Anyák napja alkalmából szívb?l jöv? szeretettel köszöntök minden Édesanyát!
2010/05/02
2010/03/05
Szereti a szépet?
Meghívó egy csodára.
Vaskapu taverna.
Budapest, VIII-ker. Szentkirályi utca 23.
Március 15-én, 11 óra
Szeretettel várunk mindenkit!
2010/02/07
Jó lenne, ha valami csoda folytán visszatérne . . .
Akik ’70 elött születtek….
“Akik 1970 elött születtek, azok valódi hösök, olyasféle igazi hollywoodi
mindent túlélö fenegyerekek. De tényleg!
Gondolj csak bele, 1970 el?tt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy
életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,
s?t még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a
gyerekágyak festékében akadt b?ven ólom. A gyógyszeres és
vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi
furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak
felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvéd?nk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért
az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kett? között, miért pazaroljak
hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy
mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig ér? f?ben és közeli kiserd?kben
játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagf?r?l azt hittük, hogy a
sárkányf? egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört
valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem
pereltek be ezért. Egyszer?en mi voltunk a hibásak.
S?t! Ha az er?sebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így m?ködött, és a szüleink nem nagyon szóltak
bele ebbe sem.
(“- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki
Rambónak csúfol / – Hagyd csak anya, ez az én háborúm!”)
Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on
edz?dött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyb?l nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a
zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),
az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont “bedeko”-nak
hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami hírb?l sem ismerte az édesít?szert, viszont tömény cukorból
készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a
fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a
baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan
nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról,
m?holdról és kábeltévér?l, filmekr?l, DVD-röl, Surround Soundról,
Internetr?l, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszer?en becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett
megkérdezni a szül?ket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és
nem hoztak a szülök autóval… Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig
begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt
egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld,
amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta
rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a
játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más
játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszer?en
megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az els? csók után, úgy,
mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott,
nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a
szül?knek.
S?t! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk,
szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a b?ntudat, a jóérzés, a felel?sség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
Ezek voltunk mi. H?sei egy let?nt kornak, amelyen a mostani fiatalok
értetlenül mosolyognak. “
2009/12/31
Hálás vagyok…
Szeretném megköszönni Önnek mint megbecsült olvasómnak a kedves támogatást, hogy velem volt. Idei utolsó írásomban megosztom Önnel személyes köszönetemet és hálámat, továbbá gondolataimat arról, hogy mit is jelent nekem igazán a hála.
Nos, holnap itt a Szilveszter, holnap után az Újév. Véget ér 2009. Tegye hát emlékezetessé, jelent?ssé ezt a napot. Mit szólna egy meditációhoz, egy imához, a céljaiért, a bels? békéért, szeretetért, szerelemért, b?ségért? Amint az óra átlibben 2010-re engedje el, bocsássa szabadon az összes öreg, lelassult, elnehezült energiát, melyek félelemben tartanak, aggódást hoznak, de tartsa vissza, ?rizze meg azokat, melyek segítenek a fejl?désben, az el?rejutásban.
Határozza el, hogy a rezgéseit magasbb szintre emeli és törekszik Magában a harmóniára, az összhangra, hogy megtalálhassa önmagát, azt a min?séget, aki-ami igazán ÖN, ? telve kristálytiszta, önzetlen szeretettel és b?séggel. Mert harag nem old fel haragot, csak a szeretet az, ami mindent felold.
Ez a klip, mely bemutatja gyönyör? bolygónkat, segít a rezgésszintemelésben. Míg átéli, egyre inkább feltölt?dik energiával, majd elkezdi ezt a pozitivitást kisugározni, mely átöleli az egész Földet, míg végül megsokszorozva visszatér Önhöz.
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=8jP8CC2rKj4]
Végezetül, legyen Ön el?tt a gondolat, hogy a fényét, ragyogását, kisugárzását ossza meg másokkal.
Gyertyák ezrei képesek lángra gyúlni mindössze egyetlen apró lángocskától, anélkül, hogy a gyertya élete megrövidülne. A boldogság sem apad soha, ha megosztjuk valakivel. (Buddha)
Boldog Új Évet Kívánok!
