Vállalkozás – Cég – Pénz

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következ?

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 2. § 1-10., 14., 16-17., 19-22. pontja, 4-16. §-a, továbbá 1. és 2. számú melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket a törvény kihirdetésére visszamen?leges hatállyal megsemmisíti.

Az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban:

„1. § (1) Adóköteles az e törvény szerinti vízi járm?, légi járm?, nagy teljesítmény? személygépkocsi.”

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adózás rendjér?l szóló 2003. évi XCII. törvény 33. § (10) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 33. § (11) bekezdése, 33. § (12) bekezdésének „— a (11) bekezdés szerinti esetet kivéve —” és „lakóingatlanról,” szövegrésze, 129. § (2)-(3) bekezdése és 168. § (8) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény kihirdetésére visszamen?leges hatállyal megsemmisíti.

Az adózás rendjér?l szóló 2003. évi XCII. törvény 33. § (10) és (12) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban:

„(10) A magánszemély adózó — amennyiben adóját nem a munkáltatója állapítja meg vagy nem él az egyszer?sített bevallás lehet?ségével — az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában, az egyszer?sített vállalkozói adó alanya az egyszer?sített vállalkozói adó bevallásában — az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvény szerinti vízi járm?, légi járm?, illetve nagy teljesítmény? személygépkocsi azonosító adatainak a feltüntetésével — az adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszer?sített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett — ideértve az e törvény 31. § (5)-(6) bekezdéseiben meghatározott nyilatkozattételre jogosult adóalanyokat is —, továbbá ha a magánszemély adóalany személyi jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg vagy él az egyszer?sített bevallás lehet?ségével, az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóév május 20-áig teljesíti.”

„(12) Nem köteles az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról bevallást benyújtani az az adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni arról a vízi járm?r?l, légi járm?r?l, nagyteljesítmény? személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.”

3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közlésér?l szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet alkotmányellenes, ezért azt kihirdetésére visszamen?leges hatállyal megsemmisíti.

4. Az Alkotmánybíróság az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 3. §-a, 17. §-a, 20-21. §-a, 23. §-a, 27. §-a, 29. §-a, 32-34. §-a és 36. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

I n d o k o l á s

I.

Az Alkotmánybírósághoz számos indítványt terjesztettek el? az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nért.) rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére.

1. Az indítványozók túlnyomó többsége a Nért. lakóingatlanok adójával kapcsolatos rendelkezéseit kifogásolta. A lakóingatlanok adójával kapcsolatos indítványok lényege a következ?képpen foglalható össze:

1.1. Több indítványozó kifogásolta a Nért. azon rendelkezéseit, amelyek a lakóingatlanok adójának alapját, illetve az adófizetésre kötelezett adóalanyi kört határozzák meg, valamint szankció alkalmazását teszik lehet?vé.

Az indítványozók kifejtették, hogy a Nért. 15-16. §-a, illetve 1. és 2. számú melléklete alapján kiszámítható a lakóingatlanoknak a törvényhozó által vélelmezett értéke (számított érték), de ugyanakkor a Nért. 10. §-a értelmében az adó alapja nem az el?bbi számított érték, hanem a lakóingatlannak az adóév els? napján fennálló forgalmi értéke. Utaltak továbbá arra, hogy a Nért. 2. § 10. pontja definiálja a forgalmi érték fogalmát. A Nért. 15. §-a alapján az adóalany e törvényi definíció figyelembe vételével köteles a konkrét ingatlant illet?en az adó alapjául szolgáló forgalmi értéket megállapítani, illetve bevallani, s adóbevallása alapján az adót megfizetni.

Az indítványozók a fentiekkel kapcsolatban azt sérelmezték, hogy a Nért. alapján nem egyértelm?, miként lehet pontosan megállapítani az adó alapját, vagyis a lakóingatlanok forgalmi értékét. Az adóalap bizonytalansága következtében az adóhatóság az adókötelezettség teljesítésének ellen?rzése során korlátlan mérlegelési joggal rendelkezik, mely sérti a jogbiztonság elvét. Ezen túlmen?en az adóztatott vagyon és az adóztatás közvetlen kapcsolatának követelményére figyelemmel a vagyonadó pontosan meg nem határozható összeg? alapja ellentétes az arányos közteherviselés elvével.

Az indítványozók az ismertetett rendelkezésekkel összefüggésben a jogbiztonság elvébe ütköz?nek tartották továbbá, hogy az adóalany a Nért. 39-40. §-a alapján szankcionálható, ha nem tudja pontosan, vagyis az adóhatóság által utólagosan megállapított forgalmi értékkel azonosan meghatározni a lakóingatlan forgalmi értékét. Sérti szerintük a jogbiztonság elvét, hogy a törvényhozó bizonytalan feltételekhez köti az adófizetési kötelezettséget, mely kötelezettség elmulasztása esetén szankciót helyez kilátásba. A jogbiztonság sérelmét jelenti továbbá, hogy nincs rögzítve, miként bizonyíthatja az adóalany az általa megállapított forgalmi érték helyességét.

Mindezek alapján az indítványozók a Nért. hivatkozott rendelkezéseivel összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének és 70/I. §-ának sérelmét kérték megállapítani. Az egyik indítványozó ezen túlmen?en az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, azaz a bírósághoz fordulás jogával is ellentétesnek tartotta azt, hogy a Nért. alapján nem egyértelm?, miként lehet a forgalmi érték helyes megállapítását bizonyítani.

1.2. Az indítványozók a Nért. 10. §-ával és 2. § 10. pontjával összefüggésben az adó alapjául szolgáló forgalmi érték fogalmát érint?en kifogásolták a „vagyontárgyat terhel? adósságok” fordulatot.

Az indítványozók azt sérelmezték, hogy a vagyontárgyat terhel? adósságokat nem lehet figyelembe venni az adó alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál. Így a törvényhozó „nem az adózó tényleges vagyonát”, „hanem a vagyontárgyat terhel? tartozást is adóztatja”, melynek következtében az adóteher nem áll közvetlen összefüggésben az adózó tényleges vagyoni helyzetével. Ezért az indítványozók a Nért. hivatkozott rendelkezéseivel összefüggésben az Alkotmány 70/I. §-a sérelmének megállapítását indítványozták.

Kifogásolták továbbá, hogy nem egyértelm?, mit kell egyáltalán a „vagyontárgyat terhel? adósságok” alatt érteni. Mivel az adósság fogalmát a Nért. nem definiálja, annak értelmezéséhez az egyik indítványozó az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 110. § (1) bekezdését („E törvény alkalmazásában adósság a hitelviszonyon alapuló fizetési kötelezettség.”) hívta segítségül. Ebb?l szerinte az következik, hogy az adóév els? napján fennálló kezel?i jog, vagyonkezel?i jog, haszonélvezeti jog, valamint használat joga értékcsökkent? tényez?ként nem min?sül adósságnak, ezért azt a lakóingatlan forgalmi értéke kapcsán figyelembe kell venni, vagyis a forgalmi értékb?l le kell vonni. Ez viszont ellentmond annak, hogy a Nért. 5. §-a alapján adóalany a vagyoni érték? jog jogosultja.

Ehhez hasonlóan az indítványozók szerint az sem világos, hogy a Nért. alapján adóköteles-e az elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt lakóingatlan, illetve az elidegenítési és terhelési tilalmat figyelembe kell-e venni a forgalmi érték meghatározásánál. Ha az elidegenítési és terhelési tilalom értékcsökkent? tényez?ként nem vehet? figyelembe, akkor az indítványozók szerint a Nért. olyan személyeket is adófizetésre kötelez, akik megélhetésük biztosítása érdekében eltartási, életjáradéki szerz?dést kötöttek, s éppen nehéz anyagi helyzetük miatt vállalták az e szerz?dés részét képez? elidegenítési és terhelési tilalmat. Ezért az ilyen nehéz anyagi helyzetben lév?k megadóztatását az Alkotmány 70/E. §-a szerinti szociális biztonsághoz való joggal ellentétesnek tartották.

1.3. Más indítványozók az adó alapjául szolgáló forgalmi értékkel összefüggésben a Nért. 5. §-át sérelmezték, mely nemcsak a tulajdonosokat, hanem a vagyoni érték? jogok gyakorlására jogosultakat is az adóalanyok körébe sorolja. Ennek kapcsán azt állították, hogy bár a vagyoni érték? jogok jogosultjai is adóalanyok, de mivel a vagyoni érték? jog az adó alapjául szolgáló forgalmi értékben nem szerepel, ezért adófizetésre e jogosultak tulajdonképpen nem lennének kötelezhet?k, illetve ilyen kötelezettségük a normavilágosság követelményét, az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséb?l származó jogbiztonság elvét sérti.

Ismét más indítványozók a Nért. 5. § (1) bekezdése kapcsán a tulajdonosok és a vagyoni érték? jogosultak adóalanyiságával kapcsolatban az arányos közteherviselés követelményének sérelmére is hivatkoztak. Azzal érveltek, hogy a vagyoni érték? jog értéke alacsonyabb a tulajdon értékénél, ezért az eltér? vagyonnagyságot arányosan eltér? mértékben terhel? adókötelezettség felelne meg az Alkotmány 70/I. §-ának, illetve a 70/A. §-ban rögzített vagyoni helyzet szerinti különbségtétel tilalmának. A Nért. alapján viszont az eltér? vagyonnagysághoz azonos mérték? adóelvonás tartozik.

Az indítványozók szerint továbbá az is ellentétes a jogállamiság elvével, hogy a Nért. 5. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonosnak kell az adótartozást megfizetni, ha a vagyoni érték? jog jogosultjával szemben — az utóbbit terhel? adókötelezettség teljesítésére irányuló — végrehajtás eredménytelenül zárult. Ezzel összefüggésben az indítványozók az Alkotmánybíróság 60/2009. (V. 28.) AB határozata alapján úgy vélték, hogy a köztartozás behajtásának, azaz a vagyoni érték? jog jogosultjával szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenségének kockázata az államot terheli. Jogállami keretek között nincs arra lehet?ség, hogy — megfelel? ellentételezés nélkül — ezt a kockázatot a tulajdonos az állam helyett viselje.

Az indítványozók azért is kifogásolták a Nért. 5. §-át, mert e rendelkezés szerint a lakóingatlan több tulajdonosa, illetve több vagyoni érték? jogosult között megoszlik az adóalanyiság. Az adóalanyiság ugyanakkor nem osztható fogalom (csak az adófizetetési kötelezettség osztható meg). Így a Nért. 5. §-a a tulajdonosok számától függ? többszörös adóztatás veszélyét rejti magában, mely sérti a normavilágosság követelményét.

Az indítványozók a lakóingatlant terhel? több vagyoni érték? jog esetén értelmezhetetlennek tartották a Nért. 5. § (1) bekezdésének azt a kitételét, hogy a jogosultak „jogosultságaik arányában min?sülnek adóalanynak”. Az indítványozók szerint nem világos a „különböz? jogok közötti kapcsolat megítélése, f?leg »arányosításának« módszere”. A jogosultságok arányától függ? adóalanyiság különösen azért okoz bizonytalanságot, mert a Nért. a vagyoni érték? jogok értékének meghatározására nem ad iránymutatást. Így a bizonytalan érték? jogosultságok nem ismert módon történ? arányosításával kellene az adóalanyiságot meghatározni, mely nyilvánvalóan ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséb?l ered? jogbiztonság követelményével.

1.4. Az indítványozók azt is kifogásolták továbbá, hogy a lakóingatlanok adóztatása nincs tekintettel az adóalanyok jövedelmi helyzetére. Sérelmezték továbbá, hogy a Nért. szerint az ingatlanok közül csupán a — rendszerint a természetes személyek tulajdonában álló — lakóingatlanok adókötelesek, más ingatlanok (pl.: irodaházak, banképületek, gyárépületek, stb.) viszont nem. Ezért az indítványozók a Nért. 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan” szövegrészét, 4-16. §-ait, valamint 1. és 2. számú mellékletét ellentétesnek tartották a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében biztosított elvével, a tulajdon alkotmányos védelmével (13. §), illetve az arányos közteherviselésnek az Alkotmány 70/I. §-a szerinti elvével. A természetes személyek lakóingatlanát érint? tulajdonkorlátozás révén pedig sérül továbbá „az alapvet? emberi jogok körébe” tartozó „lakhatáshoz való jog”, melynek biztosítása az államnak az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséb?l származó kötelezettsége. Ezen túlmen?en az indítványozók szerint a Nért. „indokolatlanul, és ezáltal alkotmányellenesen tesz különbséget — az egyébként azonos paraméterekkel rendelkez? — társasházi lakóingatlanok, valamint a jogilag közös tulajdonnak min?sül?, de adott esetben m?szakilag megosztott, két vagy több önálló lakást tartalmazó lakóingatlanok között. Ez utóbbi adóalapja — társasházzá történ? átalakulás hiányában — a lakóingatlan (azaz a két vagy több lakás) teljes forgalmi értéke alapján kerül meghatározásra, mely hátrányosabb adófizetési kötelezettséget teremt.” Ezzel összefüggésben az indítványozók az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmét kérték megállapítani.

Az indítványozók továbbá a lakóingatlanok adójának a Nért. 11. §-ában meghatározott mértékét aránytalannak, illetve túlzottnak tartották, mely álláspontjuk szerint ellentétes az Alkotmány 70/I. §-ával. Az adó mértéke az adóalanyok és ezáltal a családok ellehetetlenülését idézi el?, ezáltal sérti az Alkotmány 15. §-át.

Az indítványozók sérelmezték, hogy a lakóingatlanokat nemcsak a Nért. szerinti adó, hanem személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség is terheli, ha a lakóingatlan átruházására a megszerzés évét követ? öt éven belül kerül sor. Álláspontjuk szerint a lakóingatlanok adója és a lakóingatlanok átruházásával összefügg? személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség kétszeres adóterhelést eredményez, amely ellentétes az Alkotmány 70/I. §-ával.

1.5. Az indítványozók közül többen támadták a Nért. adófelfüggesztésr?l szóló, illetve adómentességet biztosító rendelkezéseit.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és 70/A. § (1) bekezdésével ellentétesnek tartották a Nért. 7. § (1) bekezdését és 14. § (2) bekezdését, mert az adófelfüggesztést, illetve az adómentességet a 62. életév betöltéséhez kötik, vagyis egy életkor eléréséhez kapcsolják az adófelfüggesztésre, illetve adómentességre való jogosultságot. Ezáltal az életkor szerint tesznek különbséget az adóalanyok között, s a 62. életévüket be nem töltött személyeket az adózás szempontjából indokolatlanul diszkriminálják.

Sérelmezték továbbá a Nért. 8. §-át, mert az álláskeres?k esetében a két éves adófelfüggesztés alkalmazásának egyik feltétele, hogy a munkavégzésre irányuló jogviszony „a munkáltató érdekkörében felmerült ok” miatt sz?njön meg. A törvényhozó azonban nem határozta meg azt, hogy mit ért e feltétel alatt, s miként lehet annak megvalósulását igazolni. A feltétel kikötése ezért az indítványozók szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével ellentétesen jogbizonytalanságot eredményez.

1.6. Az indítványozók a Nért. 7-8. §-ával kapcsolatban kifogásolták továbbá, hogy az adóhatóság adófelfüggesztés esetén köteles az érintett ingatlanra jelzálogjogot bejegyeztetni. Számos ingatlant ugyanakkor már elidegenítési és terhelési tilalom, illetve jelzálogjog terhel, s a jogosult nem ritkán maga az állam, vagy a terhek közvetve éppen az állam által el?írt kötelezettségen alapulnak (pl.: lakáscélú állami támogatások esetén). Nem egyértelm?, hogy ez akadályát képezi-e az adófelfüggesztésnek, illetve az adófelfüggesztés feltételéül szolgáló jelzálogjog-bejegyzésnek. E bizonytalanság az indítványozók szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét sérti.

Az indítványozók az Alkotmány 70/A. §-át sért?nek vélték azt, hogy a Nért. 7. § (5) bekezdése és 8. § (5) bekezdése a felfüggeszteni kért adót biztosító jelzálogjog soron kívüli bejegyezését teszi lehet?vé. Ezáltal az indítványozók szerint a Nért. az adóhatóságot egyéb jelzálogjog jogosultjával szemben indokolatlanul el?nyben részesíti.

1.7. Az indítványozók a Nért. 7-8. §-ával, illetve 14. § (1) bekezdés a) pontjával kapcsolatban többek között a ténylegesen (életvitelszer?en) lakóhelyül szolgáló lakóingatlanra utaló szövegrészt is alkotmányellenesnek tartották. Szerintük az adófelfüggesztés, illetve az adómentesség feltételeként az életvitelszer? bentlakás megkövetelése szükségtelenül korlátozza az Alkotmány 58. §-ában rögzített szabad mozgás és tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát. Az életvitelszer? bentlakás követelménye továbbá az azonos vagyoni helyzetben lév?k eltér? adófizetési kötelezettségét, s így az az Alkotmány 70/I. § szerinti arányos közteherviselés elvének sérelmét eredményezi.

1.8. Az indítványozók a Nért. 12. § (1) bekezdésének adókedvezményt biztosító rendelkezését is sérelmezték. Ennek értelmében az adóalany három vagy több gyermek eltartása esetén a harmadik és minden további gyermek után 15 % adókedvezményre jogosult. Az indítványozók szerint e szabály a nagycsaládosok hátrányos megkülönböztetését valósítja meg, s ezért sérti az Alkotmány 70/A. §-át, továbbá ellentétes az Alkotmány 15. §-ával, mely az államnak a család védelmére vonatkozó kötelezettségét rögzíti. A nagycsaládosok ugyanis szükségszer?en nagyobb, s ezáltal rendszerint értékesebb ingatlannal rendelkeznek, melyhez viszonyítva a Nért. alapján csupán egy jelképes adókedvezményre jogosultak. Velük szemben a kisebb létszámú háztartások kisebb méret? és rendszerint alacsonyabb érték? ingatlana a Nért. 14. §-a alapján adómentességet élvez. A Nért. 12. § (1) bekezdése ráadásul a gyermekenként járó adókedvezményt csak korlátozottan biztosítja, hiszen a gyermekek után járó adókedvezménnyel legfeljebb 100 millió forint adóalapra jutó adó erejéig csökkenthet? az adó.

1.9. Többen támadták a Nért. 14. § (1) bekezdését, melynek értelmében mentes az adóalany a lakóhelyéül szolgáló lakása után ?t terhel? adó alól, ha a lakás forgalmi értéke a naptári év els? napján a 30 millió forintot nem éri el, illetve további egy, az adóalany döntése szerinti lakóingatlana után ?t terhel? adó alól, ha e lakóingatlan forgalmi értéke a naptári év els? napján a 15 millió forintot nem éri el. Az indítványozók ezzel kapcsolatban azt kifogásolták, hogy a több, kisebb érték? lakóingatlannal rendelkez? adóalany harmadik ingatlanát már adófizetési kötelezettség terheli, ezzel szemben akinek egy nagyobb érték? (29 millió forintos) lakóingatlana van, mentességben részesül. Így a Nért. 14. § (1) bekezdése sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és az arányos közteherviselés elvét.

A Nért. 14. §-a kapcsán az indítványozók azt is kifogásolták, hogy míg az adófizetési kötelezettség megoszlik a tulajdonosok között, addig az adómentesség nem az egyes tulajdonosok tulajdoni hányadának értékéhez igazodik. A Nért. 14. §-a szerinti adómentesség ugyanis kizárólag az egész ingatlan értékéhez köt?dik, függetlenül a tulajdonosok számától. Ezt az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséb?l ered? jogbiztonság követelményével és az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmával ellentétesnek tartották.

1.10. Az indítványozók a Nért. 15. §-ával kapcsolatban azt sérelmezték, hogy a bevallás-benyújtási kötelezettség többféleképpen értelmezhet?, illetve félreérthet?. Nem egyértelm? ugyanis, hogy az adót a Nért. szerinti számított (vélelmezett) érték vagy a forgalmi érték alapul vételével kell-e bevallani. Ezért az indítványozók szerint a Nért. 15. §-a nem felel meg a normavilágosság követelményének.

Kifogásolták továbbá az adóbevallással összefüggésben a Nért. 2. számú mellékletében foglalt korrekciós tényez?ket is. Nem egyértelm? ugyanis, hogy a korrekciós tényez?kkel kiszámított összegek hozzáadandóak-e az 1. számú melléklet szerint kiszámított alapértékhez, vagy a korrekciós tényez?kkel felszorzott alapértéket kell-e az újabb korrekciós tényez?vel megszorozni. Így az indítványozók szerint az adóbevallás bizonytalan feltételeken alapul, mely sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogbiztonság követelményét.

A lakóingatlanok adójának bevallásával kapcsolatban a Nért. 15-16. §-át, 38. §-ának az adózás rendjér?l szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 33. § (11) bekezdését megállapító szövegrészét, 39. §-ának az Art. 129. § (3) bekezdését megállapító szövegrészét, valamint 1. és 2. számú mellékletét is alkotmányellenesnek tartották. Azt sérelmezték ugyanis, hogy a Nért. 15. §-ának második fordulata, illetve a Nért. 38. §-ának az Art. 33. § (11) bekezdését megállapító szövegrésze szerint olyan lakóingatlanokról is bevallást kell benyújtani, amelyek után a Nért. adófizetési kötelezettséget nem állapít meg. Az indítványozó szerint ebben az esetben — a bevallás-benyújtási kötelezettségen keresztül — az adatgy?jtésre nem az adófizetési kötelezettséggel összefüggésben, hanem kizárólag azért kerül sor, mert a lakóingatlannak a Nért. által el?írt számított, vélelmezett értéke a Nért. 14. § (1) bekezdése szerinti értékhatárt meghaladja. Így a lakóingatlanok számított értéke szerinti adóbevallási kötelezettség, mely olyan lakóingatlanokra vonatkozik, amelyeket a Nért. adófizetési kötelezettséggel nem terhel, alkotmányellenes módon korlátozza az Alkotmány 59. §-ában foglalt, magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jogot, indokolatlan, céltalan adatgy?jtést tesz lehet?vé. Ráadásul a Nért. 39. §-ának az Art. 129. § (3) bekezdését megállapító rendelkezése szankcióval sújtja azt, aki a számított érték szerinti adóbevallási kötelezettségének nem tesz eleget. E rendelkezés így az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe és 59. §-ába ütköz?, vagyis alkotmányellenes adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztását rendeli szankcionálni.

1.11. Az indítványozók a lakóingatlanok adójával összefüggésben a Nért. értelmez? rendelkezéseit is kifogásolták, s azokat ellentmondásos voltuk miatt a jogbiztonság követelményével ellentétesnek tartották.

Kifejtették, hogy bár a Nért. 2. § 6. pontja meghatározza a lakóingatlan fogalmát (lakásnak, üdül?nek min?sül? épület/épületrész és az ahhoz tartozó telek/telekhányad), a törvény más rendelkezései ellentmondanak e fogalom-meghatározásnak. A lakás fogalmát ugyanis a Nért. 2. § 4. pontja az „ingatlan” szó segítségével definiálja. Ezért az indítványozók szerint a lakóingatlan fogalmának meghatározása során a törvényhozó kétszeresen vette figyelembe a telket, illetve a földet, hiszen az már a Nért. 2. § 6. pontjában szerepl? lakás fogalmának is része.

Ellentmondásos továbbá, hogy a Nért. 2. § 4. és 5. pontja szerinti lakás, illetve üdül? fogalmába beletartozik az épületrész is, s e fogalom lényege, hogy az ingatlan szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, vagy legalábbis ilyenként feltüntetésre vár. Ezzel szemben a Nért. 2. § 3. pontja szerint az épületrész fogalmának lényege, hogy az az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel.

További ellentmondáshoz vezet, hogy a Nért. 2. § 4. pontja a lakás fogalmának meghatározásakor hivatkozik a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvénynek (a továbbiakban: Lakástv.) a lakás fogalmát értelmez? rendelkezéseire (91/A. § 1-6. pont). Az Lakástv. 91/A. § 1-6. pontjában — egyebek mellett — szerepel a szükséglakás fogalma is, s azt az Lakástv. a lakás fogalmától megkülönbözteti. Míg ugyanis az Lakástv. 91/A. § 1. pontja szerint a lakás mindig helyiségcsoport, addig az Lakástv. 91/A. § 6. pontja szerinti szükséglakás nem feltétlenül min?sül lakásnak, hiszen a szükséglakás lehet akár egyetlen helyiség is. Több törvény is definiálja továbbá az épület, az építmény, illetve a lakás fogalmát [pl. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 52. § 8. pontja, az épített környezet kialakításáról és védelmér?l szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 8. és 10. pontja, vagy a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 9. pont b) alpontja]. Ennek ellenére a Nért. új fogalmat vezetett be úgy, hogy mell?z bizonyos fogalmi elemeket (pl. használhatóság, ellátást biztosító vezetékek, berendezések, stb).

1.12. Az indítványozók a Nért. 1. § (2) bekezdését is kifogásolták, mely az Art.-t a Nért. háttérjogszabályaként rendeli alkalmazni. Így a Nért. 38. §-a által az Art.-be beiktatott rendelkezés értelmében a forgalmi érték megállapítása a személyi jövedelemadó-bevallás alá tartozik. Ezt ellen?rizend? az adóhatóság jogosult arra, hogy az adózó lakásába belépjen, s ilyen módon a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjogot „kényszerít? ok nélkül korlátozza”. Ez az indítványozó szerint az Alkotmány 59. § (1) bekezdését és 8. § (2) bekezdését sérti.

Az indítványozók a Nért. 1. § (2) bekezdésével összefüggésben azt is sérelmezték, hogy az Art. 134. §-a „az adófizetés alóli mentesülés, ill. kedvezmény feltételeit nem tartalmazza világosan, egyértelm?en, ami önkényes megkülönböztetést eredményez, ezáltal kizárva az arra jogosultak alanyi jogát a kedvezmények igénybevételére, ami sérti a diszkrimináció tilalmát”.

1.13. Az egyik indítványozó a Nért. egészének megsemmisítését kezdeményezte, bár valójában kizárólag a lakóingatlanok adóját kifogásolta. Azt sérelmezte, hogy a Nért. szerint az egész lakóingatlan adóköteles. Állítása szerint a Nért. nincs figyelemmel arra, hogy az adó alapjául szolgáló lakóingatlan egy részét az adóalanyok adott esetben vállalkozói tevékenység folytatására használják. Az ilyen ingatlanok egészének lakóingatlanként történ? adóztatása hátrányos helyzetbe hozza a vállalkozói tevékenységet folytató adóalanyokat.

2. Az indítványozók a vízi és légi járm?vek, valamint a nagy teljesítmény? személygépkocsik adójával kapcsolatban is alkotmányellenesnek tartották a Nért. rendelkezéseit.

2.1. A Nért. 17. §-a és 23. §-a alapján adókötelesek azok a vízi és légi járm?vek, amelyek megfelelnek a hatósági nyilvántartásba bejegyzés m?szaki feltételeinek, de bejegyzésükre külföldön került sor. Az indítványozók szerint a magyar adóhatóságok nem tudják ellen?rizni, hogy egy külföldön bejegyzett járm? magyar belföldi illet?ség? magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet tulajdonában van-e. Ezzel a Nért. egy ellen?rizhetetlen és betarthatatlan adókötelezettséget hoz létre, amely sérti a jogbiztonságot, valamint ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, mivel a jogalkotó a jogkövet?k adóztatásával párhuzamosan nem teremti meg a jogsért?k adóztatásának elvi és gyakorlati lehet?ségét.

2.2. Az indítványozók a Nért.-nek a vízi és légi járm?vek, valamint a nagy teljesítmény? személygépkocsik adóalapját meghatározó 20-21. §-át, valamint 27. §-át, 29. §-át és 32-33. §-át is sérelmezték. E rendelkezések szerint nem a járm?vek forgalmi értékéhez igazodik az adó, hanem más, a járm?vek értékét?l független tényez?höz (pl.: vitorlaméret, felszálló tömeg, teljesítmény). Ennek következtében el?fordulhat, hogy egy kisebb érték? járm? után ugyanolyan mérték?, vagy akár még nagyobb adófizetési kötelezettség terheli az adóalanyt, mint egy nagyobb érték? járm? után. Erre figyelemmel a támadott rendelkezéseket az Alkotmány 70/A. §-a szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmába és az Alkotmány 70/I. §-ában rögzített arányos közteherviselés elvébe ütköz?nek tartották.

2.3. Az indítványozók a Nért. 29. §-át és 34. §-át is támadták, mert e rendelkezések alapján az „old timer” autók adómentességben, az elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik 50%-os adókedvezményben részesülnek, valamint adókedvezmény illeti meg az adóalanyt a személygépkocsija után, ha szül?ként, nevel?szül?ként, örökbefogadó szül?ként háztartásában három vagy annál több gyermeket nevel. Az adókedvezményt megállapító szabály így éppen a nagyobb érték? személygépkocsival rendelkez?, tehát vagyonosabb adóalanyoknak kedvez, lévén az „old timer”, az elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik jellemz?en jóval drágábbak. Másrészr?l mivel az adókedvezmény csak három gyermek után jár, két gyermek, vagy például egy mozgáskorlátozott gyermek szállításához semmilyen kedvezményt nem biztosít a törvényhozó. Mindennek kapcsán az indítványozók szerint az adókedvezmény biztosításánál a törvényhozó figyelmen kívül hagyta az adóalanyok tényleges vagyoni helyzetét, s ezért sérül a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az arányos közteherviselés elve.

3. Többen kifogásolták, hogy a Nért. 3. §-a alapján teljes személyes mentességben részesül a Magyar Állam, a helyi önkormányzatok és azok társulásai, a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatok, a költségvetési szervek, az egyházak, az Észak-atlanti Szerz?dés Szervezete. E rendelkezés az indítványozók szerint ellentétes az arányos közteherviselés elvével, mert a törvényhozó a kedvezményezett személyi kört indokolatlanul részesíti el?nyben, s vonja ki az adófizetési kötelezettség alól. A Nért. 3. §-a továbbá az Alkotmány 70/A. §-át sért? indokolatlan megkülönböztetést tesz a köztulajdon és a magántulajdon között, ezáltal ellentétes a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglalt elvével is. A Magyar Állam, a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok ugyanis még abban az esetben is adómentességet élveznek, ha lakóingatlanaik és járm?veik nem közcélt, hanem egyértelm?en vállalkozási célt szolgálnak. Ehhez képest a magántulajdonban álló és hasonló célt szolgáló adótárgyak adókötelesek. Az indítványozók továbbá kifogásolták, hogy a jogalkotó az egyházi és az önkormányzati tulajdonban lév? ingatlanok adófizetési kötelezettség alóli mentesítésével korlátozza az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt gazdasági verseny szabadságát.

4. Az indítványozók kifogásolták továbbá a Nért. 36. §-ával kapcsolatban a törvény alkalmazására való felkészüléshez biztosított fél éves felkészülési id?t. Az indítványozók szerint ez nem elegend?, mert az új vagyoni típusú adó lényeges változást jelent az alapul fekv? jogviszonyok szerepl?i számára. E jogviszonyok adott esetben nem, vagy csak igen nehezen, s jellemz?en hosszabb id? alatt módosíthatóak (pl. tartási, életjáradéki szerz?déssel elidegenített, illetve elidegenítési és terhelési tilalom alatt álló, továbbá kölcsönfelvétellel vásárolt, évekig-évtizedekig jelzálogjoggal terhelt ingatlanok esetében). A féléves felkészülési id? ezért nem biztosít reális lehet?séget arra, hogy a jogalanyoknak módjukban álljon magatartásukat az új jogszabályi környezethez igazítani. Ezzel összefüggésben az indítványozók az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét állították.

5. Az Alkotmánybíróság a folyamatban lev? ügyeket — azok tárgyi összefüggésére tekintettel — az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjér?l és annak közzétételér?l szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

II.

1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:

„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvet? jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam els?rend? kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvet? jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvet? jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”

„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenl? védelemben részesül.”

„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekb?l, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

„58. § (1) Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvényben meghatározott esetek kivételével – megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is.”

„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenl?ség megvalósulását az esélyegyenl?tlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”

„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.”

„70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkez? szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelel?en a közterhekhez hozzájárulni.”

2. A Nért. érintett rendelkezései:

„2. § E törvény alkalmazásában:

(…)

10. forgalmi érték: az a pénzben kifejezhet? érték, amely a vagyontárgy eladása esetén — a vagyontárgyat terhel? adósságok figyelembevétele nélkül — árként általában elérhet?; (…)”

„5. § (1) Az adó alanya az a személy vagy szervezet, aki vagy amely a naptári év (a továbbiakban: év) els? napján a lakóingatlan tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni érték? jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya, több jogosult esetén a jogosultak jogosultságaik arányában min?sülnek adóalanynak.

(2) Az adót az adóalanynak kell megfizetnie. Ha az adó alanya a vagyoni érték? jog jogosítottja, és a végrehajtás vele szemben végrehajtható vagyon hiányában eredménytelenül zárult, úgy az adótartozást a tulajdonosnak kell tulajdoni hányada arányában megfizetni. Ha a vagyoni érték? jog jogosítottjának a lakóingatlan után adótartozása keletkezik, az adóhatóság a tartozás tényér?l a tulajdonosokat értesíti.”

„10. § Az adó alapja a lakóingatlannak az adóév els? napján fennálló forgalmi értéke.”

„15. § Bevallást kell benyújtani arról a lakóingatlanról, amely után az adóalanyt adófizetési kötelezettség terheli, továbbá arról a lakóingatlanról is, amelynek a 16. § szerinti számított értéke a 14. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti mentesség esetén a 30 millió forintot, a 14. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti mentesség esetén a 15 millió forintot eléri.”

„17. § Adóköteles a hatósági nyilvántartásban szerepl? vízi járm?, illetve a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illet?ség? magánszemély vagy belföldön bejegyzett szervezet olyan vízi járm?ve, amely a hatósági nyilvántartásba bejegyzés m?szaki feltételeinek megfelel, de a nyilvántartásban nem szerepel, vagy bejegyzésére külföldön került sor.”

„20. § Az adó alapja:

a) vitorlás vízi járm? esetén a vízi járm? névleges vitorlafelülete négyzetméterben kifejezve,

b) az a) pont alá nem tartozó vízi járm? esetén a vízi járm? f?gépének, több f?gép esetén f?gépeinek összegzett, hatósági nyilvántartásban, külföldön nyilvántartatott vízi járm? esetén a külföldi hatóság nyilvántartásában, ezek hiányában a vízi járm? bizonyítványában feltüntetett kilowattban kifejezett teljesítménye.”

„21. § Az adó évi mértéke:

a) a 20. § a) pontja szerinti vízi járm?vek esetén az adóalap minden megkezdett négyzetmétere után:

aa) a vízi járm? gyártási évében és az azt követ? 10 naptári évben 2000 Ft;

ab) a vízi járm? gyártási évét követ? 11-21. naptári évben 1000 Ft;

ac) a vízi járm? gyártási évét követ? 22. évt?l 500 Ft;

b) a 20. § b) pontja szerinti vízi járm?vek esetén kilowattonként:

ba) a vízi járm? gyártási évében és az azt követ? 5 naptári évben 300 Ft;

bb) a vízi járm? gyártási évét követ? 6-10. naptári évben 250 Ft;

bc) a vízi járm? gyártási évét követ? 11-15. naptári évben 200 Ft;

bd) a vízi járm? gyártási évét követ? 16. naptári évt?l 150 Ft.”

„23. § Adóköteles a hatósági nyilvántartásban szerepl? légi járm?, illetve a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illet?ség? magánszemély vagy belföldön bejegyzett szervezet olyan légi járm?ve, amely a hatósági nyilvántartásba bejegyzés m?szaki feltételeinek megfelel, de a nyilvántartásban nem szerepel, vagy bejegyzésére külföldön került sor.”

„27. § Az adó alapja a légi járm? hatósági bizonyítványában szerepl? legnagyobb felszálló tömege.”

„28. § Az adó évi mértéke az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után:

a) motoros légi járm?vek (ide nem értve a motoros és segédmotoros vitorlázó repül?gépet és a léghajót) esetén:

aa) a légi járm? gyártási évében és az azt követ? 5 naptári évben 8000 Ft;

ab) a légi járm? gyártási évét követ? 6-10. naptári évben 7000 Ft;

ac) a légi járm? gyártási évét követ? 11-15. naptári évben 6000 Ft;

ad) a légi járm? gyártási évét követ? 16. naptári évt?l 5000 Ft;

b) az a) pontban nem említett légi járm?vek esetén:

ba) a légi járm? gyártási évében és az azt követ? 5 naptári évben 4000 Ft;

bb) a légi járm? gyártási évét követ? 6-10. naptári évben 3500 Ft;

bc) a légi járm? gyártási évét követ? 11-15. naptári évben 3000 Ft;

bd) a légi járm? gyártási évét követ? 16. naptári évt?l 2500 Ft.”

„29. § Adóköteles a 125 kilowatt teljesítményt elér? hajtómotorral rendelkez? személygépkocsi, az OT bet?jel? rendszámtáblával ellátott személygépkocsi kivételével.”

„32. § Az adó alapja a személygépkocsi hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye kilowattban kifejezve. Ha a hatósági nyilvántartásban a személygépkocsi teljesítménye csak lóer?ben van feltüntetve, akkor a lóer?ben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani, s az eredményt a kerekítés általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni. Hatósági nyilvántartásban nem szerepl? személygépkocsi esetén az adó alapja a személygépkocsi m?szaki adatait tartalmazó hatósági okiratban szerepl? teljesítmény kilowattban kifejezve.”

„33. § Az adó mértéke a Gjt. 7. §-ának (1) bekezdése szerinti adómérték 2-szerese a 125 kilowatt teljesítményt elér? és 175 kilowatt teljesítményt meg nem haladó, 2,5-szerese a 175 kilowatt teljesítményt meghaladó és 200 kilowatt teljesítményt el nem ér?, és 3-szorosa a legalább 200 kilowatt teljesítményt elér? személyszállító gépjárm? után.”

„34. § 50%-os adókedvezmény illeti meg:

a) a kizárólag elektromos meghajtású, valamint a Gjt. szerinti hybrid meghajtású személygépkocsit;

b) annak az adóalanynak a — legfeljebb egy darab — személygépkocsiját, aki szül?ként, nevel?szül?ként, örökbefogadó szül?ként háztartásában 3 vagy annál több gyermeket nevel (tart el).”

3. Az Art. érintett rendelkezései:

„26. § (1) Az adót, a költségvetési támogatást — ha törvény el?írja — az adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni (önadózás).

(2) A jogi személy és egyéb szervezet az adót és a költségvetési támogatást — az építményadó, a telekadó, a gépjárm?adó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével — önadózással állapítja meg.

(3) A magánszemély az adóját akkor állapítja meg önadózással, ha

(…)

d) az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó alanya.”

„33. § (10) A magánszemély adózó — amennyiben adóját nem a munkáltatója állapítja meg vagy nem él az egyszer?sített bevallás lehet?ségével — az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában, az egyszer?sített vállalkozói adó alanya az egyszer?sített vállalkozói adó bevallásában — az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvény szerinti lakóingatlan, vízi járm?, légi járm?, illetve nagy teljesítmény? személygépkocsi azonosító adatainak a feltüntetésével — az adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszer?sített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett — ideértve az e törvény 31. § (5)-(6) bekezdéseiben meghatározott nyilatkozattételre jogosult adóalanyokat is —, továbbá ha a magánszemély adóalany személyi jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg vagy él az egyszer?sített bevallás lehet?ségével, az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóév május 20-áig teljesíti.

(11) Bevallást kell benyújtani arról a lakóingatlanról is, amely után egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó fizetési kötelezettség nem keletkezik, azonban az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvény szerinti számított értéke — az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvény 14. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti mentesség esetén — a 30 millió forintot — az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvény 14. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti mentesség esetén — a 15 millió forintot eléri.

(12) Nem köteles az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról bevallást benyújtani az az adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni — a (11) bekezdés szerinti esetet kivéve — arról a lakóingatlanról, vízi járm?r?l, légi járm?r?l, nagyteljesítmény? személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.”

„129. § (2) Ha az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó bevallásának benyújtására kötelezett adózó

a) a lakóingatlan forgalmi értékét az adóhatóság által megállapított forgalmi érték 10 százalékát meg nem haladó eltéréssel vallotta be, vagy

b) bevallás-benyújtási kötelezettségének nem tett eleget és az adóhatóság által megállapított forgalmi érték és az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvényben meghatározott adómentességi értékhatár közötti eltérés a 10 százalékot nem haladja meg,

az adóhatóság az adózó terhére — az adóhiányon túl — a lakóingatlanok adója után jogkövetkezményt nem állapít meg. Amennyiben az eltérés a 10 százalékot meghaladja, az adóhiányhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket az általános szabályok alapján kell megállapítani.

(3) Nem mentesül a mulasztási bírság alól az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó bevallás-benyújtásra kötelezett adózó, ha lakóingatlanának számított értéke az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 14. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti mentesség esetén a 30 millió forintot, vagy az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóról szóló törvény 14. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti mentesség esetén a 15 millió forintot eléri és bevallás-benyújtási kötelezettségének nem tett eleget.”

„168. § (8) Ha az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adó bevallásának benyújtására kötelezett adózó a lakóingatlan forgalmi értékét a tényleges forgalmi érték 10 százalékát meg nem haladó eltéréssel vallotta be és emiatt önellen?riz, az adózó mentesül a lakóingatlan adója után az önellen?rzési pótlék megfizetése alól. Ismételt önellen?rzés esetén, vagy ha az eltérés a 10%-ot meghaladja, az önellen?rzési pótlékot az általános szabályok szerint kell megállapítani azzal, hogy az önellen?rzési pótlékot az egyes fizetési kötelezettségek esedékességét követ? naptól kell felszámítani.”

III.

Az indítványok részben megalapozottak.

1. Az indítványozók a Nért. számos rendelkezését kifogásolták, egyebek mellett azokat is, amelyek az Art. szövegét módosították. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint nem a módosító rendelkezéseket hatályba léptet?, hanem a módosított rendelkezéseket magába foglaló (inkorporáló) jogszabályok rendelkezéseit vizsgálja. [8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.; 51/2004. (XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 683.; 28/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290, 297.; 55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 530.] Erre tekintettel az Alkotmánybíróság vizsgálatát kiterjesztette az Art.-nek a Nért. által módosított rendelkezéseire.

1.1. Az indítványozók többsége a lakóingatlanok adójával kapcsolatban kezdeményezte a Nért. alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság a lakóingatlanok adójának alkotmányossági vizsgálata kapcsán mindenekel?tt megjegyzi, hogy a vagyon, s azon belül az ingatlanok adóztatása számos országban ismert és alkalmazott, alapvet?en a közteherviselés arányosabbá tételét szolgáló megoldás. Az ingatlanadó tehát különböz? formában és variációban létez? adónem, melyet jellemz?en a helyi közfeladatok ellátásának biztosítására, helyi adó formájában vezetnek be. A különböz? országok ingatlanadóztatási gyakorlata alapján változatos képet kapunk arról, hogy valójában mi képezi az ingatlanadó alapját: bérleti díj (Franciaország), ingatlankataszter (Olaszország, Spanyolország), négyzetméter (Csehország, Lengyelország), forgalmi érték (Kanada), biztosítási érték (Svájc), stb. Ezzel szemben vannak olyan országok, amelyek az ingatlanadó megszüntetése mellett foglaltak állást (pl.: Luxemburg), illetve amelyek úgy döntöttek, hogy a nem lakás céljára szolgáló ingatlanokra vonatkozóan tartják fenn az ingatlanadót (pl.: Írország).

Az ingatlanadó alkalmazásának, mely helyi adó formájában nálunk is már két évtizede ismert, alapvet?en semmilyen alkotmányos elv nem áll az útjában. Az Alkotmánybíróság nyomatékosan rámutat tehát arra, hogy az ingatlanadó alkotmányosan nem kifogásolható, nem ellentétes az Alkotmánnyal.

1.2. Az Alkotmánybíróság megállapítja: a Nért. kifogásolt szabályozásának megalkotására azt követ?en került sor, hogy az Alkotmánybíróság 155/2008. (XII. 17.) AB határozatában (ABH 2008, 1240.; a továbbiakban: Abh.) már állást foglalt az ingatlanok adóztatásával kapcsolatban.

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megsemmisítette a luxusadóról szóló 2005. évi CXXI. törvényt (a továbbiakban: Ltv.). Az Ltv. bizonyos értékhatár felett vagyoni típusú adót vetett ki az ingatlanokra. Az Ltv. szerinti ingatlanadó megállapítására a következ?képpen került sor: „törvény határozza meg az egyes értékeket (az értékhatárok között), vagyis az Országgy?lés vélelmezi, hogy az egyes megyékben és a f?város egyes kerületeiben az ingatlanok legalább és legfeljebb mennyit érnek. Ezt követ?en a települési önkormányzat rendeletben határozza meg az átlagértékeket, vagyis azt, hogy a törvényi határok között az adott településen, az adott utcában lév? ingatlan (lakás, üdül?, vagy telek) egy négyzetmétere hány forint érték?. Ez az érték képezi a vagyoni típusú adó alapját.” (Abh., ABH 2008, 1240, 1264.) Az önkormányzati rendelet megalkotásával, az ingatlanok értékövezetekbe sorolásával tehát közvetlenül meghatározottá vált egy ingatlan számított értéke. Az adókötelezettség alapját jelent? ingatlanérték-megállapítással kapcsolatban a helyi önkormányzatok kötetlen döntéshozatalra kaptak lehet?séget. Mindemellett a vagyoni típusú adó alapját képez? számított érték jogszabályban rögzített jellege miatt az érték-megállapítás érdemben (a valódi piaci értékviszonyokra figyelemmel) nem volt vitatható. Ezért els?sorban az érdemi bírói felülvizsgálat hiánya, valamint a helyi önkormányzati rendeletalkotás kereteinek meghatározatlansága miatt állapította meg az Alkotmánybíróság az Ltv. alkotmányellenességét.

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban egyértelm?en meghatározta az ingatlanokat terhel? vagyoni típusú adó szabályozásának alkotmányos kereteit. Határozatában leszögezte: „önmagában nem alkotmányellenes, hogy a jogalkotó az ingatlanokra vagyonadót vet ki.” (Abh., ABH 2008, 1240, 1271.) Az Alkotmánybíróság szerint továbbá: „[ö]nmagában az sem alkotmányellenes, hogy ezt az ingatlan számított értéke alapján veti ki, amennyiben ez megfelel az Alkotmány rendelkezéseinek”. (Abh., ABH 2008, 1240, 1271.) Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséb?l, 50. § (2) bekezdéséb?l, 57. § (1) és (5) bekezdéséb?l, valamint 70/I. §-ából ered? alkotmányos követelményként vezette le azt, hogy a jogalkotó biztosítsa az adó megfizetésére kötelezett számára a tényleges helyzet — bíróság el?tti — bizonyításának lehet?ségét.

Az Abh. meghozatalát követ?en azonban a jogalkotó nem úgy döntött, hogy a vagyoni típusú adóra vonatkozó korábbi szabályozást hozza összhangba az Alkotmánnyal, lehet?vé téve az adó alapját képez? számított érték megállapításának érdemi bírói felülvizsgálatát, ha az a mindenkori piaci, forgalmi értéket meghaladja, valamint részletesen meghatározva a helyi önkormányzati jogalkotás kereteit, hanem a Nért. megalkotásával más, új adótechnikát választott az ingatlanok megadóztatására. A Nért. alapján az adó tárgya már nem a lakóingatlan jogszabályban el?írt számított értéke, hanem a Nért. 10. §-a szerint a lakóingatlannak az adóév els? napján fennálló forgalmi értéke, melyet az Art. 26. § (2) bekezdése, illetve (3) bekezdésének újonnan beiktatott d) pontja szerint immáron önadózással, s nem adókivetés útján kell megállapítani.

1.3. A jelen ügyben az indítványozók a lakóingatlanokat terhel? adó alapját, az adóbevallási és adófizetési kötelezettséget megállapító, illetve e kötelezettségek megsértését szankcionáló szabályozást a jogbiztonság és az arányos közteherviselés elvébe ütköz?nek tartották, ezért az Alkotmánybíróság az indítványozók által megjelölt alkotmányossági szempontból vizsgálta a támadott törvényi szabályozást.

A Nért. a lakóingatlanok adójáról szóló szabályozás elején rögzíti, hogy az adó tárgya a lakóingatlan (4. §). Az adó alapja pedig — a Nért. 10. §-a szerint — a lakóingatlannak az adóév els? napján fennálló forgalmi értéke. A forgalmi érték a Nért. 2. § 10. pontja szerint „az a pénzben kifejezhet? érték, amely a vagyontárgy eladása esetén — a vagyontárgyat terhel? adósságok figyelembevétele nélkül — árként általában elérhet?”. Az Abh. tárgyát képez?, az ingatlan számított értéke alapján kivetett adótól eltér?en tehát a Nért. értelmében az adó alapja a lakóingatlan forgalmi értéke, vagyis a „vagyontárgy eladása esetén (…) árként általában elérhet?”, „pénzben kifejezhet?”, számszer?síthet? összeg.

A forgalmi érték-alapú közteherviselés nem ismeretlen fogalom a magyar jogrendszerben. Összehasonlítva a Nért. 2. § 10. pontját az illetékekr?l szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés e) pontjával, megállapítható, hogy a két törvény szinte azonos módon határozza meg a közteherviselés alapjául szolgáló forgalmi érték fogalmát. Az Itv. alkalmazásában ugyanis „forgalmi érték: az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában — a vagyontárgyat terhel? adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerz? javára az elidegenítéskor megsz?n? bérleti jog figyelembevétele nélkül — árként általában elérhet? (…)”.

Jóllehet a forgalmi érték fogalma szinte azonos az Itv.-ben és a Nért.-ben, azonban a Nért. szerint az Itv.-ben foglaltaktól teljesen eltér? módon kerül sor a forgalmi értéken alapuló vagyoni típusú adó megállapítására.

Az Itv. alapján a vagyonszerzési illetéket a hatóság közrem?ködése mellett, az adóalany bejelentésére, de kiszabás alapján kell megfizetni, amely lényegében a bejelentett érték hatósági ellen?rzését, elfogadását vagy módosítását jelenti (Itv. 77. §). A kiszabás alapján fizetend? illetékr?l az adóhatóság fizetési meghagyást (határozatot) ad ki [Itv. 78. § (1) bekezdés]. Bár az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket is az illeték fizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni (Itv. 69. §), de a bejelentés alapján az adóhatóság dönti el, hogy az illetékkiszabás alapjául elfogadja-e a bejelentett értéket vagy esetleg attól eltér?en állapítja-e meg a forgalmi értéket [Itv. 70. § (1) bekezdés], s így az adóhatóság határozata alapján kell az illetéket megfizetni. Az Itv. továbbá azt is el?írja, hogy amennyiben az adóhatóság a bejelentett értékt?l eltér, akkor milyen szempontok figyelembe vételével állapítja meg a forgalmi értéket [Itv. 70. § (2)-(4) bekezdés]. A forgalmi érték megállapítását egy külön nyilvántartás segíti [lásd az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelésér?l, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyvelésér?l szóló 40/2006. (XII. 25.) PM rendeletet]. Lényeges továbbá, hogy amennyiben az adóhatóság az illetékkiszabás során eltér a bejelentett értékt?l, akkor pusztán emiatt nem érheti hátrányos jogkövetkezmény a forgalmi érték bejelentésére kötelezett személyt, ha az eltérés kevesebb, mint 50% (Itv. 23/C. §.).

