Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosítása

egeszsegbiztositas

Az egészség felbecsülhetetlenül értékes kincsünk, azt helyrehozni gyakran már csak óriási áldozatok árán, vagy egyáltalán nem lehet. Az egészségügy területén dolgozókat ezért különlegesen nagy felelősség terheli.

A felelősségteljes munka során a tévedés lehetősége nem kizárt. Bárkivel előfordulhat, hogy akaratán kívül kárt okoz másnak. Erre kínálunk megoldást mindazoknak, akik felelősségteljes egészségügyi munkát végeznek. Társaságunk vállalja, hogy meghatározott díj ellenében a biztosítottat mentesíti a kártérítés kötelezettsége alól, amennyiben szakmai tevékenysége során olyan hibát követett el, amelyért jogszabály szerint felelősséggel tartozik.

Olyan eseményre, amikor:

  • a kárt maga a biztosított vagy olyan személy okozta, akinek a magatartásáért a biztosított a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, valamint
  • a kárt az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó foglalkozási/szakmai előírások és szabályok felróható módon történő megszegésével/megsértésével okozták, és
  • a kárt az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő, vagy abban részesülő személy vagyonában, életében, testi épségében vagy egészségében okozták.

Ahhoz, hogy a káresemény biztosítási eseménynek minősüljön, mindhárom feltételnek egyidejűleg teljesülnie kell!

1. Példa: Egy fogorvosi kezelés után a páciens szájában fertőzés lép fel, mely bizonyíthatóan annak a következménye, hogy az orvos nem fertőtlenítette eszközeit. Ebben az esetben a fogorvosnak kell a kárért helytállnia, kivéve, ha rendelkezik Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosítással.

2. Példa: Egy háziorvos hibás diagnózisa következtében a beteg két napon belül meghal. Ebben az esetben a háziorvosnak meg kell térítenie az ebből eredő kárt, kivéve, ha rendelkezik Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosítással.

Ajánlatkéréshez lépjen velem kapcsolatba itt:

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

    Ha baráti, ismeretségi körében vannak vállalkozók, cégvezetők és olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

    Építőipari kivitelezők kötelező felelősségbiztosítása

    Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet módosítása alapján 2025. január 15-től minden kivitelező vállalkozónak rendelkeznie kell kötelező felelősségbiztosítással. Az ebben foglalt jogszabályi követelményeknek való megfelelésben, és a szükséges biztosítási védelemmel való rendelkezésben támogatom az építőipari kivitelezőket.

    Kiket érint a módosított kormányrendelet?

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2023-as adatai szerint az építőiparban regisztrált vállalkozások száma meghaladta a 150 ezret, melynek jelentős részére vonatkozik a rendeletben előírt kötelező kivitelezői felelősségbiztosítás.

     A kivitelezői felelősségbiztosítás nálam nem csak jogszabályi megfelelést és széles körű fedezetet biztosít, hanem gyors és egyszerű biztosításkötést, valamint ügyintézést kínál. Igény esetén néhány adat megadásával gyorsan tudok Önnek kalkulációkat készíteni és kivitelezői felelősségbiztosítást kötni, ezzel támogatva Önt a kötelező jogszabályi előírások teljesítésében és az anyagi kockázatok minimalizálásában.

    Mit nyújt Önnek egy kivitelezői felelősségbiztosítás?

    • Széles körű védelem: fedezetet nyújt a kivitelezői szakmai előírások, szabályok és szerződések megszegésével összefüggő személyi sérülések és dologi károkra, valamint a nem vagyoni sérelmekre, amelyekért a kivitelező jogszabály alapján kártérítési felelősséggel, illetve a sérelemdíjak vonatkozásában fizetési kötelezettséggel rendelkezik.

     

    • A felelősségbiztosítás kiterjed a biztosított kivitelezővel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek, valamint az építőipari kivitelezői tevékenység és szolgáltatás teljesítése érdekében igénybe vett alvállalkozók tevékenységéből eredő olyan károkra, amelyekért a biztosított vállalkozó kivitelezőt kártérítési felelősség terheli.

     

    • Magas fedezeti limitek: A fedezet jogszabályban előírt kötelező mértéke a vállalkozás éves nettó jövedelmétől függően változik. Egy kivitelezői felelősségbiztosítás fedezetének mértéke akár 400 millió forint éves limitig is terjedhet, mellyel a rendelet szerinti legmagasabb éves nettó árbevétellel rendelkező ügyfeleitek számára is biztosítjuk a megfelelést.

     

    • Gyors ügyintézés: A fedezet fennállásáról szóló igazolásokat térítésmentesen, 8 napon belül kiállítjuk, hogy Ön időben megkapja a szükséges dokumentumokat és eleget tehessen az MKIK felé történő tájékoztatási kötelezettségének.

     

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Lakcím (település)

      Kérdés, üzenet

      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

      🌱Környezetvédelmi felelősségbiztosítás – 2024.1.1-től kötelező


      Környezetvédelmi felelősségbiztosítás

      Újabb rendelettel gyarapodott a jogszabályok listája. A jelenleg hatályos jogszabály a 681/2023 (XII.29.) Korm. rendelet többek között a környezetvédelmi felelősségbiztosítás hulladékgazdálkodással összefüggő részletes szabályairól

      A kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás célja, hogy biztosítsa a hulladéktermelő gazdálkodó szervezetek számára a hulladéktermelő és/vagy hulladékgazdálkodási tevékenységükkel összefüggésben okozott, előre nem látható környezeti károk elhárításának költségeit.

      A kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás újabb lépés a környezetvédelem erősítése érdekében. A biztosításnak köszönhetően a gazdálkodó szervezetek számára csökken a környezeti károk okozása miatti kockázat, és javul a környezetvédelem színvonala.

      Kire terjed ki a jogszabály hatálya?

      • a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hulladéklerakót üzemeltetőre,
      • a hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy a nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet végző gazdálkodó szervezetre,
      • a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység végzésére jogosult koncessziós társaságra,
      • a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. § (1) bekezdés 32. pontjában meghatározott hulladéktermelőkre,
      • a hulladékgazdálkodási tevékenységgel összefüggő környezeti teher okozójára.

      Környezetvédelmi felelősségbiztosítás

      Ki minősül a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. § (1) bekezdés 32. pontjában meghatározott hulladéktermelőnek?

      Hulladéktermelő: akinek tevékenységeiből hulladék képződik (eredeti hulladéktermelő), vagy bárki, aki előkezelést, keverést vagy egyéb olyan kezelési műveletet végez, amely a hulladék jellegében vagy összetételében változást eredményez;

      Mi az a környezetvédelmi felelősségbiztosítás?

      Olyan biztosítási termék, amely a szerződő fél hulladékgazdálkodási tevékenységével összefüggésben okozott, előre nem látható környezeti károk elhárításának finanszírozására szolgál.

      Kinek kell környezetvédelmi felelősségbiztosítással rendelkeznie?

      Annak a Ht. 71. § a) pontja szerinti hulladéktermelő gazdálkodó szervezetnek, akinek bármely telephelyén a tárgyévben képződött és birtokolt hulladék összes mennyisége:

      a) veszélyes hulladék esetén a 200 kg-ot,

      b) nem veszélyes hulladék esetén – a c) pontban foglaltak kivételével – a 2000 kg-ot, vagy

      c) nem veszélyes építési-bontási hulladék esetén az 5000 kg-ot meghaladja.

      Ezek a gazdálkodó szervezetek legalább 10 millió forint összegben kötelesek környezetvédelmi biztosítást kötni.

      Ezek a mennyiségek megegyeznek

      • a bejelentkezési (HIR-KÖT) és
      • az éves adatszolgáltatási (HIR-EV) kötelezettség teljesítésére vonatkozó előírásokban foglaltakkal.

      Tehát aki hulladék „bevallást” készít, annak környezetvédelmi biztosítást is kell kötnie.

      Természetesen a jogszabály tovább is sorolja, hogy még mi mindenre vonatkozik.

      A rendelet 2024.01.01. napjától hatályos.

      Amennyiben Önnek szüksége van ilyen biztosításra, jelezze azt az alábbi űrlap segítségével:

        Név (kötelező)

        Email cím (kötelező)

        Telefonszám (kötelező)

        Cég neve (kötelező)

        Székhely címe (kötelező)

        Mikor szeretne biztosítási védelmével foglalkozni?
        Mikor szeretné felülvizsgáltatni, optimalizálni a meglévő biztosításait?




        Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

         

         

        Szolgáltatói Felelősségbiztosítás

        szolgáltatói felelősségbiztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – azon kártérítési követelésekre, amelyeket a biztosított által nyújtott szolgáltatás teljesítése során, illetve hibás teljesítése következtében a biztosított szerződéses partnereinek okozott dologi károk miatt a biztosítottal szemben támasztanak.

        Csak Külön feltétel alapján terjed ki a fedezet:

        a) a biztosított birtokában lévő (a biztosított által bérelt, haszonbérelt, haszonkölcsönzött, letétként kezelt, megőrzésre átvett stb.) tárgyakban okozott károkra
        b) a biztosítottat mint ingatlan bérbeadóját terhelő kártérítési kötelezettségekre
        c) a biztosítottat mint gépek, műszaki eszközök, egyéb használati tárgyak bérbeadóját terhelő kártérítési kötelezettségekre
        d) azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul
        e) tárgyak elveszéséből, elhagyásából, eltulajdonításából eredő károkra
        f) gépjárművekben okozott károkra

        Példák

        1. Példa: egy radiátorszerelő rosszul javítja meg a radiátort, ezért az eláztatja és tönkreteszi a parkettát. Ezt a kárt a szerelőnek meg kell térítenie, kivéve ha Szolgáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

        2. Példa: egy festő falfestés közben létrával kiverte az ablaküveget. Ezt a kárt a festőnek kell megtérítenie, kivéve ha Szolgáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

        Előfordulhat, hogy Önnek szüksége lehet szolgáltatói felelősségbiztosításra? Jelentkezzen komplex kockázatelemzésre és tanácsadásra itt:

        Lépjen velem kapcsolatba itt!

          Név (kötelező)

          Email cím (kötelező)

          Telefonszám (kötelező)

          Lakcím (település)

          Kérdés, üzenet

          Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

          A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

          Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

          Munkáltatói Felelősségbiztosítás

          munkáltatói felelősségbiztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – azon kártérítési követelésekre, amelyeket a biztosítottal munkaviszonyban (szövetkezeti tagsági viszonyban) álló személyek munkabalesete miatt és címén a biztosítottal szemben támasztanak és magyar jog szerint felelősséggel tartozik.

          Példák

          1. Példa: Növényvédőszereket árusító munkavállaló az egyik vevő kiszolgálásakor véletlenül a pult alatt kifolyt növényvédőszerekbe nyúlt. Másnapra a mérgezés súlyos tünetei alakultak ki nála. Ebben az esetben a munkáltatónak kell helytállnia, kivéve ha Munkáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

          2. Példa: A munkavállaló a munkahelyén elcsúszik a frissen felmosott folyóson. Ebben az esetben is a munkáltatónak kell helytállnia, kivéve ha Munkáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

          Előfordulhat, hogy Önnek szüksége lehet munkáltatói felelősségbiztosításra? Jelentkezzen komplex kockázatelemzésre és tanácsadásra itt:

          Lépjen velem kapcsolatba itt!

            Név (kötelező)

            Email cím (kötelező)

            Telefonszám (kötelező)

            Lakcím (település)

            Kérdés, üzenet

            Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

            A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

            Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

            Tevékenységi felelősségbiztosítás

            Ezen biztosítás alapján a biztosító megtéríti Önnek a szerződés keretei között azokat a

            • személysérüléses károkat és
            • szerződésen kívül okozott dologi károkat,

            melyet a biztosított a biztosítási szerződésben meghatározott minőségében okoz, és a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

            Előfordulhat, hogy Önnek szüksége lehet Tevékenységi felelősségbiztosításra? Jelentkezzen komplex kockázatelemzésre és tanácsadásra itt:

            Lépjen velem kapcsolatba itt!

              Név (kötelező)

              Email cím (kötelező)

              Telefonszám (kötelező)

              Lakcím (település)

              Kérdés, üzenet

              Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

              A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

              Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

               

              Vállalati felelősségbiztosítás

              Felelősségbiztosítás – szüksége lehet rá. Az alábbi, vállalkozásokat érintő területeken nyújtunk szolgáltatást:

                  • általános felelősségbiztosítás
                  • állat-egészségügyi tevékenység felelősségbiztosítása
                  • egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosítása
                  • építészeti és műszaki tervezés felelősségbiztosítása
                  • környezetszennyezési felelősségbiztosítás
                  • könyvvizsgálók, adótanácsadók, könyvelők felelősségbiztosítása
                  • vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása
                  • munkáltatói felelősségbiztosítás
                  • szolgáltatói felelősségbiztosítás
                  • termékfelelősség-biztosítás
                  • tevékenységi felelősségbiztosítás
                  • vagyonvédelmi vállalkozások felelősségbiztosítása
                  • gépjármű felelősségbiztosítás
                  • vízi járművek felelősségbiztosítása

              Általános felelősségbiztosítások

              Biztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős.

