und Co kevesebb, mint egy év elteltével ismét új csúcsokat ér el? Valószínűleg a legkevesebben. A befektetők számára fokozatosan világossá vált, hogy a világjárvány nem feltétlenül egyenlő a tartós gazdasági visszaeséssel; így tovább növekedhetett a széles piac. Azonban úgy tűnik, az elmúlt hetekben elvesztette lendületét a dinamika és enyhén visszatérnek a csúcsokról az indexek. Ezzel véget ér a nagy részvénypiaci buli?

Továbbra is vonzók maradnak a részvények

Valószínűleg még nincs vége a piacok ünnepi hangulatának. A részvények maradnak továbbra is az eszközosztályok közötti első választás. A tartós infláció, a közelgő fokozatos szigorodás (tapering), azaz a jegybankok általi kötvényvásárlás csökkenése és a valamivel kevésbé dinamikus gazdasági növekedés mellett azonban némi ellenszél van a részvénypiacokon. Ami néhány héttel ezelőtt még az infláció volt, az új „rém” most a stagfláció.

A stagnáló gazdasági növekedés mellett az emelkedő infláció ronthatja némileg a piaci hangulatot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kellene adni a részvényállományokat. Aki stabil részvényekkel rendelkezik a portfóliójában és hosszú távú befektetési horizontot követ, ezt a gazdasági szakaszt is jól át fogja vészelni ezzel a stratégiával. De éppen a magas infláció idején, a magasabb reálhozam elérése érdekében az ember hajlamos többet fektetni spekulatív értékekbe. Ezt a kísértést érdemes elkerülni, mert jelentős a befektetett tőkevesztés kockázata. Az alacsony kockázat nem mindig jelent alacsonyabb hozamot. Aki megfelelő részvényeket választ, mindkettőt megkaphatja.

A stock picking áll az előtérben

Az elkövetkező hónapokban megint növekedni fog a Partner Bank által is folytatott professzionális részvénykiválasztás jelentősége. A stock picking ahelyett, hogy passzívan és széles körben fektetne be a piacon, azokat a részvényeket választja ki, amelyek várhatóan jobban teljesítenek, mint a piac egésze. Ez a kiválasztás általában alapadatok segítségével történik, mellette pedig technikai elemzés is használható. Ilyenkor az egyes iparágak piacvezetői részvényeit szűrik ki, hogy majd hosszú távon megtartsák őket.

Aki megtakarításait hosszú távon részvényekbe fekteti, annak Buy-and-Hold („vásárolj és tartsd”) befektetési stratégiát kellene folytatnia. A középpontban nem a gyorsan elérhető nyereség áll, hanem a befektetett tőke folyamatos és kockázatminimalizált növelése. Ezen túlmenően fontos szerepet játszik a tőke megtartása is. Hiszen a befektető nem akarja elveszíteni a nehéz tőzsdei időkben befektetett tőkét. Ebben a helyzetben felmerül a kérdés: Melyik vállalatnál szeretnénk részvényeket válság idején? Elsősorban azon vállalatok részvényeit, amelyek a következő kritériumokkal rendelkeznek:
      • bővíthető üzleti modell
      • átlag feletti növekedés
      • hosszú távú versenyelőny és iparági vezető szerep
      • magas tőkejövedelem és stabil pénzügyi bázis.

Az ilyen részvényekre természetesen hatással lehet a naponta változó piaci hangulat és az ingadozó piaci mozgás. A hosszú távú teljesítmény azonban mindaddig biztosított, amíg átlag feletti az értékesítés, a nyereség és stabil a mérleg. A művészet ebben nemcsak az ilyen vállalatok megtalálása, hanem integrálni is kell ezeket a megfelelő befektetési stratégiába. Tanácsos ehhez professzionális vagyonkezelőt igénybe venni.

