Vállalkozás – Cég – Pénz

A válság áldása,

avagy miért nem csináltuk meg ezt már régen?
El?ször nem akartam hinni a fülemnek. Az egyik vállalkozás vezet?je csendben megsúgta, hogy milyen remek dolog ez a válság. Aztán már a következ? héten annyira nem lep?dtem meg, amikor a másik vállalkozó is hosszan ecsetelte a jelenlegi helyzet el?nyös oldalát. A következ? alkalommal már rákérdeztem – és s?r?n helyeseltek. A válság egy okos vállalkozónak remek dolog.

Persze a válság nem mindenkinek kellemes. Rengeteg cég cs?dbe megy, sok ember munkanélküli lesz, nehéz hitelhez jutni, visszaesik a kereslet. A cégek számára a válság olyan, mint egy kisebb szívinfarktus. Az emberek többsége tudja, hogy egészségesebben kéne élnie: sportolnia kellene, le kellene adni pár kilót, abba kéne hagynia a dohányzást. Csakhogy ezekhez a változásokhoz er? és komoly elhatározás kellene. Akkor jön egy kis infarktus és bent a kórházban rögtön megszületik ez az eddig hiányzó elhatározás. És az, aki évtizedekig sikertelenül próbálkozott a cigaretta elhagyásával hirtelen leszokik. Hirtelen diétázni kezd, lefogy (mondjuk erre a kórházi koszt jó kezd?lépés), kocogni jár. És ehhez mindössze egy kis infarktus kell.

A cégek is pontosan így vannak ezzel. Rengeteg dologban pontosan tudja minden cégvezet?, hogy változtatni kellene. Rengeteg káros dolog gy?lt fel: visszahúzó emberek, felesleges kiadások, pazarló marketing. De amikor jól mennek a dolgok, ki foglalkozik ezzel? Aztán, bumm: lecsap a válság! Ilyenkor egyszer?en muszáj foglalkozni vele. És a cég megdöbbent? módon megfiatalodik. A f?nök pedig csak egy dolgot kérdez meg magától: Miért nem csináltuk ezt meg már régen?

Én minden nyereségem visszaforgatom a cégbe – valószín?leg ez a legrosszabb mondat, amit rendszeresen hallok a cégvezet?kt?l. Ez a mondat ugyanis az én olvasatomban a következ?t jelenti – és ez az esetek 90%-ban sajnos így is van: A cégvezet? addig keres-kutat, amíg a cég által termelt minden nyereséget valahogy el nem költi.

Pedig az igazán nagy üzletek mindig akkor jönnek, amikor nincs pénz a kasszában. Mert vettünk egy telephelyet, lecseréltük a gépkocsiparkunk, vagy csak egy flancos marketingkampányt futtattunk a sajtóban. Ez jó id?kben nem volt akkora gond. De ha most ilyenkor nincsenek tartalékaink, akkor a cég nyomorultul elpusztul. Hirtelen egy csomó – korábban annak tartott – dolog már nem is olyan fontos, és hirtelen megtelik a kassza.

Ám a cégvezet?k még személyes pénzügyeiken is elgondolkoznak. Látják, ahogy elhullanak a konkurensek. Micsoda lelki és szó szerinti anyagi nyomorba jut a volt konkurens korábbi tulajdonosa. És akkor esetleg még a saját személyes pénzügyi tartalékaik felépítésére is rászánják magukat. Mert mindenkit megérint a „halál szele”: és ilyenkor képes perspektivikusan gondolkodni. Hirtelen más egészséges vágyak is feltámadnak a cégben. Fokozottan megjelenik az igény a pénzügyek átlátására. Hova megy el az a rengeteg pénz? Honnan jön, pontosabban honnan és miért nem jön be pénz? Mindezek a kérdések, amikor jól mentek a dolgok, nem voltak olyan fontosak – most viszont húsba vágnak. És csodák csodája, a cégek valahogy csak feltalálják a pénzügyi kontrolling valamilyen egyszer? formáját.

Aztán amikor szorít a dolog, a cég még azzal is elkezd foglalkozni, ami addig egy nagyon nemszeretem dolog volt, méghozzá a kintlév?ségek behajtásával. Számomra mindig bámulatos, hogy a vállalkozások milyen lazán állnak ehhez a kérdéshez. Úgy ajándékozzák oda a pénzt a vev?iknek, hogy öröm (?) nézni. Na de most valamit muszáj ezzel is kezdeni. És a f?nök nekiáll itt is rendet rakni.

Aztán itt a hitelek kérdése. Ha olcsó és könnyen elérhet? a hitel, a cégek hajlamosak meggondolatlanul beruházni a bank pénzéb?l. Ennek ilyenkor aztán meglesz a böjtje. A hitelek jelent?s része simán kiváltható lett volna bels? költségtakarékossággal, átgondoltabb beruházási és fejlesztési politikával. Ennek most van az ideje. Merthogy elfogynak, megdrágulnak a hitelek. (Egyébként ez nincs egészen így. Hitelek ma is vannak, csak a bankokat is megérintette az „infarktus szele” és ?k is nagyon megnézik, kinek és mire adnak. Jó és jól átgondolt célokra ma is lehet hitelt szerezni.)

Aztán más kérdések is felmerülnek ilyenkor. Mit is csinál ez a rengeteg ember itt a cégnél? Hozzák vagy viszik a pénzt? A legtöbb cégvezet? ilyenkor – amikor tényleg nehéz összekaparni havonta a fizetéseket – gondolkodik el azon, kik és miért vannak a cégnél. Pár jó év alatt elég „érdekes” emberek gy?lhetnek össze a cégnél – és persze az orbitális bérköltség is jó motiváció.

Itt vannak például a „szent tehenek”. ?k jellemz?en nem a munkájuk miatt kerültek a céghez: jobb esetben a sógorunk, feleségünk barátn?jér?l, esetleg ritkán szárnyaló unokaöccsünkr?l van szó, rosszabb esetben más – az íróasztalon messze túlmutató – kvalitásaik miatt alkalmaztuk ?ket. Az esetek nagy részében nemcsak hogy nem éri meg fizetni ?ket, de rontják a morált, és a többieket is visszahúzzák. Most ez a válság remek hivatkozási alap arra, hogy megváljunk t?lük.

De egyébként is itt az ideje, hogy mindenki felett megálljunk egy pillanatra és elgondolkozzunk: tolja-e a cég szekerét, vagy inkább csak a féket húzza. Kiváló pillanat ez akár arra is, hogy bevezessünk egy olyan rendszert, amivel egyértelm?en mérhet? lesz az emberek tényleges teljesítménye és az is, hogy mit csinálnak munkaid?ben. Eddig, bárki, akivel beszéltem és már túl van ezen, kivétel nélkül meglep? tapasztalatokkal lett gazdagabb. Mert sokakról kiderült, hogy milyen keveset is hoznak. És amikor kirakták ?ket, a cég kevesebb emberrel többet termelt! Mert ezekkel az emberekkel nem els?sorban az volt a baj, hogy nem dolgoztak eleget, hanem, hogy akik dolgoztak volna, azokat sem hagyták! De hurrá, válság van: most van mire hivatkozni! (Sajnos ráadásul jogosan.) Tisztogassa meg a cégét az állásban lév? munkanélküliekt?l!

Aztán ott van a marketing. Itt is megvannak ugyanezek a „szent tehenek”. Rengeteg olyan reklámra költenek a cégvezet?k, ami egyáltalán nem hozza be az árát, csak úgy vélik, hogy a szakma „presztízse” megköveteli. Egész oldalas hirdetés a szakmai lapban, vagy feleségünk kedvenc újságjában minden hónapban? Csak azért, hogy felvágjunk vele? Értelmetlen szponzori szerz?dések? Jó id?ben megtehetjük, hogy a pénzünk kidobáljuk az ablakon, de most nem ilyen id?k járnak. Itt a kiváló alkalom, hogy levágjuk ezeket a szent teheneket, és végre kizárólag hatékonyan marketingeljünk.

Az id?nként ismétl?d? válságok a kapitalizmus elválaszthatatlan velejárói. Jelenleg ez számunkra annyira adottság és nem választási lehet?ség, mint egy földrengés. Azonban ellentétben a földrengéssel, ennek sok el?nye is van. A válságok általános forgatókönyve szerint az ilyen periódusban az er?s cégek meger?södnek, a gyengék pedig bed?lnek. Mindenki eldöntheti, hova akar tartozni. Tessék rendet rakni a portán!

És még egy fontos dologra fel kell hívni a figyelmet: amikor a konkurense végleg bezár, akkor annak a vev?i árván maradnak. Ezeket a megmaradó cégek megszerezhetik, és ezzel tovább er?södnek. A pénzügyi tartalékok ilyenkor nem egyszer?en azt jelentik, hogy a cég átvészelheti a nehéz id?ket, hanem azt is, hogy ilyenkor a befuccsolt vetélytársak eszközei, ingatlanjai, legjobb embereir?l és vev?ir?l nem is beszélve, bagóért megszerezhet?k. A múlt héten mesélte valaki, hogy beállított az éppen bezáró konkurense és megkérte, vegye át a vev?it. Jól olvassák: megkérte. Pusztán azzal, hogy az ? cége életben maradt, ajándékba kapott egy csomó vev?t. Ápoljanak hát jó viszonyt a konkurenseikkel!

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kiköt?be tart – szól Seneca, a római bölcs híres mondása. Mindenki, aki vitorlázik, tudja, hogy viharban gyorsabban lehet haladni, mint enyhe szell?ben. Használja hát ki a vihart, és igyekezzen nem elsüllyedni!

Jó szelet!