              Tevékenységi felelősségbiztosítás

              Ezen biztosítás alapján a biztosító megtéríti a szerződés keretei között azokat a

                    • személysérüléses károkat és
                    • szerződésen kívül okozott dologi károkat,
                    • személyi sérüléses és szolgáltatói tevékenységen kívül okozott dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíjat,

              melyet a biztosított a biztosítási szerződésben meghatározott minőségében okoz, és a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik. Részletek>>>

              Munkáltatói Felelősségbiztosítás

              Ez a biztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – azon kártérítési követelésekre, amelyeket a biztosítottal munkaviszonyban (közalkalmazotti, szolgálati, közszolgálati, kormányzati szolgálati jogviszonyban, közérdekű önkéntes jogviszonyban) álló személyek munkabalesete miatt és címén a biztosítottal szemben támasztanak és magyar jog szerint felelősséggel tartozik. Részletek>>>

              Szolgáltatói Felelősségbiztosítás 

              Ez a biztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – azon kártérítési követelésekre, amelyeket

                  • a biztosított által nyújtott szolgáltatás teljesítése során,
                  • illetve hibás teljesítése következtében a biztosított szerződéses partnereinek okozott dologi károk miatt

              a biztosítottal szemben támasztanak. Részletek>>>

              Termékfelelősség-biztosítás
              A biztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – azon kártérítési követelésekre, amelyeket a biztosított által gyártott hibás termék által okozott személysérüléses károk és dologi károk miatt a biztosítottal szemben támasztanak. Részletek>>>

              Környezetszennyezési felelősségbiztosítás
              A biztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – a biztosított környezetveszélyeztető tevékenységével okozott kár miatt a biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettségekre. Részletek>>>

              A vállalkozás felelősségbiztosítása nem egyszerű feladat mind a kalkuláció, mind pedig az elvárt feltételek teljesítése szempontjából. A biztosítási ajánlatok vizsgálata során érdemes azt is figyelembe venni, hogy a különböző biztosítótársaságoknak milyen elvárásaik vannak.

              Kérjen komplex kockázatelemzést és tanácsadást. Lépjen velem kapcsolatba itt!

                Név (kötelező)

                Email cím (kötelező)

                Telefonszám (kötelező)

                Lakcím (település)

                Kérdés, üzenet

                Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                A tanácsadás díjtalan és kötelezettségmentes.

                Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                 

                A vállalati biztosítások piacán…

                A vállalati biztosítások piacán az utóbbi évek egyik legérdekesebb tendenciája a folyamatos díjesés. Ma ott tart a piac, hogy nagyon drágának számít a casco-biztosítás, ha annak a díja meghaladja a jármű újkori értékének 2%-át, azaz drága, ha egy négymilliós gépkocsi éves díja 80.000,-Ft.

                A vagyonbiztosítások esetében tipikussá váltak a biztosított érték 0,4 ezreléke alatti díjtételek, például egy 600 millió forint értékű épület biztosításának éves díja maximum 240 ezer Ft, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt.

                A folyamat megállíthatatlannak tűnik, sőt a tendencia erősödik. Fontos tudni, hogy a vállalati biztosítási tevékenység elképesztően szezonális. Ennek legfőbb oka, hogy a vállalati biztosítások úgynevezett évfordulója, tehát az a nap, amely előtt legalább 30 nappal a meglévő szerződést írásban fel lehet mondani, jellemzően január elseje.

                Fontos Önnek, hogy álljon a vállalata, vállalkozása mellett egy szakértő biztosítási alkusz, aki által elérhetővé válik az Ön számára, hogy kihasználva a díjak általános esését, folyamatosan képes legyen a korábban fizetett biztosítási díjai csökkentésére?

                Szakértőként hozzásegítem, hogy a korábbi biztosításait a fedezet változtatása nélkül kedvezőbb díjú szerződésre cserélhesse le.

                Fontos az Önnek, hogy olyan alkusz végezze a vállalati biztosításokkal kapcsolatos feladatokat, aki a kockázatfelmérés, -elemzés, biztosítások auditja, biztosítási programok kialakítása és működtetése területén kellő tapasztalattal rendelkezik?

                Javaslom, nézzük át a meglévő szerződéseit egy kötelezettségmentes beszélgetésen.

                Lépjen velem kapcsolatba itt!

                  Név (kötelező)

                  Email cím (kötelező)

                  Telefonszám (kötelező)

                  Lakcím (település)

                  Kérdés, üzenet

                  Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                  Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                   

                  VEZETŐI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS (D&O)

                  vezetői felelősség - D&O

                  Az alábbiakban olvashatja állásfoglalásunkat a Ptk. változás kapcsán.