Szeretetet és Fényt Mindenkinek!
2009/10/01
Jó, hogy vagy!
Regisztrálj b?ségteremt? hírlevelemre!
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárn?, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Kérte, hogy gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és miel?tt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárn?nek.
Hétvégén a tanárn? minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétf?n minden tanuló megkapta a listáját.
Már kis id? múlva mindegyik nevetett.
”Tényleg?” – hallatszott a suttogás… „Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!” – és „Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek” – szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárn? nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is tör?dött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel kés?bb az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárn? elment a tanítványa temetésére …
A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket.
A tanárn? a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóviv? katona megszólította: „Ön a matematika tanárn?je volt Márk-nak?” ? igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: „Márk nagyon gyakran beszélt magáról.”
A temetés után összegy?ltek Márk régi osztálytársai. Márk szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárn?vel.
”Valamit szeretnénk mutatni” – mondta az apa és el?húzott egy pénztárcát a zsebéb?l. ”Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.”
A pénztárcából el?húzott egy er?sen gy?rött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárn? – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Márkról.
”Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak” – mondta Márk anyja. „Amint látja, Márk nagyon megbecsülte.”
A többi régi tanítvány is összegy?lt a tanárn? körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: „Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom fels? fiókjában ?rzöm.”
Chuck felesége pedig így szólt: „Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküv?i albumba.”
„Az enyém is megvan még” – mondta Mary. „A naplómban tartom”.
Ekkor Viki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette el?, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. „Mindig magamnál hordom” – mondta Viki, és hozzátette: „Meg vagyok gy?z?dve, hogy mindnyájan meg?riztük azt a listát.”
Ez a történet azért is kedves a számomra, mert valamennyi matematika tanárn?mre -hárman voltak- én is csodálattal, megbecsüléssel és szeretttel gondolok a mai napig.
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról,hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért meg kell mondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megtenni, amíg nem kés?.
Mindenki megteheti. Ha nem teszed meg, elszalaszthatsz egy csodás lehet?séget, hogy valami kedveset és szépet tegyél. Biztos, hogy van valaki, aki érted is aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat jelentesz.
Ha túlságosan elfoglalt vagy, akkor is van néhány perced hogy tudasd valakivel, hogy szereted, hogy fontos Neked, hogy számítasz rá, a barátságára, a megértésére. Ezzel legalább egy embertársadnak biztosan örömöt szerezhetsz, legyen ? a gyermeked, életed párja, gyerekkori barátod, egy kollégád,…!
Gondolj rá: azt aratjuk, amit vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját életébe.
Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint te magad vagy.
További szép, vidám és boldog napot!
2009/09/16
Jó, hogy vagy!
Hírlevél regisztráció
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárn?, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Kérte, hogy gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és miel?tt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárn?nek.
Hétvégén a tanárn? minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétf?n minden tanuló megkapta a listáját.
Már kis id? múlva mindegyik nevetett.
”Tényleg?” – hallatszott a suttogás… „Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!” – és „Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek” – szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárn? nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is tör?dött vele.A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel kés?bb az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárn? elment a tanítványa temetésére …
A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket.
A tanárn? a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóviv? katona megszólította: „Ön a matematika tanárn?je volt Márk-nak?” ? igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: „Márk nagyon gyakran beszélt magáról.”
A temetés után összegy?ltek Márk régi osztálytársai. Márk szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárn?vel.
”Valamit szeretnénk mutatni” – mondta az apa és el?húzott egy pénztárcát a zsebéb?l. ”Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.”
A pénztárcából el?húzott egy er?sen gy?rött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárn? – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Márkról.
”Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak” – mondta Márk anyja. „Amint látja, Márk nagyon megbecsülte.”
A többi régi tanítvány is összegy?lt a tanárn? körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: „Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom fels? fiókjában ?rzöm.”
Chuck felesége pedig így szólt: „Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküv?i albumba.”
„Az enyém is megvan még” – mondta Mary. „A naplómban tartom”.
Ekkor Viki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette el?, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. „Mindig magamnál hordom” – mondta Viki, és hozzátette: „Meg vagyok gy?z?dve, hogy mindnyájan meg?riztük azt a listát.”