Az Itv.-t?l eltér?en a Nért., és a Nért. által módosított Art. alapján a feltételezett forgalmi értékben való viszonylag kis mérték? tévedés is olyan kockázatot jelent, amelynek következményeit a törvény a vagyonadónál egyoldalúan az adóalanyra hárítja. Ez alapvet?en arra vezethet? vissza, hogy az Art. 26. §-a szerint a vagyonadót nem bejelentésen alapuló adókiszabás, hanem bevallás alapján, önadózással kell megfizetni. Az Art. 26. §-ával összhangban a Nért. 15. §-a kifejezetten arra kötelezi az adóalanyt, hogy az adókötelezettség tárgyát képez? lakóingatlanról bevallást tegyen, amelynek keretében a lakóingatlannak az adózás szempontjából releváns forgalmi értékér?l, mint az adó alapjáról nyilatkozatot kell tennie. Az Art., illetve a Nért. alapján tehát az adóalany kötelezettsége, hogy az adó alapját, vagyis a lakóingatlan forgalmi értékét pénzben kifejezett, konkrét összegként meghatározza, azt bevallja, s a bevallásában szerepl? forgalmi érték alapul vételével az adót kiszámítsa és befizesse.

Maga a Nért. nem adja meg, s egy általános érvény? törvény értelemszer?en nem is adhatja meg minden egyes lakóingatlan konkrét forgalmi értékét, vagyis azt az adott lakóingatlan „eladása esetén” „árként általában elérhet?” összeget, amely a Nért. szerint az adó alapját képezi. Így az adó alapjául szolgáló forgalmi érték a Nért. alkalmazásában egy pontosan meg nem határozott összeget takar.

Az adózó Art. és Nért. szerinti adókötelezettsége akkor válik egyértelm?vé, ha sikerül az adó alapjául szolgáló forgalmi értéket kell? bizonyossággal, konkrétan megállapítani. A bizonytalanság forrása az, hogy az adó alapjául szolgáló forgalmi érték a Nért. alkalmazásában nem kapcsolódik konkrét jogügylethez, (adó)hatósági megállapításhoz vagy szakért?i értékbecsléshez. A Nért. nem állapít meg olyan számítási módszert sem, amellyel az adó alapja az adóalany által meghatározható lenne (pl. az ingatlan egykori vételára, korrigálva a lakásárindex mértékével). Az Art., illetve a Nért. ezért olyan adatszolgáltatásra kötelezi — a lakóingatlannal, illetve annak forgalmi értékével kapcsolatban — az adóalanyt, amelynek pontos ismeretével az adó alanya általában nem rendelkezik. Különösen azért nem, mert amíg az ingatlan értékesítésér?l csak feltételesen van szó, addig az ingatlan forgalmi értéke, vagyis a „vagyontárgy eladása esetén (…) árként általában elérhet?” érték csak feltételezhet?, vagyis bizonytalan. Az adóalany adóbevallásában meg tudja adni az ingatlan adatait, az ingatlan megszerzésére egykor fordított összeg nagyságát, a megszerzés évét, vagy azt az összeget, amelyért az ingatlant eladásra felkínálná. Ezzel szemben az „árként általában elérhet?” összegr?l nem lehet az adóbevallásban feltüntetett más adatok bizonyosságához hasonló pontossággal nyilatkozatot tenni, különösen, ha az ingatlant már régebben vásárolták.

Egy lakóingatlan aktuális forgalmi értéke, vagyis a „vagyontárgy eladása esetén (…) árként általában elérhet?” pénzösszeg nagysága rendszerint széles — a mindenkori ingatlanpiaci viszonyoktól függ? — alkusávban mozog. Egy lakóingatlan árát illet?en 10 százalékosnál jóval nagyobb, akár 30-40 százalékos, vagy néha még ennél is nagyobb eltérések sem szokatlanok. (Pl.: egy kölcsönügylet kapcsán a hitelintézet a hitel fedezetéül elfogadott ingatlan forgalmi értékét általában alacsony összegben állapítja meg. A hitelintézetek ugyanis számolnak a hiteltörlesztés meghiúsulásának lehet?ségével, s ezért biztosítani kívánják azt, hogy a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyat rövid id?n belül pénzzé téve mihamarabb kiegyenlítésre kerüljön a tartozás. A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan gyors értékesítése pedig leginkább viszonylag alacsony vételár kikötésével biztosítható. Ilyen esetekben a lakóingatlan eladása esetén árként elérhet? pénzösszeg akár 60-70 százaléka is lehet annak, amit ugyanazért a lakóingatlanért más körülmények között, hosszabb id? alatt, meg lehetne szerezni.)

Az Alkotmánybíróság vizsgálata során figyelemmel volt arra is, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közlésér?l szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) szerint az állami adóhatóság az adóalany kérelmére — az általa közölt adatok, valamint az adóhatóság forgalmiérték-adatbázisában lév? forgalmi érték-adatok ismeretében — még az adóbevallás el?tt közli a lakóingatlan becsült forgalmi értékét. Ett?l azonban az adóhatóság utólagos adómegállapítás során — pozitív és negatív irányban is — eltérhet. Így az adóhatóság által közölt érték nem feltétlenül egyezik meg az adóhatóság által utólagos adómegállapítás során, helyszíni szemle alkalmazásával, szükség esetén küls? szakért? bevonásával (Art. 126. §) megállapított forgalmi értékkel. A Korm.r. mindazonáltal garantálja azt, hogy amennyiben az adózó az adóhatóság által becsült értéket jelöli meg az adóbevallásában, vagy adóbevallást erre tekintettel nem nyújt be, akkor ezt úgy kell értékelni, hogy az adózó az adott helyzetben a t?le elvárható körültekintéssel járt el, ezért az adóhatóság vele szemben az adóbírság kiszabását, illetve a késedelmi pótlék felszámítását hivatalból mell?zi. E szabályok értelmében tehát nem kell hátrányos adójogi jogkövetkezményekt?l tartania annak a személynek, aki bevallásában óvatosságból az adóhatóság által közölt értékb?l indul ki, jóllehet ingatlanának tényleges forgalmi értéke alatta marad a becsült adóhatósági értéknek. Mentesül ugyanakkor az a személy, akinek az ingatlana — az egyedi jellemz?ire, kialakítására tekintettel — az adóhatóság által becsült forgalmi értéket jelent?s mértékben, az Art. szerinti tíz százalékot meghaladóan meghaladja. Ez utóbbi esetben a jogszabályi környezet lehet?vé teszi a becsült értéknél értékesebb ingatlanok adóalanyainak akár jelent?s kedvezményezését is.

Az Alkotmánybíróság a továbbiakban megjegyzi, hogy a Korm.r. szerint a becsült forgalmi érték el?zetes megállapítására kizárólag kérelem alapján kerül sor. Az adóalanyok nem kötelesek arra, de nem is várható el minden adóalanytól, hogy a Korm.r. 1. § (2) bekezdése szerint „az állami adóhatóság honlapján elérhet? on-line adatlap kitöltésével” elektronikus úton kérelmet nyújtsanak be arra vonatkozóan, hogy az adóhatóság az adóbevallásuk benyújtása el?tt elektronikus úton közölje velük lakóingatlanuk becsült forgalmi értékét. Az adóhatóság még abban az esetben is csak becsült értéket tud az adózókkal közölni, amennyiben azok élnek a Korm.r. által felkínált lehet?séggel. A fentiek szerint a becsült érték a Korm.r. értelmében akár egy olyan számított érték is lehet, amely eltér az ingatlan forgalmi értékét?l. A Nért. 10. §-a és 2. § 10. pontja alapján nem férhet kétség ahhoz, hogy — különösen jelent?sebb eltérés esetén — az utóbbi, vagyis az ingatlan forgalmi értéke kell, hogy az adó alapja legyen. Ilyen esetben tehát a Korm.r. alapján az adóhatóság által közölt becsült érték nem jelent tényleges segítséget az adózónak, s f?képp nem nyújt számára biztosítékot az adóhatóság által alkalmazható joghátrányokkal szemben, ha a forgalmi érték a becslésnek alatta marad. Ebben a helyzetben a Korm.r. tulajdonképpen csak elbizonytalanítja az adóalanyt atekintetben, hogy melyik összeget tüntesse fel az adó alapjaként az adóbevallásában: a Korm.r. szerint az adóhatóság által becsült forgalmi értéket, melyhez a jogalkotó egyoldalú garanciát kapcsol (ti. a magasabb forgalmi érték? ingatlanok adóalanyainak egyértelm?en kedvez, az alacsonyabb forgalmi érték? ingatlanok adóalanyait választás elé állítja), de amely a Nért. 2. § 10. pontjában foglalt definíció szerinti forgalmi értékt?l nyilvánvalóan eltér, vagy épp ellenkez?leg, a Nért. 2. § 10. pontjában foglalt definíció szerinti, „a vagyontárgy eladása esetén — a vagyontárgyat terhel? adósságok figyelembevétele nélkül — árként általában elérhet?” értéket, mely a Nért. 10. §-a alapján az adó alapja kell, hogy legyen.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az önadózás nem alkotmányellenes. Az önadózást, mint adótechnikát els?sorban akkor alkalmazza a jogalkotó, ha az adózó számára pontosan rendelkezésre állnak azok az adatok, amelyek alapján az adózó meg tudja állapítani az adó alapját, s amelyb?l ki tudja számítani az adót. A forgalmi érték-alapú közteherviselés önadózással való párosítása a jelen szabályozási környezetben ugyanakkor azt eredményezheti, hogy az adózó az általa pontosan nem ismert, eleve bizonytalan összeg?, vélelmezett forgalmi érték bevallására köteles, s ez a bevallásában feltüntetett összeg képezi az adófizetési kötelezettsége, illetve az adóellen?rzés alapját. Ezzel pedig szükségszer?en együtt jár az is, hogy az adózó szankcionálhatóvá válik, ha a lakóingatlan általa bevallott forgalmi értéke az Art.-ben elfogadott mértéken (10%) túl kevesebb annál, mint amit az adóhatóság — ellen?rzés eredményeként — az adó alapjául szolgáló forgalmi értékként utóbb megállapít. Más oldalról nézve viszont, mentesül a hátrányos következmények alól az, akinek az ingatlana a Korm. r. szerinti eljárásban becsült értéknél esetleg lényegesen magasabb forgalmi érték?, mégis a becsült értékkel azonos forgalmi értéken adózik.

Az utólagos adómegállapítás során az adózóval szemben alkalmazandó jogkövetkezményekr?l az Art. 129. § (2)-(3) bekezdése rendelkezik. Szankciót helyez kilátásba arra az esetre, ha az adózó nem teljesíti megfelel?en az — összegét tekintve — eleve bizonytalan forgalmi érték bevallására irányuló kötelezettségét. Az Art. 129. § (2) bekezdése ugyanis az adóhiányhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket rendeli alkalmazni akkor, ha az adóbevallás benyújtására kötelezett a lakóingatlan forgalmi értékét az adóhatóság által megállapított forgalmi érték 10 százalékát meghaladó eltéréssel vallotta be, vagyis értelemszer?en legalább ezzel a mértékkel kisebb összegben. (Ugyanilyen módon szankcionálható továbbá az adóalany akkor is, ha bevallás-benyújtási kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget, s az adóhatóság által megállapított forgalmi érték, illetve a Nért.-ben meghatározott adómentességi értékhatár közötti eltérés a 10 százalékot meghaladja.) Vagyis miközben a jogalkotó egy bizonytalan összeg? forgalmi érték bevallására kötelezi az adóalanyokat, még szankcionálja is ?ket, ha ingatlanuk forgalmi értékének bevallásánál 10 százalékkal lefelé eltérnek attól az általuk el?zetesen nem ismert összegt?l, amit az adóhatóság — ellen?rzés alapján, utólagos adómegállapítás során — forgalmi értékként esetleg majd megállapít. Ugyanakkor mentesülnek, akiknél a forgalmi érték az adóhatóság által becsült, az adóalany által elfogadott értékt?l felfelé tér el, több mint 10 százalékkal.

A Nért. 2. § (1) bekezdése által a lakóingatlanok adójával kapcsolatban alkalmazni rendelt Art. értelmében többféle hátrányos jogkövetkezménnyel is sújtható az az adózó, aki ingatlanja forgalmi értékének bevallásánál 10 százalékkal lefelé eltér attól az általa el?zetesen nem ismert összegt?l, amit az adóhatóság — ellen?rzés eredményeként, utólagos adómegállapítás során — forgalmi értékként megállapít. Az Art. 165. § (1) és (2) bekezdése szerint az adó késedelmes megfizetése miatt az esedékesség napjától késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás id?pontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. Ezen túlmen?en az Art. 170. § (1) bekezdése szerint az adóhiány esetén adóbírságot is kell fizetnie, melynek mértéke — ha e törvény másként nem rendelkezik — az adóhiány 50%-a. Az Art. 170. § (2) bekezdése értelmében adóhiánynak min?sül az adózó terhére megállapított adókülönbözet. Mindezen felül különösen méltánytalan, hogy ezeket a hátrányos jogkövetkezményeket aránytalanul hosszú ideig, öt évig lehet alkalmazni a jóhiszem? adózóval szemben is pusztán azért, mert nem tudta megfelel?en teljesíteni az — összegét tekintve — eleve bizonytalan forgalmi érték bevallására irányuló kötelezettségét. Az Art. 164. § (1) bekezdése alapján ugyanis az elévülés általános szabályai vonatkoznak a Nért. szerinti adókötelezettség esetére is. Ennek értelmében az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni.