                  A július 1-től életbe lépett törvényváltozás hatályon kívül helyezi a Ptk. 6:541. §-át. Ezzel egyidejűleg azonban kiegészíti a Ptk. 3:24. §-át egy új bekezdéssel, amely szerint a vezető tisztségviselő által e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott károkért a jogi személy felel. Azonban ha a kárt a vezető tisztségviselő szándékosan okozta, a jogi személlyel egyetemlegesen felel. Ezzel a jogalkotók az értelmezési bizonytalanságot feloldását érték el.

                  A magyarországi vezető D&O biztosító azon a véleményen van, hogy a 2014. márciusa óta megkötött vezetői felelősségbiztosítások nem vesztik értelmüket, mert bár a valóságban a cég fog felelni a vezető által okozott károkért, de ezt a cég tovább háríthatja majd a károkozó vezetőjére csakúgy, mint korábban. A biztosító társaság megvizsgálta a meglévő károkat és beadott kárigényeket és azt találta, hogy a kárigények jelentős része a szerződő felől érkezik a biztosított vezető tisztségviselővel szemben és csak elvétve találkoztunk harmadik személy által a vezetővel szemben benyújtott kárigénnyel.

                  A cégvezetők a jelen jogi környezetben is felelősséggel tartoznak saját cégük felé, mind szándékosság, mind gondatlanság esetén. Annak ellenére, hogy a bíróság által jogerősen megállapított szándékosság egy biztosítást kizáró esemény, a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása (D&O) ebben az esetben is fontos védelmet nyújthat, mivel szándékosság gyanúja esetén az új Ptk. módosítást követően továbbra is perbe hívható a vezető tisztségviselő és a jogi védekezés költségei egy ilyen esetben jelentős összegű kiadást jelenthetnek.

                  A vezető tisztségviselők felelősségbiztosítására fedezetet nyújtó szerződéseinkben a jogvédelmi költségek fedezete a szándékosság jogerős megállapításáig a teljes kártérítési limit erejéig elérhető a biztosítási szerződés alapján. A jogvédelemi és egyéb költségek a következők – perköltségek, szakértői díjazások fedezete, jó hírnév helyreállításával kapcsolatos költségek, óvadék költségei.

                  Fentieket figyelembe véve a biztosítási szerződés a 2016-os Ptk. módosítását követően is valós kárigényekre nyújt fedezetet.

                  Érdeklik a különböző tulajdonosi szerkezettel bíró cégek és vezetőik felelősségével kapcsolatban felmerülő lehetséges kárigények és kapcsolódó kárpéldák?

                  Tudja azt, hogy egy maximum 500 M forint árbevétellel és 2 MRD forint mérlegfőösszeggel rendelkező cég már akár 78.200,- Ft-ért vehet 100 M forintos D&O kártérítési limitet?

                  Érdeklik konkrétan az Ön lehetőségei?

                  Lépjen velem kapcsolatba!

                    Név (kötelező)

                    Email cím (kötelező)

                    Telefonszám (kötelező)

                    Lakcím (település)

                    Kérdés, üzenet

                    Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                    Környezetszennyezési felelősségbiztosítás

                    környezetszennyezési felelősségbiztosítás fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – a biztosított környezetveszélyeztető tevékenységével okozott kár miatt a biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettségekre.

                    Példa:

                    Egy cég udvarán felborul egy olajos hordó és belefolyik a gyár mellett futó patakba. Ebben az esetben a cégnek kell fizetnie a patak és környezet helyreállításának költségeit, kivéve, ha Környezetszennyezési felelősségbiztosítással rendelkezik.

                    Előfordulhat, hogy Önnek szüksége lehet környezetszennyezési felelősségbiztosításra? Jelentkezzen komplex kockázatelemzésre és tanácsadásra.

                    Lépjen velem kapcsolatba itt!

                      Név (kötelező)

                      Email cím (kötelező)

                      Telefonszám (kötelező)

                      Lakcím (település)

                      Kérdés, üzenet

                      Erre az e-mail címre kérem az újdonságokat, segítő útmutatásokat, cikkeket és kiemelt ajánlatokat is (eDM)!

                      Ha baráti, ismeretségi körében vannak olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, biztosan hálásak lesznek Önnek, ha felhívja a figyelmüket rá. Előre is köszönik Önnek.

                      Verified by MonsterInsights