Ez a történet azért is kedves a számomra, mert valamennyi matematika tanárn?mre -hárman voltak- én is csodálattal, megbecsüléssel és szeretttel gondolok a mai napig.
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról,hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért meg kell mondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megtenni, amíg nem kés?.
Mindenki megteheti. Ha nem teszed meg, elszalaszthatsz egy csodás lehet?séget, hogy valami kedveset és szépet tegyél. Biztos, hogy van valaki, aki érted is aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat jelentesz.
Ha túlságosan elfoglalt vagy, akkor is van néhány perced hogy tudasd valakivel, hogy szereted, hogy fontos Neked, hogy számítasz rá, a barátságára, a megértésére. Ezzel legalább egy embertársadnak biztosan örömöt szerezhetsz, legyen ? a gyermeked, életed párja, gyerekkori barátod, egy kollégád,…!
Gondolj rá: azt aratjuk, amit vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját életébe.
Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint Te magad vagy.
További szép, vidám és boldog napot!
2009/09/04
Szeptemberi zsongás
Regisztrálj b?ségteremt? hírlevelemre!
Újra itt a szeptember – csendesebb, kellemesebb az id?járás, elkezd?dött az iskola, mindenki kipihente magát, és újult er?vel vág bele céljai megvalósításába, vagyis a szeptember egy kisebb fordulópont az életünkben, és mint minden fordulópont- egy nagy lehet?ség ígéretét is hozza.
Oly sokan és sokat halljuk, hogy a recesszió véget ért, ám mégis… miért van az, hogy mégsem hagyjuk a valóságot a jót begy?r?zni az életünkbe, miért van az, hogy nem hagyjuk, hogy ez bennünket is elérjen, lelkesítsen?
Oly er?s a média szava, hogy számos ember csak azt hallja meg, és még mindig csak hajtja magát a kétségbeesésbe, visszhangozza azt, amit tudat alatt küld neki a tv, rádió, újság a híradásain keresztül.
Itt az ideje, hogy megrázd Magad, kapcsold ki a „médiát”, gondolj egy nagyot, bármilyen nagyot, és képzeld magad elé azt a képet, amit a jöv?d mozaikjai alkotnak.
Itt az ideje, hogy bízz a saját bels? tudatodban, mert ? az igazi jóakaród, és tudd, hogy a megérzéseid, az els? megérzéseid(!) mindig a jó irányba terelnek Téged.
Az a hozzáállás, amelyre most szükséged van az el?re és feljebb jutáshoz, a következ?kb?l áll össze: hit, lendület, eltökéltség.
Látod Magad el?tt a célodat? Érd el! Soha ne add fel! Ne add fel a reményt! Csak az lesz sikeres, aki nem adja fel! Mit gondolsz: tudnánk járni, ha föladnánk az els? földrehuppanás után?
Ragaszkodj az álmaidhoz, csinálj bel?lük célt, és tanulj meg velükegyüttélni. Ne korlátozd Magad azzal, amit mások mondanak, ne akadályozd Magad makacs hiedelmekkel, és ha kell, hajts végre változtatásokat. Az életünk gyökeres megváltoztatásához elég 21 nap. Err?l még írni fogok.
Az egyetlen dolog, ami meggátolhat abban, hogy az igazán vágyott életet éld, az TE magad vagy…
Mert az n?, növekszik, amire gondolsz, amire koncentrálsz.
Te mire gondolsz? És ez Neked jó vagy sem? Hasznos, ha megvalósul vagy sem?
Nos?
2007/12/24
Karácsony
Boldog Karácsonyt!
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak er?t kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések m?vészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes id?beosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, els?rangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Er?t kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
?rizz meg attól a naiv hitt?l, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlel?dünk!
Küldd el hozzám a kell? pillanatban azt, akinek van elegend? bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegend? fantáziát ahhoz, hogy a kell? pillanatban és a megfelel? helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!
?rizz meg az élet elszalasztásának félelmét?l!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések m?vészetére!
Áldott és Szeretetteljes, Békés, Boldog Ünnepeket kívánok Önnek és Szeretteinek!
Dusik Andrea