A fentieket figyelembe véve az Art. 129. § (2) bekezdésében az adóköteles lakóingatlan forgalmi értékének bevallásánál a jogalkotó által még elt?rt 10 százalékos eltérés aránytalanul sz?knek bizonyul. Ha az adóalany által közölt forgalmi érték csupán ennyivel kisebb, akkor ennek számos, az adóalany érdekkörén kívül álló körülmény is oka lehet. A forgalmi érték pontos ismeretével többségében nem rendelkez? adózóktól nem várható el az adózásnak ebben a rendszerében, hogy ilyen pontossággal meg tudják határozni lakóingatlanuk törvény szerinti forgalmi értékét. A törvény szabályai következtében szinte mindig lehet?ség van arra, hogy egy ingatlan forgalmi értékét az adóhatóság a bevallotthoz képest 10 százalékkal eltér?en ítélje meg, hiszen ennyit a „vagyontárgy eladása esetén” is rendszerint mozog az ár. Így az adózók a pusztán 10 százalékos eltérést megenged? szabály miatt ki vannak szolgáltatva annak a kockázatnak, hogy az adóhatóság — utólagos adómegállapítás során — magasabb forgalmi érték formálisan jogszer? megállapításával is hátrányos jogkövetkezményeket alkalmazzon velük szemben. Az Art. ráadásul az adókötelezettségek nem megfelel? teljesítését úgy teszi szankcionálhatóvá, hogy az adóalap meghatározására vonatkozó adókötelezettség teljesítésekor még nem feltétlenül ismert az adóalany által a szükséges bizonyossággal az a feltétel (az adóhatóság által utólagos adómegállapítás során meghatározott forgalmi érték, illetve a bejelentett érték különbözete), amely az ellen?rzés alapján akár szankció kiszabásának alapját is képezheti. Mindemellett a vonatkozó jogszabályi környezet alapján az sem kizárt, hogy az adóhatóság közel egy id?ben történ? illetékfizetésre kötelezés, illetve utólagos adómegállapítás során eltér?en határozza meg ugyanannak a lakóingatlannak a forgalmi értékét.

Mindezek alapján megállapítható, hogy — kell? ingatlanforgalmi szakértelem hiányában — az adóalanyok önhibájukon kívül nem tudnak megfelelni annak a követelménynek, hogy adóbevallási kötelezettségüket hibátlanul, helyes és valós adattartalommal teljesítsék. A Nért. tehát arra kötelezi az adóalanyokat, hogy adófizetési kötelezettségüket egy általuk megjelölt, vélelmezett, utóbb a hatóság által vizsgálható értéken alapuló, s ezért nem, vagy legalábbis nem feltétlenül helyes értéket tükröz? adóbevallás alapján teljesítsék. Ráadásul mindezért a törvényalkotó, — ha alulbecslés történik —, egyoldalúan az adóalanyokra hárítja a felel?sséget. Az ingatlanok értékmeghatározásával kapcsolatban tehát, — figyelemmel a törvény forgalmi-érték fogalmára —, a jogalkotó tág teret ad az önkényes adóhatósági jogalkalmazásnak, amely lehet?séget teremt az adózókra nézve súlyosan hátrányos jogkövetkezmények adóhatósági megállapítására. Mindezek alapján az Art. 129. § (2) bekezdése, mely joghátrányok indokolatlanul tág körben történ? megállapítására ad lehet?séget, kiszámíthatatlan, bizonytalan helyzetet teremt az adóalanyokra nézve.

1.4. Az Alkotmánybíróság a Nért. 10. §-a és 2. § 10. pontja alapján azt is megállapította továbbá, hogy a Nért. minden esetben a lakóingatlan forgalmi értékét, vagyis a lakóingatlan eladása esetén árként általában elérhet? összeget tekinti az adó alapjának. A Nért. 11. §-a értelmében az adó évi mértéke a Nért. 10. §-a szerinti adóalaphoz, azaz a lakóingatlan (bevallott) forgalmi értékéhez igazodik. Másképpen megfogalmazva: a lakóingatlan adója a (bevallott) forgalmi érték el?írt százalékában meghatározott összeg, amelyet „az adóalanynak kell megfizetnie” [5. § (2) bekezdés].

A Nért. 5. § (1) bekezdése határozza meg az adó alanyát. Eszerint az adó alanya a lakóingatlan tulajdonosa. Ha azonban a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni érték? jog terheli, akkor az annak gyakorlására jogosult válik az adó alanyává.

Az Itv., mely a Nért.-hez hasonlóan definiálja a forgalmi érték fogalmát, e fogalom meghatározásán kívül kifejezetten rendelkezik arról, hogy az illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál figyelembe kell venni a forgalmi értéket csökkent? vagyoni érték? jogokat. Vagyis a tulajdonszerz? a haszonélvezet, a használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. A haszonélvez?, használó pedig a haszonélvezet, használat számított értéke után fizeti meg a szerzés jogcímének megfelel? vagyonszerzési illetéket (Itv. 20. §). A Nért., bár átveszi az Itv. forgalmi érték fogalmát, nem rendelkezik arról, hogy a tulajdonosnak az adót a vagyoni érték? jogok értékével csökkentett forgalmi érték után kell megfizetni, s ugyanakkor a vagyoni érték? jog jogosultjának e jog értéke után kell adózni. Ehelyett a Nért. a vagyoni érték? jog jogosultját és a tulajdonost „egyetemleges” adóalanyként kezeli: azonos adóalapra vonatkozóan írja el? a tulajdonosnak a vagyoni érték? jog jogosultjával „egyetemleges” adófizetési kötelezettségét.

Tekintettel arra, hogy a Nért. az adó alapját egységesen határozza meg, az adó alanya, vagyis mind a tulajdonos, mind a vagyoni érték? jog jogosultja a lakóingatlan forgalmi értékéhez, a lakóingatlan eladása esetén árként általában elérhet? teljes összeghez mérten köteles az adó megfizetésére. Ennek következtében a vagyoni érték? jog gyakorlására jogosult adóalanynak nem csupán a tényleges vagyona (vagyoni érték? joga) képezi az adó alapját, hanem a lakóingatlan (egészének) forgalmi értéke. Amennyiben pedig a vagyoni érték? jog jogosultja nem teljesíti az adókötelezettségét, és a végrehajtás vele szemben végrehajtható vagyon hiányában eredménytelenül zárul, akkor a Nért. 5. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonos köteles az adót megfizetni. A tulajdonos szintén a lakóingatlan Nért. szerinti forgalmi értéke után adózik, annak ellenére, hogy lakóingatlanának tényleges forgalmi értékét a vagyoni érték? jog nyilvánvalóan csökkenti.

A Nért. alapján a forgalmi érték fogalmának más értelmezése sem zárható ki. Az adó alapjául szolgáló forgalmi érték meghatározásából akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy a törvényhozó a forgalmi érték alatt a vagyoni érték? jogok értékével csökkentett „vételárat” érti. Ebben az esetben viszont a Nért. 5. § (1) bekezdése alapján a vagyoni érték? jog jogosultja éppen a saját vagyoni érték? jogának értékével csökkentett forgalmi érték után lenne köteles adózni.

A lakóingatlant terhel? több vagyoni érték? jog esetén ráadásul a jogosultak „jogosultságaik arányában min?sülnek adóalanynak”. Ennek következtében „jogosultságaik arányában” lennének kötelesek az adókötelezettséget teljesíteni. Nem tisztázott azonban sem az arányosítás módszere, sem az, hogy miként határozható meg a Nért. szerinti vagyoni érték? jogok értéke. A Nért. alapján tehát bizonytalan érték? vagyoni érték? jogok szabályozatlan módon történ? arányosításával kellene az adóalanyiságot megállapítani, s ezek az adóalanyok lennének kötelesek az egyértelm?en meg nem határozott adófizetési kötelezettséget teljesíteni.

Az adókötelezettség szempontjából mindenekel?tt bizonytalanságot jelent az, hogy a Nért. 10. §-a és 2. § 10. pontja alapján az adóalap többféleképpen is megállapítható. (Az adó alapjául szolgáló forgalmi érték megállapítása és bevallása — a fentiekben kifejtett módon — az adóalany kötelezettsége, amelynek valóságáért az adó alanya felel?s, s amellyel kapcsolatban az Art. 129. §-a szerint szankcionálható.) Növeli az adóalap megállapításával kapcsolatos bizonytalanságot, hogy a Nért.-nek az adó alapját kijelöl? 10. §-a nem differenciál kell?képpen a Nért. 5. § (1) bekezdésében meghatározott adóalanyi kör szerint.

1.5. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság részét képez? jogbiztonság alkotmányi követelményének tartalmát már több határozatában vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogállamiság alapvet? ismérve a jogbiztonság, amely nemcsak „az egyes normák egyértelm?ségét követeli meg, de az egyes jogintézmények m?ködésének kiszámíthatóságát is” (ABH 1992, 59, 65.). A 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint „a jogbiztonság az államtól és els?sorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelm?ek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára el?re láthatóak legyenek.” (ABH 1992, 77, 84.) A 42/1997. (VII. 1.) AB határozatában az Alkotmánybíróság továbbá megállapította: „Alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára el?re nem látható.” (ABH 1997, 299, 301.) Az Alkotmánybíróság a 47/2003. (X. 27.) AB határozatában többek között megkövetelte azt is, hogy a jogszabály világosan kijelölje az adott jogintézmény alkalmazásának kereteit (ABH 2003, 525, 549-550.).

A bizonytalan összeg? forgalmi értéken alapuló, önadózással megállapítandó adó fizetésére vonatkozó kötelezettség, vagyis egy eleve vitatható összeg adóalapként történ? feltüntetésére kényszerít? adóbevallás-benyújtási, illetve az ezen nyugvó adófizetési kötelezettség, s különösen e kötelezettségek teljesítésének az Art. 129. § (2) bekezdése alapján — el?re nem látható feltételek szerint történ? — szankcionálása jogbizonytalanságot teremt. Ilyen a lakóingatlanok adójával kapcsolatos adókötelezettség, mely csak úgy teljesíthet?, hogy az adókötelezettség teljesítésének joghatása el?re nem látható, kiszámíthatatlan.

Ezen túlmen?en az adó alapjának a lakóingatlan forgalmi értékeként történ? meghatározása, egyúttal a lakóingatlant terhel? vagyoni érték? jog jogosultjának és a lakóingatlan tulajdonosának „egyetemleges” adófizetési kötelezettsége, illetve a bizonytalan érték? vagyoni érték? jogok jogosultjainak szabályozatlan módon történ? arányosításával megállapítandó adófizetési kötelezettsége szintén jogbizonytalanságot hoz létre. A bizonytalan adófizetési kötelezettség a jogbiztonság követelményébe ütközik.

Erre figyelemmel megállapítható, hogy az Art. 129. § (2) bekezdése, a Nért. 2. § 10. pontja, 5. § (1)-(2) bekezdése és 10. §-a az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvébe ütközik.

1.6. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján a Nért. 2. § 10. pontját, 5. § (1)-(2) bekezdését, 10. §-át, illetve az Art. 129. § (2) bekezdését min?sítette alkotmányellenesnek. Bár az alkotmányellenesség megállapítása közvetlenül csak az el?bbiekben felsorolt rendelkezésekre terjedt ki, de ezek nélkül a Nért.-nek, illetve az Art.-nek a lakóingatlanok adójára vonatkozó szabályozása, valamint a Korm.r. alkalmazhatatlanná válik. Egy alkalmazhatatlan adójogszabálynak a jogrendszerben maradása a jogbiztonságra súlyos sérelemmel járna, ezért az Alkotmánybíróság szoros tárgyi összefüggés alapján nemcsak a Nért. és az Art. felsorolt rendelkezéseit, hanem a Nért. 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrészét, 2. § 1-9., 14., 16-17., 19-22. pontját, 4-16. §-át, illetve 1. és 2. számú mellékletét, az Art. 33. § (10) bekezdésének „lakóingatlan” szövegrészét, (11) bekezdését, (12) bekezdésének „— a (11) bekezdés szerinti esetet kivéve —” és „lakóingatlanról,” szövegrészét, 129. § (3) bekezdését és 168. § (8) bekezdését, valamint a Korm.r.-et is megsemmisítette. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 268.; 28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 137.; 34/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 181.; 67/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 411, 416.; 33/2002. (VII. 4.) AB határozat, ABH 2002, 173, 182.; 17/2006. (I. 17.) AB határozat, ABH 2006, 281.; 42/2008. (IV. 17.) AB határozat, ABH 2008, 417, 434.; 155/2008. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2008, 1240, 1269.]