Partner Bank Asset Menedzsmentje az árfolyamvesztés valószínűségének becslésére szolgáló scoring modellt használ. Csak azok az értékpapírok kerülnek részletes alap- és iparági elemzésre, amelyek itt nagyon jó értékeket érnek el. Ezáltal olyan befektetési univerzum jön létre, amely már hosszú távon bizonyított jövedelmezőséget, növekedést és befektetésre alkalmas.

A jövő témája az ESG

A befektetési döntésekben egyre nagyobb szerepet játszik a fenntarthatóság. Igaz, régóta létezik az ESG tematika, de a befektetők csak mostanában kezdtek egyre inkább erre koncentrálni. Az ESG a „Environmental – Social – Governance“ (Környezet – Társadalom – Kormányzás) rövidítése és a környezet, a társadalom, a vállalatirányítás fenntarthatósági tényezőit foglalja magába. Ezek a tényezők befolyásolják a befektetési döntéseket és megváltoztatják a befektetési környezetet. Vállalatként már nem elegendő a megfelelő nyereség, hanem egyre fontosabbá válik az is, hogy milyen fenntarthatósági alapon érhető el a nyereség. Ez a tematika is helyet kap a Partner Bank vagyonkezelésében és egyre fontosabb lesz az elkövetkező hónapokban.

A banking-hub.de információs platform szerint 2018-ban 30 ezer milliárd USA dollárt fektettek be az ESG elvek szerint. A Deutsche Bank becslése szerint ez az összeg 2030-ra várhatóan 100 ezer milliárd dollárra nő.

ESG befektetések: Fejlesztés és előrejelzés;
Forrás: https://bankinghub.de/banking/research-markets/esg-investitionen-aktuelle-trends

Sikeres vállalatok a Partner Bank portfóliójából

A McCormick & Company amerikai vállalat, székhelye Sparksban (Maryland) található, és a világ legnagyobb fűszer-, fűszerkeverék- és aromaanyag gyártója. A vállalatot 1889-ben alapította az akkoriban 25 éves Willoughby M. McCormick. A fiatal vállalkozó kezdetben házról házra járt, így árusítva termékeit: üdítőitalokat, például Root Beert, gyümölcsleveket, szörpöket, valamint az első fűszerkeverékeket. A folyamatos fejlesztés és más vállalatok felvásárlása eredményeként mind a mai napig hatalmas márkák és termékek sokfélesége jelenik meg a vállalatnál.

A világ több mint 150 országában szállít a fogyasztóknak, szupermarketeknek és vendéglátókat. A McCormick & Company tökéletes példája az olyan vállalatnak, amelynek folyamatosan növekszik a forgalma. 2020-ban 5,6 milliárd dollár árbevételt és 747 millió dollár hasznot ért el.

A McCormick árbevételi forgalmának alakulása (bal tengely: abszolút árbevételi forgalom millió dollárban, jobb tengely: részvényenkénti bevétel)
Forrás: Bloomberg, saját illusztráció;
Kockázati figyelmeztetés: A múltbéli értékalakulás nem megbízható mutatója a jövőbeli fejleményeknek.

A vállalat a környezetvédelmi és társadalmi kérdésekben is felelősségteljes szerepet vállal. A McCormick szállítási lánca több mint 85 különböző országból származó, 3000-et meghaladó mezőgazdasági terméket tartalmaz. Ezeknél a termékeknél nagy hangsúlyt fektetnek a fenntartható termelésre. A vállalatnak a társadalmi kérdések terén is vannak ESG-ambíciói: Az úgynevezett Charity Days-en, azaz jótékonysági napokon minden alkalmazott évente egy napot munkaidejének részeként helyi jótékonysági intézményben dolgozik. 13000 alkalmazottra kivetítve ez a projekt jelentős társadalmi hozzájárulást jelent az egyes régiókban.

A McCormick részvény árfolyamának alakulása
Forrás: Bloomberg, saját illusztráció;
Kockázati figyelmeztetés: A múltbéli értékalakulás nem megbízható mutatója a jövőbeli fejleményeknek.

Tisztelettel:
Az Ön Partner Bank Csapata

Forrás: Partner Bank AG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .