Kínában 10 százalékkal n? az idei GDP – adja hírül az InfoRádió
Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal n? – vélte a vezet? kínai gazdasági “agytröszt”, a tudományos akadémia mellett m?köd? gazdaság-el?rejelz? intézet.
Az intézet várakozása szerint a folyó negyedévben a GDP 11 százalékkal n?, majd az év hátralev? részében a b?vülés valamivel mérsékeltebb lesz.
Kína GDP-je tavaly 8,7 százalékkal n?tt, de 2009 utolsó három hónapjában már kétszámjegy?, 10,7 százalékos emelkedést jegyeztek fel, ami két éve a legnagyobb ütem volt.
Az intézet el?rejelzése szerint az idén a fogyasztói árindex várhatón 3 százalék feletti lesz a tavalyi 0,7 százalékos defláció után. Más mutatók is utalnak a gazdasági fejl?dés gyors ütemére. “84 százalékkal n?tt az autóeladás januárban az egy évvel korábbihoz képest” – közölte a kínai autógyártók (CAAM) szövetsége.
Januárban 1,2 millió autót értékesítettek az ázsiai országban, ahol a kormány adócsökkentésekkel élénkíti a gyártást és az eladást.
A kínai kereskedelmi minisztérium várakozása szerint az idén 15 millió autót adnak el az országban, ami több mint 10 százalékos b?vülés 2009-hez képest.
Forrás: inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-332132

Posted in
Tags: 