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (1) bekezdésében megfogalmazott f?szabálya szerint az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály az err?l szóló határozat közzétételét követ?en veszti hatályát. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése értelmében azonban a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményez? különösen fontos érdeke indokolhatja az ett?l eltér? döntést. A jelen esetben az Alkotmánybíróság a jogbiztonságra tekintettel döntött a vizsgált jogszabályok kihirdetésére visszamen?leges hatályú megsemmisítése mellett. A visszamen?leges hatállyal megsemmisített jogszabályi rendelkezések a keletkezésük id?pontjára visszahatóan semmisek, ami esetükben kizárja alkalmazásukat.

1.7. Mivel az Alkotmánybíróság a Nért., illetve az Art. lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseinek alkotmányellenességét a fentiek alapján megállapította, e rendelkezéseknek az indítványokban felhívott további okokból és más alkotmányi rendelkezésekkel fennálló ellentétét már nem vizsgálta.

1.8. Több indítványozó is kifogásolta a Nért. 1. § (2) bekezdését a lakóingatlanok adójával összefüggésben. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a Nért. lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseinek az alkotmányellenességét a fentiek alapján megállapította, ezért a lakóingatlanok adójával összefüggésben kifogásolt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló további indítványoknak az elbírálását mell?zte.

2. Több indítványozó a Nért. 3. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Az indítványozók a Nért. 3. §-a szerinti személyes adómentességgel kapcsolatban azt állították, hogy sérti a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának elvét, indokolatlan megkülönböztetést tesz a köztulajdon és a magántulajdon között, ellentétes az arányos közteherviselés elvével, valamint a gazdasági verseny szabadságával. Ezért az indítványozók az Alkotmány 9. §-ának, 70/A. §-ának és 70/I. §-ának a sérelmét kérték megállapítani.

2.1. A Nért. 3. §-a személyes adómentességet biztosít az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adóval kapcsolatban a Magyar Államnak, a helyi önkormányzatoknak és azok társulásainak, a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatoknak, a költségvetési szerveknek, az egyházaknak, az Észak-atlanti Szerz?dés Szervezetének, továbbá azoknak, akiknek a mentességét nemzetközi szerz?dés biztosítja.

„Az Alkotmány 70/I. §-a az állampolgárok egyik alapvet? kötelezettségeként mondja ki, hogy mindenki köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelel?en a közterhekhez hozzájárulni. E hozzájárulás módját és mértékét az adókról, az illetékekr?l, a vámokról stb. szóló törvények állapítják meg. Az említett törvények megalkotása során az Országgy?lés rendszerint kedvezményeket is nyújt a jogszabály címzettjeinek meghatározott köre számára, illet?leg bizonyos tevékenységfajtákra vagy árucikkekre. Amíg azonban a közterhekhez való hozzájárulás az állampolgároknak az Alkotmányból ered? alapvet? kötelezettsége, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mérték? kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga.

A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széleskör? mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra — pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra — de ezen túlmen?en érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethet?, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkit?zéseket. Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák a meghatározó szerepet, s ebb?l ered?en az esetleges helytelen, a társadalom érdekeivel ellentétes tartalmú mérlegelés is els?dlegesen politikai felel?sséget von maga után.

A kifejtettekb?l következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellen?rzése tartozik: a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, s az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszer?ségi — pl. gazdaságpolitikai — szempontú felülbírálatára.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280-281.]

Az adókedvezményekkel, adómentességekkel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata során követett álláspontja az, hogy adókedvezményre, adómentességre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. Az adókedvezmények, adómentességek megadása, illet?leg visszavonása a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik, önmagában alkotmányossági problémát nem képez. Az adókedvezményre, adómentességre vonatkozó jogszabályi rendelkezések vizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak a megállapítása tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezményekkel nem sért-e alkotmányos rendelkezést (1393/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 626, 629.).

Az Alkotmánybíróság a 33/1993. (V. 28.) AB határozatában — utalva a 21/1990. (X. 4.) AB határozatára — kifejtette, hogy „az Alkotmány 9. § (1) bekezdése nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkez?leg, a tulajdon bármely formájára nézve diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A határozat gondolati tartalma szerint — amelyet az Alkotmánybíróság több más határozatában is továbbfejlesztett — az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti jogegyenl?ségi tétel az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz való jogra, és az abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Így a polgári jogi jogalanyok (a társasági jogban a társaságok) között a vagyoni viszonyok körében tett megkülönböztetés — kell? súlyú alkotmányos indok hiányában — alkotmányosan megengedhetetlen. Mindebb?l az következik, hogy a polgári jogi (társasági jogi) szabályozás során a jogviszonyok alanyait (beleértve az államot is) — az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére — egyenl?nek kell tekinteni.” (ABH 1993, 247, 250.)

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a diszkrimináció Alkotmányban meghatározott tilalma els?sorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvet? jog tekintetében történt, az eltér? szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy alkotmányellenes megkülönböztetésr?l csak akkor lehet szó, ha a jogszabály egymással összehasonlítható, a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Alkotmányellenes megkülönböztetés mindezek alapján csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben lév? személyek között tesz a jogalkotó olyan különbséget, amely alapjogsérelmet okoz, illet?leg azzal az egyenl? méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem min?sül azonban megengedhetetlen különbségtételnek, ha a jogi szabályozás eltér? jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltér? rendelkezéseket. [408/H/1998. AB határozat, ABH 2000, 760, 763.; 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.].

Az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adókötelezettség megállapítása szempontjából az érintett vagyontárgyak tulajdonosai azonos csoportba tartozóknak — homogén csoportnak — tekinthet?k. Az egyes nagy érték? vagyontárgyak adója, mint vagyoni típusú adó esetében az adókötelezettségnek minden érintett vonatkozásában ugyanaz az alapja. Az adókötelezettség tehát az érintettek — mint adóalanyok esetében — azonos törvényi okból keletkezik.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lév?k között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthet? alkotmányellenesnek, ha nincs tárgyilagos megítélés szerinti ésszer? indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 58, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280-282.].

A jogalkotó az adórendszert nagyfokú önállósággal alakítja ki. E körben az adóalanyok egyes, speciális jellemz?kkel rendelkez? csoportjaira, egy adott vagyontárgy jellegére, közérdek? vagy más funkciójára tekintettel differenciált szabályrendszer megalkotására kerülhet sor. [55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 537.]

A 3/1995. (II. 17.) AB határozat rámutatott: „Az önkormányzatok személyes illetékmentességének megállapítása mögött az a gazdasági, pénzügyi megfontolás áll, hogy az önkormányzat közfeladatokat lát el, s kiadásait saját bevételeib?l és a központi költségvetés juttatásaiból fedezi. Ha illetéket volna kénytelen fizetni, az indokolatlanul csökkentené a közfeladatok ellátására az önkormányzat rendelkezésére álló pénzügyi fedezetet, s esetenként az önkormányzat az illetéket a központi költségvetési támogatásból fizetné a költségvetésbe.” (ABH 1995, 67, 69.) Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság 1190/B/2005. AB határozata — utalva a 3/1995. (II. 17.) AB határozatra (ABH 1995, 67, 69.) — megállapította, hogy az önkormányzatoknak teljes személyes illetékmentességet adó rendelkezés „nem jelent az Alkotmány 70/A. §-ába ütköz? hátrányos megkülönböztetést a mentességet nem élvez? ügyféllel szemben”. (ABH 2006, 1867, 1869.)

A Nért. 3. §-ában felsorolt személyi körbe tartozó szervezetek közfeladatot látnak el, közérdek? tevékenységet végeznek, közcélú funkcióval rendelkeznek. E jogalanyok sajátossága elegend? indokul szolgál az érintett személyi kör adómentességének biztosításához. (E speciális jellemz?kkel rendelkez? személyi kört a jogalkotó saját mérlegelése körében b?vítheti.) Ezért a Nért. 3. §-ával összefüggésben nem állapítható meg az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében és 70/A. §-ában foglalt diszkrimináció tilalmának, illetve az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés elvének sérelme.

2.2. A Nért. 3. §-át érint?en a gazdasági verseny szabadságának sérelmére hivatkozó indítványokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.]. „A verseny szabadságának állami elismerése és támogatása [Alkotmány 9. § (2) bekezdés] megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog (pl.: tulajdonhoz való jog, köztulajdon és magántulajdon egyenl?sége, munkához és foglalkozás szabad megválasztásához való jog, szabad mozgáshoz és letelepedéshez való jog) objektív intézményvédelmi oldalának kiépítését. A szabad versenynek külön alkotmányos mércéje nincsen, hanem els?sorban ezen alapjogoknak az érvényesítése és védelme útján valósul meg.” [59/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 295, 297-298.]

Utóbbi határozatában az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az „adóbevételek els?sorban állambevételi célokat szolgálnak, de ugyanakkor a kedvezményes, a jövedelmet gyakorlatilag köztehermentessé tev? adókulcs és annak differenciált szabályozása az állami adó- és gazdaságpolitika eszköze is. Az adókulcs, az adómérték (az adófizetési kötelezettség mértékének) meghatározása (…) jogalkotási mérlegelés kérdése, ennek alkotmányossági megítélésére a gazdaságpolitikailag semleges Alkotmány az Alkotmánybíróság számára csak korlátozott mértékben ad lehet?séget. A gazdaságpolitika meghatározása, ezen belül egyes tevékenységek támogatása, befektetések ösztönzése vagy éppen háttérbe szorítása önmagában nem alkotmányossági kérdés (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 542.). Alkotmányossági kérdéssé akkor válik, ha a gazdaságpolitika konkrét jogszabályi megvalósítása alkotmányos jogot sért? vagy diszkriminatív módon történik.” [59/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 295, 300.] Mivel a Nért. 3. §-ával összefüggésben az indítványozók által hivatkozott alkotmányos jogok sérelme — a fentiek szerint — nem volt megállapítható, ezért a Nért. 3. §-a szerinti személyes adómentesség az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt gazdasági verseny szabadságát sem sérti.

3. Az egyik indítványozó kifogásolta a Nért. 17. §-át és 23. §-át, melyek alapján adókötelesek azok a vízi és légi járm?vek is, amelyek megfelelnek a hatósági nyilvántartásba bejegyzés m?szaki feltételeinek, de a bejegyzésükre külföldön került sor. Az indítványozó szerint a magyar adóhatóságok nem tudják ellen?rizni, hogy egy külföldön bejegyzett járm? magyar belföldi illet?ség? magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet tulajdonában van-e, ezért a jogalkotó ellen?rizhetetlen és betarthatatlan adókötelezettséget teremtett, amely a jogbiztonságot sérti, illetve hátrányos megkülönböztetést tesz az adózók között, mivel nem teremti meg a jogsért?k adóztatásának elvi és gyakorlati lehet?ségét.

A Nért. 17. §-a és 23. §-a az adó tárgyát állapítja meg a vízi és légi járm?vek adójával kapcsolatban. Az adótárgy meghatározásával pedig közvetve meghatározza az adókötelezettség hatályát. A Nért. 17. §-a és 23. §-a az adókötelezettség hatályát kiterjeszti azokra is, akiknek a járm?vét külföldön vették hatósági nyilvántartásba. Adókötelezettségük tehát a Nért. 17. §-a és 23. §-a alapján egyértelm?en, különbségtétel nélkül megállapítható. Az adózók az adókötelezettséget a Nért. 37-38. §-a értelmében önadózással teljesítik, tehát kötelesek az adót önadózással megállapítani, bevallani és befizetni. A Nért. 17. §-a és 23. §-a az adókötelezettség ellen?rzésének, betartatásának módjáról nem rendelkezik, erre vonatkozó következtetést a támadott rendelkezésekb?l nem lehet levonni.

Figyelemmel az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és 70/A. §-ával kapcsolatos — fentiekben már ismertetett — gyakorlatára, megállapítható: a Nért. 17. §-a és 23. §-a a külföldön bejegyzett járm?vek adóztatásával kapcsolatban egyértelm?, világos rendelkezést tartalmaz, s az érintett adóalanyok között az adóztatás szempontjából nem tesz különbséget. Ezért a támadott rendelkezéseknek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe és 70/A. §-ába ütközése nem állapítható meg. Ennek következtében az Alkotmánybíróság a Nért. 17. §-a és 23. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

4. Több indítványozó kifogásolta a Nért. 20-21. §-át, 27. §-át, 29. §-át és 32-33. §-át azért, mert e rendelkezések szerint a vízi és légi járm?vek, valamint a nagy teljesítmény? személygépkocsik adójának alapja nem a járm?vek értékéhez igazodik, hanem más, a járm?vek értékét?l független tényez?höz (pl.: vitorlaméret, felszálló tömeg, teljesítmény). Az indítványozók az Alkotmány 70/A. §-a és 70/I. §-a alapján kezdeményezték e rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

4.1. Az Alkotmány 70/I. §-a szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelel?en a közterhekhez hozzájárulni. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban az Alkotmány 70/I. §-a értelmezésével kapcsolatosan kifejtette, hogy e rendelkezés „állampolgári kötelezettségként fogalmazza meg a közteherviselés elvét. A közterhekhez való hozzájárulási kötelezettség megállapítása tekintetében egyedül azt az általános követelményt támasztja, hogy annak meg kell felelnie az állampolgárok jövedelmi és vagyoni viszonyainak. Azaz a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettségnek közvetlen összefüggésben kell állnia, arányosnak kell lennie az állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival, helyzetével. Ebb?l az általános követelményb?l a jogalkotónak nem származik kötelezettsége arra, hogy minden egyes adó megállapítása során az adó mértékét, az adó tárgyaként megállapított jövedelem vagy vagyon nagyságától, illet?leg értékét?l függ?en, differenciáltan, azzal arányosan kell szabályoznia. Nem tekinthet? alkotmányellenesnek az a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg.” [66/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 735, 737.; 544/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 893, 898-899.; 956/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 937, 939.; 55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 532.]

Nem alkotmányellenes tehát, ha a jogalkotó az adókötelezettség megállapítása kapcsán olyan adótechnikát választ, amely szerint nem az adóköteles vagyontárgy értéke képezi az adó alapját. Ez különösen a gépjárm?vek adóztatása esetében t?nik indokoltnak. Az Alkotmánybíróság a gépjárm?adó alkotmányossági vizsgálata kapcsán már rámutatott arra, hogy: „A gépjárm?adó évente visszatér? fizetési kötelezettséget jelent, a gépjárm? értéke azonban évr?l-évre jelent?sen változhat, a tényleges (forgalmi) érték a gépjárm? meghatározott id?pontban fennálló állapotát adja, amelyet a használati mód befolyásol. Mindezekre tekintettel célszer?tlen és az adóigazgatási eljárásban gyakorlatilag kivitelezhetetlen helyzetet teremtene, ha az adóalap a nehezen követhet? és jogvitát gerjeszt? — meghatározott id?pontban fennálló, vagy évente folyamatosan változó — érték alapján kerülne meghatározásra. A katalógus ár alkalmazása sem tükrözné a tényleges értéket. Mind az adófizet? gépjárm?-tulajdonos, mind az adóhatóság számára kiszámíthatóbb, egyszer?bb adózástechnikai megoldás a Gjt. [a gépjárm?adóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény] által alkalmazott adómegállapítási módszer.” (126/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1048, 1051.) A törvényalkotó tehát figyelemmel lehet a gépjárm?, mint adótárgy sajátos jellegére, s ennek megfelel?en a gépjárm?vek adóztatása esetén nem feltétlenül a gépjárm? értéke kell, hogy az adó alapja legyen.

A Nért. 20-21. §-a, 27. §-a, 29. §-a és 32-33. §-a szerint a vízi és légi járm?vek, valamint a nagy teljesítmény? személygépkocsik adójának alapja valóban nem a járm?vek értékéhez igazodik. Ez a fentiekben hivatkozott alkotmánybírósági gyakorlat alapján nem alkotmányellenes akkor, ha az adókötelezettség alá vont járm? után fizetend? adó közvetlen összefüggésben áll és arányos az állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival, helyzetével.

Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában rámutatott arra, hogy „a gépjárm? jellemz?en értékes vagyontárgy, amelynek mind a megszerzése, mind pedig a fenntartása feltételez egy megfelel? vagyoni, jövedelmi helyzetet, azaz tehervisel? képességet”. (125/B/1999. AB határozat, ABH 2006, 1213, 1216.)

A Nért. 20-21. §-a, 27. §-a, 29. §-a és 32-33. §-a szerint az adó mértéke az adott járm? valamely lényeges sajátosságához (pl.: vitorlaméret, felszálló tömeg, teljesítmény) igazodik úgy, hogy az adó mértéke a járm? életkorával, vagyis értékvesztésével csökken. Ez az adótechnika garantálni képes azt, hogy a járm?vek után fizetend? adó mértéke a tényleges vagyoni viszonyokhoz közelítsen, s ilyen módon közvetlen összefüggésben álljon az állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival. Erre figyelemmel nem állapítható meg, hogy a Nért. 20. §-a, 27. §-a és 32-33. §-a az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés elvét sértené.

4.2. A fentiekben kifejtettek szerint az egyes nagy érték? vagyontárgyakat terhel? adókötelezettség megállapítása szempontjából az érintett vagyontárgyak tulajdonosai azonos csoportba tartozóknak — homogén csoportnak — tekinthet?k. Az egyes nagy érték? vagyontárgyak adója, mint vagyoni típusú adó esetében az adókötelezettségnek minden érintett vonatkozásában ugyanaz az alapja. Az adókötelezettség tehát az érintettek — mint adóalanyok — esetében azonos törvényi okból keletkezik.

A Nért. 20-21. §-a, 27. §-a, 29. §-a és 32-33. §-a minden érintett adózóra vonatkozóan azonosan állapítja meg a vízi és légi járm?vek, valamint a nagy teljesítmény? személygépkocsik adójának alapját. A különbségtétel hiányában nem állapítható meg, hogy a Nért. 20. §-a, 27. §-a és 32-33. §-a a diszkrimináció tilalmába ütközik.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Nért. 20-21. §-a, 27. §-a, 29. §-a és 32-33. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

5. Az egyik indítványozó a Nért. 29. §-át és 34. §-át is támadta, mert e rendelkezések alapján az „old timer” autók adómentességben, az elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik 50%-os adókedvezményben részesülnek, valamint adókedvezményben részesül személygépkocsija után az, aki szül?ként, nevel?szül?ként, örökbefogadó szül?ként háztartásában három vagy annál több gyermeket nevel. Az indítványozó szerint az adómentességet, adókedvezményt biztosító rendelkezések éppen a nagyobb érték? személygépkocsival rendelkez?, tehát vagyonosabb adóalanyoknak kedvez, lévén az „old timer”, az elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik jellemz?en jóval drágábbak. Sérelmezte továbbá, hogy az adókedvezmény csak három gyermek után jár. Mindennek kapcsán a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az arányos közteherviselés elvének sérelmét kérte megállapítani.

Az Alkotmánybíróság 127/2009. (XII. 17.) AB határozatában megállapította, hogy az arányos közteherviselés az Alkotmánybíróság gyakorlatában az Alkotmány 70/I. §-ából levezetett, speciális jogegyenl?ségi tétel (MK 2009/184., 45206, 45212.).

Az Alkotmánybíróság a fentiekben továbbá már kifejtette, hogy az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés elve alapján adókedvezményre, adómentességre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. Adókedvezmények, adómentességek megadása, illet?leg visszavonása a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik, önmagában alkotmányossági problémát nem képez. Az adókedvezményre, adómentességre vonatkozó jogszabályi rendelkezések vizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak a megállapítása tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezményekkel nem sért-e alkotmányos rendelkezést (1393/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 626, 629.).

A „kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellen?rzése tartozik: a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, s az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszer?ségi — pl. gazdaságpolitikai — szempontú felülbírálatára.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280-281.]

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lév?k között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthet? alkotmányellenesnek, ha nincs tárgyilagos megítélés szerinti ésszer? indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.].

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-ával és 70/I. §-ával kapcsolatos, fentiekben már ismertetett gyakorlata alapján megállapítható, hogy nem ellentétes az arányos közteherviselés elvével, illetve a diszkrimináció tilalmával, ha a jogalkotó az elektromos és a hybrid meghajtású, valamint az „old timer” személygépkocsik után az adóalanyoknak mentességet, kedvezményt ad. Az adómentességek és adókedvezmények körét ugyanis a jogalkotó nagyfokú önállósággal alakítja ki. Ennek során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra (pl. az egészséges környezethez való jogra). [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280-281.] Alapvet?en e jognak az adórendszer szabályain keresztül történ? érvényre juttatása jelenik meg a Nért. 34. § a) pontja szerinti adókedvezményben. A Nért. 29. §-a alapján az „old timer” autók adómentességben részesítésére pedig e gépkocsik muzeális jellege miatt került sor. Alapvet?en közérdek? célt szolgál a muzeális tárgyak megóvása, meg?rzése. Az „old timer” járm?vek muzeális jellegének hatósági elismertetése, forgalomba helyezésének engedélyeztetése, illetve fenntartása többletkötelezettséggel és -költséggel jár. A tulajdonosok számára megállapított kötelezettségeket a jogalkotó kedvezmények megállapításával ellensúlyozhatja, ilyen módon érdekeltté téve ?ket a muzeális jelleg? járm?vek eredeti — m?szaki és esztétikai — állapotának meg?rzésében. Az elektromos és a hybrid meghajtású, valamint az „old timer” személygépkocsik után megállapított adómentesség, adókedvezmény révén az azonos helyzetben lév? adóalanyok között tett különbségtétel nem önkényes, a jogalkotó nem indokolatlanul tér el az arányos közteherviselés elvének alkalmazásától, ezért a Nért. 29. §-a és 34. § a) pontja nem sérti az Alkotmány 70/I. §-át és 70/A. §-át.

A Nért. 34. § b) pontja 50%-os adókedvezményben részesíti az adóalanyt a személygépkocsija után, ha szül?ként, nevel?szül?ként, örökbefogadó szül?ként háztartásában három vagy annál több gyermeket nevel. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotó „érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethet?, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkit?zéseket.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280-281.] A három vagy annál több gyermek nevelése esetén biztosított adókedvezmény is szociálpolitikai célkit?zéseket valósít meg. Ennek az Alkotmány 70/A. §-ába, illetve 70/I. §-ába való ütközése nem állapítható meg.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Nért. 29. §-a és 34. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

6. Több indítványozó támadta a Nért. hatályba léptet? rendelkezését, mivel szerintük a törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti féléves id?intervallum nem elegend? a Nért. alkalmazására való felkészüléshez, az adózók ennyi id?n belül nem tudják élethelyzetüket, körülményeiket a megváltozott jogszabályi feltételekhez (jelent?s adóterhekhez) igazítani. Ezért az indítványozók szerint a felkészülési id? hiánya a jogbiztonság sérelmét idézi el?.

A Nért. 2009. július 8-án jelent meg a Magyar Közlönyben, s a Nért. 36. §-a szerint 2010. január 1-jén lép hatályba. A Nért. szerinti adókötelezettséget már a törvény hatálybalépésének évében kötelez? teljesíteni, mégpedig az év els? napján, vagyis els? alkalommal a 2010. január 1-jén fennálló állapot figyelembe vételével. A Nért. alkalmazására való felkészülésre tehát mintegy fél évet biztosított a jogalkotó.

Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a Nért.-nek a lakóingatlanok adójáról szóló szabályait a fentiekben kifejtettek szerint megsemmisítette, az Alkotmánybíróság a törvény alkalmazására való felkészülési id? hiányával kapcsolatos indítványokat már csak a Nért.-nek a vízi és légi járm?vek, illetve a nagy teljesítmény? személygépkocsik adójára vonatkozó rendelkezéseivel összefüggésben vizsgálta.

Az Alkotmánybíróság a 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában a következ?képpen fogalmazta meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséb?l fakadó jogbiztonság követelményét: „a jogszabály hatálybalépésének id?pontját úgy kell meghatározni, hogy kell? id? maradjon

a) a jogszabály szövegének megszerzésére (akár úgy, hogy az érintett el?fizet a hivatalos lapra, akár úgy, hogy annak egyes számait a szükséghez képest megvásárolja) és áttanulmányozására (ide értve bonyolultabb jogszabályok esetében az illetékes hatóságtól történ? felvilágosítás kérését is);

b) a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez (ide értve szükség esetén a jogszabály szervezett továbbképzés keretében való alapos megismerését, a felmerül? jogszabályértelmezési problémák tisztázását, a jogszabály végrehajtásához szükséges nyomtatványok, ?rlapok beszerzését vagy el?állítását, a zökken?mentes végrehajtás személyi és tárgyi feltételeir?l való gondoskodást);

c) a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez (pl. a környezetvédelmi kibocsátási értékek szigorítása esetén: egyes termékek gyártásának megszüntetése útján, korszer? technikai eszközök beszerzése útján, az alkalmazott technológia megváltozásával vagy nagyobb hatásfokú tisztítóberendezés létesítésével) az önkéntes jogkövetés személyi és tárgyi feltételeir?l való gondoskodáshoz.” (ABH 1992, 155, 157.)

Az Alkotmánybíróság különösen akkor állapítja meg valamely jogszabály alkotmányellenességét, ha az szerzett jogot korlátoz, a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést, illet?leg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy a megismerés és a felkészülés lehet?ségének hiánya sérelmet okozott az érintettek számára, akadályozta a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 207.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 799-800.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459-1460.; 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441-1442.]

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Nért. 36. §-a nem sérti a jogbiztonság elvét. A törvényhozó elegend? felkészülési id?t hagyott arra, hogy a Nért. hatályba lépéséig a vízi és légi járm?vek, illetve a nagy teljesítmény? személygépkocsik adója által érintettek alkalmazkodni tudjanak a megváltozott jogszabályi környezethez, a megnövekedett adóterhekhez. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Nért. 36. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

A határozat Magyar Közlönyben történ? közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.

Budapest, 2010. január 26.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k., alkotmánybíró	Dr. Bragyova András s. k., alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., alkotmánybíró	Dr. Kiss László s. k., alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k., alkotmánybíró	Dr. Lenkovics Barnabás s. k., alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k., alkotmánybíró	Dr. Trócsányi László s. k., el?adó alkotmánybíró